10.-11. Fejezet

 

TIZEDIK FEJEZET

Fordította: Szilvi

 

– Miasrul történt az imént?– mormolta Krigara a kommon keresztül.

Janwar megkocogtatta a fülhallgatóját.

– A műsornak vége! Találkozzunk az alagútnál!

– Máris indulok – visszhangozta Krigara, Soval és Srok’a kórusban.

– Már ott vagyok – jelentette Elchan halkan.

Janwar csak annyi ideig várt még, hogy láthassa, amint Simone megvonja a vállát, vidáman integet a tömegnek, és elindul az alagút felé, ahonnan elő is bukkant. Aztán sarkon fordult, és átsietetta tömegen, Dar pedig közvetlenül mögötte haladt.

A nézők még a jelenlegi zavarodott, mi-a-drek-történt-éppen állapotukban is felismerték Janwart, és félreugrottak az útjából, eléggé felgyorsítva a haladását ahhoz, hogy percek alatt elérje az alsó szintet.

A szokásosnál több őr figyelte a bejáratot.

– Engedjetek át! – parancsolta Janwar, miközben feléjük lépkedett.

Az egyik felemelt egy O-puskát. A többiek felsorakoztak mögötte.

– Pulcra azt mondta, hogy ne engedjünk át se téged,se a legénységed – szólalt meg a fegyvert felemelő őr.

– Nem! – mondta Janwar. – Pulcra azt mondta, hogy ne engedjetek át engem vagy a legénységemet, amíg tart a küzdelem! Az összecsapásnak vége. Takarodjatok a drekbeaz utamból!

Krigara csatlakozott hozzájuk. Aztán Soval és Srok’a is.

Az őrök egymásra néztek, majd szétváltak, hogy átengedjék őket. A nagy ajtó felcsúszott.

– Pulcra közeledik – figyelmeztette Elchan halkan a kommon keresztül, miközben előre rohantak.

Janwar és az emberei időben érkeztek, hogy lássák, ahogy Pulcra és még néhány őr beront az alagútba, ahová Simone valószínűleg már kijutott. Nem tudta elkapni az arénatulajdonos arckifejezését, de a grunark merev testtartása elégedetlenséget sugárzott.

Janwar követte a legénységével, és próbált elnézni Pulcra és az emberei mellett.

Az alagút túlsó végén Simone mosolyogva várakozott a leereszkedő kapu előtt. Még integetett is, nem ijedt meg a feléje masírozó erők láttán.

Janwar az embereire és Darra pillantott.

Mindegyikük bólintott, készen arra, hogy csatlakozzanak a küzdelemhez, ha Pulcra megpróbálna bármilyen burát tenni.

– Ez remek volt!– jelentette ki Simone ragyogó szemekkel, széles vigyora elárulta izgatottságát.

De Pulcra nem értett egyet.

– Mi a dreket csináltál a bajnokommal? – harsogta.

A lány megvonta a vállát. – Legyőztem. Nem ez volt a lényeg?

– A lényeg az volt – vicsorogta Pulcra –, hogy a Promeii 7 olyasmit kapjon, amit még soha nem látott – egy olyan küzdelmet, amelyben a dothariai felfal egy nőstényt!

A nő mosolya az engesztelő bocsánatkérés kifejezésébe csúszott át. – Nos, ezt nem tetted olyan világossá, mint kellett volna, úgyhogy ez rajtad múlt, nem rajtam!Énazt hittem, azért vagyok itt, hogy bemutatót tartsak, és szétrúgjam egy óriási szörnyeteg seggét.– A mögötte lévő aréna felé mutatott. – És azt hiszem, ezt sikerült is elérnem.

Pulcra fenyegető lépést tett felé. – Nem győzted le! Hanem tönkretetted! Halálra rémült!

– Nem akarod, hogy rémült legyen? – kérdezte ártatlanul.

– Nem!

Elkeseredve felemelte a kezét. – Hát, honnan tudhattam volna, hogy egy cuki-muki kis fingkiengedése ennyire megijeszti a szörnyeteget!

Janwarból felharsant egy nevetés.

Az előtte álló őrök megpördültek, csak ekkor vették észre az érkezését, és rászegezték O-puskáikat.

Pulcra lábujjhegyre állt, és átkukucskált közöttük.

– Te! – kiáltotta. – Ez a te hibád, akseli!

– Valójában a tiéd, Pulcra – szólalt meg mögötte Simone. Barna szemébe huncut csillogás költözött, ahogy Janwarra kacsintott. – Te küldted nekünk az ételt, amitől felfúvódtam!

Janwar ismét felnevetett, tudva, hogy a lány nem evett semmit, és hogy a gáznak semmi köze a győzelméhez.

– Mondd meg az őreidnek, hogy álljanak le!

Pulcra dühtől vöröslő arccal csikorgatta a fogait.

– Mindannyiótokat meg kéne öletnem velük!

– Nem hiszem, hogy ezt akarnád tenni – ajánlotta fel Simone csevegve.

Pulcra megpördült felé. – Miért? Mert tudod, hogy te leszel a következő?

A lány sötét mosollyal meredt a férfira. – Ó, nem én leszek a következő! Túlságosan el leszek foglalva azzal, hogy megetesselek a dothariaival!

Ettől a merész kijelentéstől Pulcránakelakadt a szava. Válaszra nyitotta a száját, de végül nem szólalt meg. Néhány hosszú pillanatig csak bámulta a nőt. Aztán pislogott egyet, és vidám mosoly suhant át a vonásain.

– Természetesen. Hát persze! Csak vicceltem! – Az őrei felé fordulva intett a kezével. – Mit csináltok? Tegyétek le a fegyvert, és engedjétek át a barátaimat!

Mi a srul?

Az őrök megtették, amit parancsolt, leeresztették a fegyvereiket és félreálltak.

Janwar egyenesen Simone-hoz sétált.

– Ez annyira jó móka volt! – bukott ki belőle, és visszatért az örömteli izgatott ugrándozáshoz. – Láttál? – Ismét csinált egy olyan vicces toporgást, és néhány látszatütést is bevágott.

Teljesen elbűvölten vigyorgott. – Láttalak.

Pulcrais szívből nevetett. – Valóban, mindannyian láttunk. Lenyűgöző küzdelem volt. Még évek múlva is beszélni fognak róla.

Janwar gyanakodva tanulmányozta őt. Mi volt ez a hirtelen jókedv? Miért gondolta meg magát? Mire készült?

– Szóval, Pulcra! – szólította meg Simone mosolyogva az aréna tulajdonosát. – Azt mondtad, hogy ha megküzdök a dothariaival, akkor átadod Janwarnak a keresett információt.

– Így van! És meg is teszem.– Beletúrt az egyik zsebébe.

Janwar megfeszült, alig tudta megállni, hogy ne ragadja meg Simone karját, és ne rángassa maga mögé.

De Pulcra nem fegyvert vett elő. Egy adattáblát húzott elő, és jóindulatú mosollyal átnyújtotta Janwarnak.

– Ebben benne van az információ, amit keresel: a helyszín és egy térkép, amely elvezet oda.

– Mutasd meg! – intett neki Janwar. Nem bízott abban, hogy a grunark nem egy bombát akar átadni.

Pulcra az őreihez fordult. – Nézzetek másfelé!

Az összes őr hátat fordított.

Az aréna tulajdonosa konspiratív mosolyt villantott Janwarra.

– Minél kevesebben tudják, annál kevesebben engedhetnek a kísértésnek, és ajánlhatnak fel fejvadászoknak információkat a hollétedről, kreditekért cserébe.– Aktiválta a készüléket.

Egy háromdimenziós holotérkép emelkedett ki a tabletből, és ott lebegve egy harminchárom Holddal rendelkező bolygót mutatott. Az egyik kisebb Hold vörösen izzott.

Pulcra egyiktömzsi ujjával megbökve, és ezzel felnagyítva a képet, az egy jeges, növényi életet nélkülöző gömböt mutatott.

– Ez az a hely, amit keresel! – Becsukta a térképet, és átadta az adattáblát Janwarnak. – De attól tartok, hogy megközelíteni és feltűnés nélkül betörni a rejtett táborba lehetetlen lesz!

Janwar a homlokát ráncolta, és csalódottságot színlelt.

– Mivel nincsenek felhők vagy növényzet, ami mögé elbújhatnánk, jóval azelőtt észrevennének minket, hogy elérnénk a bázist.

– Akár a levegőből, akár a szárazföld felől közeledtek – értett egyet Pulcra, és ravasz pillantást vetett Simone-ra. – Ha azonban a bázistól távol akarjátok elkapni őket, talán meg tudnátok győzni, hogy értesítselek benneteket, amint ismét kiköt itt egy gathendi hajó, ha ez a nőstény beleegyezik, hogy visszatérjen egy visszavágóra a bajnokommal.

Simone elvigyorodott. – Technikailag, azt hiszem, most már én vagyok a Promeii 7 legimpozánsabb arénájának bajnoka. De igen, egy visszavágó jó móka lenne!

– Kiváló!– kiáltott fel Pulcra szokatlanul izgatottan, tekintve, hogy az imént még azon füstölgött, hogy a lány legyőzte a szörnyeteget. – Akkor megegyeztünk!

Janwar még egyszer elgondolkodott azon, hogy vajon mi a drekjárhatott az arénatulajdonos fejében.

Pulcra mosolyogva csattintotta össze a tenyerét.

– Csatlakoztok hozzám az ünnepi vacsorán?

Janwar megrázta a fejét. – Attól tartok, mennünk kell!

Pulcra csalódottnak tűnt, de nem erőltette.

– Talán majd legközelebb – javasolta, és a kijárathoz kísérte őket.

 

 

Mindenki csendben maradt, amíg bepréselték magukat egy másik légpárnás kocsiba, amely a dokkhoz vitte őket. Miután köszönetet mondtak Darnak és elbúcsúztak tőle, beszálltak Janwar kompjára, majd maguk mögött hagyták a Promeii 7-et.

Simone nem tudta abbahagyni a mosolygást. Ez volt élete egyik legjobb napja. Alig várta, hogy elmesélhesse Elianának.

Amint visszatértek a Tangatára, Janwar átadta PulcratabletjétKovának. – Ellenőrizd ezt nyomkövetőket és robbanóanyagokat keresve! Nem bízom abban a grunarkban! Túlságosan boldog volt, amikor eljöttünk, és lehet, hogy tervez valamit.

Simone megrázta a fejét. – Nincs benne robbanóanyag!Éreztem volna a csalárdságát, amikor odaadta neked. De azért nem árt, ha te is ellenőrizteted!

Kova Janwarra pillantott, mielőtt elvitte a készüléket egy közeli állomáshoz, ahonnan elővett néhány szerszámot.

Elchan jelent meg hirtelen Simone mellett.

A nő elvigyorodott. – Ez annyira menő! Talán neked kellene legközelebb megküzdened a dothariaival!

Megrázta a fejét. – Nem mindig működik úgy, ahogy kellene, amikor stressz alatt vagyok.

– Tudom, milyen ez – mosolygott együttérzően. A vártnál jóval tovább tartott neki, hogy átvegye az irányítást a dothariai érzelmei felett. Úgy kellett meglovagolnia az átkozottat, mint egy bikát, hogy elég sokáig elkerülhesse az ökleit ahhoz, hogy koncentrálni tudjon. A hatalmas szörnyetegnél csak az érzelmei voltak nagyobbak, és ezek mind arra késztették, hogy próbálja megölni őt. Simone-nak még soha nem kellett ekkora mértékű esztelen dühöt és vérszomjat csillapítania. És még soha nem töltött meg egy ilyen hatalmas teremtményt hígítatlan rettegéssel.

Kova megszólalt. – Ez tiszta. Semmi nyomkövető, robbanószer vagy rögzítő eszköz.

Janwar bólintott, majd a mellkasán összefont karokkal megvárta, hogy a sebhelyes hím is csatlakozzon hozzájuk, és várakozóan tanulmányozta Simone-t.

A többiek követték a példáját.

– Mi van? – kérdezte a lány, a kisördög arra késztette, hogy incselkedjen velük. – Van valami az arcomon?

– Tulajdonképpen igen – mondta Kova halkan, meglepve a lányt, és az egyik ujját a saját arcához érintette. – Itt van egy kis vér.

Mivel nem hagyta, hogy a dothariai egyszer is eltalálja, feltételezte, hogy a vér a fenevadé.

– Pfúj! Undorító! – Felemelve a karját, az ingujjával megtörölte az arcát.

Janwar felsóhajtott, és a szemét forgatta. – Simone!

– Igen?

– Mondd el, hogyan csináltad!

Krigara bólintott. – Hogyan győzted le a dothariait?

Elchan elvigyorodott. – Az burabiztos, hogy nem egy finggal.

Elnevette magát. – Oké, de előbb...kérlek, mondjátok, hogy valamelyikőtök felvette a küzdelmet!

– Én felvettem – mondta T, a hangja a mennyezeten lévő hangszóróból jött.

A lány felpillantott. – Tényleg? Hogyan? Te nem is voltál ott!

– Rákapcsolódtam az aréna biztonsági kameráira.

Simone elvigyorodott. – Briliáns! Megnézhetem?

Janwar felsóhajtott. – Simone!

– Ó, persze! Azt kérdezted, hogyan győztem le.– Megvonta a vállát. – Empata vagyok.

A férfi összeráncolta a szemöldökét. – Érzed mások érzelmeit?

– Igen.

Krigara megrázta a fejét. – És ez hogyan segített neked? Azt hittem, a lény érzelmei nyilvánvalóak.

Ismét felnevetett. – Én egy idősebb empata vagyok. A fiatalabb empaták a Földön csak érezni képesek mások érzelmeit, és gyakran meg is kell érinteniükaz alanyokat ehhez. A hozzám hasonló idősebb empaták távolról is képesek érezni mások érzelmeit. De egy lépéssel tovább is tudunk menni, megragadhatjuk az irányítást ezek felett az érzelmek felett, és manipulálhatjuk azokat a saját előnyünkre, amit ma meg is tettem. Elfojtottam a dothariai dühét és vérszomját, és félelemmel töltöttem meg.

A férfiak összenéztek.

– Mi az? – kérdezte a nő. – Nem hisztek nekem?

Krigara lassan beszélt. – Még sosem találkoztunk olyan empatával, aki képes lett volna ilyesmire.

Soval bólintott. – Ők csak olvasni tudnak az érzelmekben, megváltoztatni nem.

Simone gyors letapogatást végzett az érzelmeikről. Krigara, Soval, Elchan és Srok’a szkeptikusak voltak. Kova kíváncsinak tűnt. Janwar pedig semmilyen kétséget nem sugározva hitt neki.

A nő egy mosollyal jutalmazta. – Megmutassam nekik?

A férfi ajkai megrándultak. – Kérlek, tedd meg!

Összpontosított, majd a négy kételkedőt megtöltötte ugyanazzal a félelemmel, amivel a fenevadat is átitatta, és közel sem kellett olyan sokáig várnia a reakciójukra.

A szemük tágra nyílt, és élesen kapkodtak a levegő után. A szívük eszeveszetten kalapált a mellkasukban. A kezük pedig remegni kezdett.

– Mi a drek!?– motyogta Krigara.

Janwar elvigyorodott.

Kova ajkai megrándultak, miközben figyelte, ahogy a többiek hátratántorodnak, és úgy néznek ki, mintha menekülni akarnának.

Simone elzárta a félelmet, és humorral táplálta a férfiakat. Másodperceken belül mind a négyen a nevetéstől könnybelábadt szemekkel kezdtek tántorogni.

– Drek, ez aztán az erős adottság – sóhajtotta Janwar, és vigyorgott a férfiak bohóckodásán, miközben a kuncogásuk megduplázódott.

Simone tekintete azonban Kovára terelődött, aki – ahelyett, hogy szórakozott volna a barátai bohóckodásán – irigységet sugárzott.

A lány tanulmányozta az arcát és izmos testét díszítő sebhelyeket, végiggondolta örökké komor arcát és csendes visszafogottságát, és nem kellett kérdeznie, hogy tudja, nehéz élete volt.

Vajon Kova sosem tapasztalt még ilyen örömöt? Ezért irigyelte őket?

– Jól van. Elég volt! – jelentette ki Janwar.

Simone visszafogta a tehetségét.

A négy férfi felsóhajtott és megtörölte a szemét.

Janwar megrázta a fejét. – Ezért váltott át olyan gyorsan Pulcra a megfojtásodra irányuló szándékáról arra, hogy megpróbáljon egy másik küzdelmet szervezni?

– Igen. Teljesen őszintén fontolgattam, hogy megetetem a dothariaival.– Dühös lett, amikor úgy nézett ki, hogy a rohadék meg akarná szegni az alkut, és azt akarta parancsolni az őröknek, hogy öljék meg Janwart. – Az szép kis költői igazságszolgáltatás lett volna. De úgy gondoltam, hogy a jövőben még hasznodra lehet, ezért inkább engedékenyebb hangulatba csábítottam.

Janwar morgott. – Ha nem lett volna szükségünk az információra, talán jobban örültem volna az elsőnek.– Aztán Kova felé fordult. – Gondolod, hogy meg tudod akadályozni, hogy közvetítse a küzdelmet a bolygón kívülre?

Kova bólintott. – A rendszerei elavultak, ezért T és én távolról is fel tudtuk törni. Ha el tudjuk rontani a felvételeket, amiket készített, akkor nem lesz képes megosztani őket senkivel.

– Csináld!

Simone figyelte, ahogy Kova távozik, majd Janwarra nézett.

– Miért van erre szükség?

– Legjobb tudomásunk szerint senki sem tudja, hogy Földlakó vagy. De ha ez az információ váratlanul napvilágra kerülne, a küzdelemről készült felvételekkel együtt, az eltűnt barátaid olyan emberekkel találhatják magukat szemben, akik ugyanolyan veszélyesnek tartják majd őket, mint téged, vagy akik azt akarják majd, hogy a saját arénájukban harcoljanak.

– Merde! Erre nem gondoltam! – Földi társai közül csak még négyen – a többi Halhatatlan Őrző – élnének túl egy olyan összecsapást, mint amilyenben most küzdött. A többiek még egy olyan ellenféllel szemben is elbuknának, mint Soval. – Meg tudja ezt akadályozni Kova és T?

– Igen – jelentette ki Janwar teljes magabiztossággal. – Pulcra nem fogja tudni megosztani!

– Jó.– A nő az ajkába harapott. – Azért kaphatnék egy másolatot? Meg akarom mutatni a barátaimnak, amikor újra találkozunk.

A férfi elvigyorodott. – Megkérem T-t, hogy készítsen neked egy másolatot.

– Már kész – mondta T.

Simone elmosolyodott. – Köszönöm! Most pedig, ha megbocsátasz, le kell zuhanyoznom! – Mély levegőt vett, és elfintorodott. – Mindenhol érzik rajtam a dothariai bűze!

Janwar bólintott. – Találkozzunk utána az étkezőben.

Néhány perccel később Simone meztelenül állt a zuhanyzóban, és élvezte a vállát csapdosó meleg vizet. – Ezek a fiúk aztán tudják, hogyan kell élni – mormogta.

Janwar hajóját olyan okosan tervezték meg, hogy a vízkészlete rendkívül hosszú ideig kitartott, főként a hajó felét elfoglaló trópusi erdőnek köszönhetően, ami azt jelentette, hogy szépen és hosszan tudott zuhanyozni anélkül, hogy attól kellett volna tartania, hogy valaki másnak nélkülöznie kell.

Olyan jól esett, hogy kétszer is beszappanozta és leöblítette magát, mielőtt elhagyta volna a csillogó helyiséget. Használhatta volna a levegős hogyishívjákot, hogy lefújja a nedvességet a bőréről, de inkább a régimódi módszert választotta, és egy puha törölközőért nyúlt.

A fedélzeten lévő magas, izmos harcosok számára készült, ezért beborította a vállától a térdéig, és ettől Simone egészen aprónak érezte magát. Kezdett eluralkodni rajta a fáradtság, miközben szárazra törölgette a bőrét. Talán be kellene ugrania az orvosi részlegbe egy transzfúzióra. Bár nem szenvedett sérüléseket az epikusküzdelem során, a hatalmas karmos öklök elkerülése és a dothariai elég kemény megütése, hogy fájdalmat okozzon neki, rengeteg természetfeletti gyorsaságot és erőt igényelt. Körülbelül úgy érezte magát, mint régen, miután szokatlanul sok vámpírral kellett megvívnia, vagy miután halhatatlan testvéreivel lecsaptak egy katonai bázisra.

Miután felvette a szokásos öltözékét – az egyenruhagenerátor által gyártott bugyit, sportmelltartót, sokzsebes nadrágot, pólót és zoknit –, a gyengélkedő felé vette az irányt.

Arra számított, hogy üresen találja, de Elchan feküdt az egyik kezelőágyon. Lábát keresztbe tette a bokájánál, egyik kezével a feje alatt a plafont bámulta, miközben a karjába szúrt csövön keresztül vér áramlott a fölötte lévő orvosi készülékbe.

A nő tétovázva megállt az ajtóban.

A férfi álla lefelé billent, amikor észrevette a nő érkezését.

– Mit keresel itt? – kérdezte a nőodasétálva hozzá.

Ajkát felhúzva a karjára biccentett.

– Vért adok. Bár nem sérültél meg, gondoltam, szükséged lehet rá a nagy küzdelem után, és gondoltam, feltöltöm, amire szükséged lesz.

Olyan rendes fickó volt.

– Nem árt az ilyen gyakori véradás?– A Földön ő és a Halhatatlan Őrző társai a szekundánsaik és az őket segítő emberi Hálózat számos alkalmazottja által adományozott vért használták transzfúzióra. És az ő szekundánsai véradásai között jelentős idő telt el.

– Nem, amíg utána adok be magamnak egy erősítőt. Ez jelentősen lerövidíti azt az időt, amíg a szervezetem helyreállítja a vérkészletemet.

Mosolyogva, barátságosan megpaskolta a férfi karját.

– Köszönöm! Sajnálom, hogy ezt kell tenned!

Legyintett a szabad kezével. – Nem kell!Ettől hasznosnak érzem magam.

Simone küzdött egy fintorral, miközben felvette a kezelőágyról a férfi mellett lévő orvosi tabletet. Ez azt jelentette, hogy gyakran nem érzi magát hasznosnak? – Hogy is működik ez a dolog?

Megmutatta a nőnek, hogyan rendeljen magának transzfúziót, majd figyelte, ahogy felugrik az ágyra.

Amint hátradőlt, leereszkedett a plafonról egy mechanikus kar tűvel a végén. Simone is keresztbe tette a bokáját, és szabad kezét a hasán pihentette, miközben a gép fertőtlenítőszert fújt a könyékhajlatára, megvilágította a rácsmintával, és tévedhetetlen pontossággal megtalálta a vénáját. Másodpercekkel később már csordogált is lefelé a segoniaivér a csövön.

Simone gondolatai visszakanyarodtak Elchan megjegyzésére.

– Köszönöm, hogy velem maradtál ma az alagútban! – Rámosolygott a férfira. – És hogy figyelmen kívül hagytad a kívánságaimat, és beléptél az arénába! – A periférikus látóterében időnként megpillantott egy-egy rebbenést, és nem zavarta, hogy a férfi így tett, mivel távol maradt az útból.

Felhorkant. – Ha azt akarod mondani, hogy ideges voltál, akkor tele vagy burával!

A nő elvigyorodott. – Nem voltam ideges! De az izgatottságom ellenére tetszett a tudat, hogy fedezel, ha a dothariai végül több lenne, mint amennyit kezelni tudnék.

Mosolyogva megrázta a fejét. – Miután láttam, hogy megküzdöttél vele, nem hiszem, hogy létezik olyan, hogy több, mint amennyit kezelni tudnál!

A nő elnevette magát. – Én nem lennék ebben olyan biztos! Új vagyok minden, a földitől eltérő idegen ember- és állatfajjal kapcsoltban, és keveset tudok róluk. Úgy tűnik, az empatikus képességem jól működik azokkal, akikkel eddig találkoztam, de egy olyan valamin, mint a dothariai, amit valahol egy laboratóriumban hoztak létre...– Simone megvonta a vállát. – Fogalmam sem volt, mi fog történni. Ha cserbenhagyott volna az adottságom, akkor cseszhettem volna, és szükségem lett volna a segítségedre. Úgyhogy még egyszer köszönöm, hogy mellettem álltál!

– Szívesen! Bár kétlem, hogy többet tettem volna, minthogy eleségül szolgálok neki, hogy eltereljem a figyelmét.– Elfordította a tekintetét, és a fölötte lévő készülékre meredt. – Az álcám megbízhatatlan, és gyakran pont akkor hagy cserben, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá.– Úgy tűnt, hogy ennek beismerése kínosan érinti.

Simone tanulmányozta a férfit. – Ezt meg tudom érteni!

A férfi ajkai összeszorultak. – A segoniai sereg nem. Leszereltek, amikor az évekig tartó kiképzés sem segített abban, hogy irányítani tudjam.

A nő a homlokát ráncolta. – Ez szívás!

Keserű nevetés szakadt ki a férfiból, miközben továbbra is a plafont tanulmányozta. – Ez megbocsáthatatlan megaláztatás volt a családom számára. Az apám magas rangú katona, és nagy tiszteletnek örvend. Nem kívánt más jövőt számomra, minthogy a nyomdokaiba lépjek. Amikor nem sikerült legyőznöm a genetikai rendellenességemet... a gyengeségemet...– Nagyot nyelt. – Kitagadott engem. Az egész családom ezt tette.

Simone szíve megesett rajta. A legtöbb Halhatatlan Őrzővel ellentétben Simone-nak nem kellett elhagynia a családját, miután átváltoztatta a vámpírvírus. És nem kellett szembenéznie a félelmükkel vagy a megvetésükkel sem, mert már elvesztette őket a bubópestis miatt. De azóta bőven meg kellett küzdenie sok mindennel, és megértette, milyen kemény csapás lehetett ez a férfi számára.

– Ne vedd sértésnek – mondta halkan –, de a családod szívás!

Amikor a férfi óvatos pillantást vetett rá, talán inkább a megvetéshez vagy a gúnyhoz volt szokva, mint a megértéshez, a nő megvonta a vállát. – Ez igaz. Nos, nem vagy tökéletes. Ki a fene az? Az hogy az álcád nem működik mindig a csatában, az nem jelenti azt, hogy más helyzetekben nem tudod profin használni. Olyan forgatókönyvekben, amelyek ugyanolyan hasznosak lennének a hadseregük számára, teszem hozzá.– A mechanikus kar kihúzta a tűt a karjából, és felemelkedett a mennyezetre. – Gyengeség, a fenéket! – morogta. – A földi testvéreimmel kellene lógnod! Mindannyian rendelkezünk különleges adottságokkal. De ezek az adottságok néha cserbenhagynak minket. Mások érzéseit könnyű érzékelni számomra, de azok megváltoztatása olyan koncentrációt igényel, amire a harcban nem mindig van időm. Azt hiszed, ettől gyenge vagyok?

A férfi ajkai őszinte mosolyra húzódtak, miközben a fölötte lévő mechanikus kar is visszahúzódott a mennyezetbe.

– Srul, nem!

– És te sem vagy az! Ne hagyd, hogy a seggfejek a fejedbe másszanak, és meggyőzzenek az ellenkezőjéről!

A férfi felnevetett. – Nem hiszem, hogy a fordítóm némelyik részét jól értette, de a jelentését megértettem.

Simone leugrott az ágyról, máris energikusabbnak érezve magát a transzfúzió után. – Janwar nem gondolja, hogy gyenge vagy. Különben nem lennél a legénységének tagja. És egy kívülálló szemszögéből nézve: Mindegyikőtök tökös fickó!

Kuncogott. – Feltételezem, hogy ez is inkább bók volt, mint kijelentés, hogy nem találod vonzónak a seggünket.

A nő felnevetett. – Ez határozottan bók. Azt jelenti, hogy lenyűgözően kemény harcosok vagytok. És történetesen azt is gondolom, hogy mindannyiótok segge dögös.– Suttogásig halkította a hangját, és a segoniairakacsintott. – Bár nekem Janwaré tetszik a legjobban.

– Jó tudni – jegyezte meg egy mély hang.

Megrándulva, az ajtón belépő Janwar felé fordult.

 

 

Simone bájos arca elvörösödött.

– A fenébe! Hogy lopakodhattál így a hátam mögé? Nem hallottam semmit!

Elvigyorodott. – Persze, hogy nem hallottad! Túlságosan lefoglalt, hogy a seggemről beszélj!

Elchan nevetve gördült le az ágyról, és elindult az ajtó felé.

– Azt hiszem, nekem dolgom van!

Janwar megveregette a vállát, amikor elhaladt mellette, hálásan a barátja folyamatos véradásáért.

Simone-nak is hálás volt. Hallotta, milyen gyorsan Elchan védelmére kelt, leszólva azokat, akik becsmérelték a barátját. A nő jószívű volt, és valószínűleg fogalma sem volt róla, milyen sokat jelentett a jóváhagyása.

Elchan apja nem csak nyilvánosan kitagadta, és bélyegezte a fiát sérültnek. Mindent megtett azért, hogy elűzze őt, személyes sértésnek tekintve fia állítólagos „kudarcát”. Az évek során olyannyira befeketítette a fia nevét, hogy a legtöbb segoniai nő elkerülte Elchant, sőt, néhányan odáig mentek, hogy még a szemkontaktust is kerülték vele, amikor elhaladtak mellette. Mivel a segoniaiak összességében sokkal elfogadóbbak voltak a mássággal szemben, Janwar nem kételkedett abban, hogy – ahelyett, hogy Elchant találták volna hiányosnak – a nők inkább attól féltek, hogy Elchan apjának haragjaellenük fordul, ha kapcsolatba kerülnek vele.

Elchan azonban meg volt győződve arról, hogy a nők azért utasítják el, mert attól tartanak, hogy a hibás génjei átöröklődnek majd az általa nemzett gyermekekre.

Simone azonban teljes harcosnak tekintette őt. A Tangata legénységének minden tagját tökösharcosnak tartotta, akik méltók a kedvességre, tiszteletre és barátságra.

Visszaemlékezve a korábbi ölelésükre, azon tűnődött, vajon a lányőt talán többre is érdemesnek tartja-e.

A szíve hevesebben kezdett dobogni, amikor a nőkipirult arccal közeledett felé. A haja nedves, selyemfüggönyként omlott a hátára, amely száradás közben kezdett behullámosodni.

– Mi szél hozott az orvosi részlegbe? – kérdezte a lány, témát váltva.

– Te.

Simone szemöldöke felszaladt. – Miért? Mi jár a fejedben?

A nő. Állandóan. Simone állandó figyelemelterelés volt, amit Janwar úgy üdvözölt, mint a sivatag az esőt.

– Mutatni akartam neked valamit az utolsó étkezés előtt.

A kíváncsiság letörölte a vonásokról a szégyenlőséget.

– Rendben.

Megfogta Simone kezét, és úgy érezte, mintha épp most nyert volna egy versenyt, amikor a lány nem ellenkezett.

Együtt hagyták el az orvosi részleget, és végigsétáltak a folyosón.

– Köszönöm! – mondta halkan.

– Mit?

A válla fölött átnézett, hogy megbizonyosodjon róla, Elchan nincs a közelben. – A kedvességed. Elchan nem sokat kapott belőle élete során.

Simone elfintorodott. – Ez kiábrándító. Azt hittem, hogy az Aldebari Szövetség tagjai okosabbak ennél, hogy már túlléptek azon, hogy nem kedvelik az embereket a különbözőségük miatt.

– Igen, azok, és így is van. Mások, akik olyanok, mint Elchan, boldog életet élnek Segonián, mert a segoniaiak többsége ugyanolyan elfogadó, mint a lasaraiak. De az ő apja azon kevesek közé tartozik, akik nem. És ő tette Elchan életét – hogy is mondta Lisa? – pokollá.

– Nos, valakinek szét kell rúgnia az apja seggét! – A lány arca hirtelen felderült, miközben felnézett rá. – Ooh! Megteszem – ajánlotta fel lelkesen. – Még nyilvánosan is megalázhatom azzal, hogy rettegve meghunyászkodik, mielőtt feltörlöm vele a padlót. Vagy ami még jobb, rávehetem, hogy Elchan előtt alázkodjon meg, és a nyilvánosság előtt könyörögjön a bocsánatáért, amiért ekkora seggfej volt.

Nevetés hömpölygött végig Janwaron.

– Ezt nagyon szeretném látni!

– Én is. Elchan jó ember.– Elmosolyodott. – Mindannyian jó fiúk vagytok!

Megszorította a lány kezét. – Sokan másképp gondolják.

– Akkor ez az ő veszteségük – válaszolta megvonva a vállát. – Szerencsére én a tetteik alapján ítélem meg az embereket, nem pedig az alapján, amit mások mondanak róluk. És miért is ne tenném? Tudom, milyen rossz érzés, ha félnek, gyűlölnek vagy akár vadásznak rám, mert más vagyok. Már nem is tudom megszámolni, hány Földlakó próbált megölni, amint gyanítani kezdték, hogy mi vagyok.

Lelassított és megállt. – Micsoda? Miért?

– Empata vagyok. Képes voltam olyan dolgokra, amikre ők nem. Más voltam. Más vagyok, még inkább, mióta megfertőződtem az átkozott gathendi vírussal. És a másság nem jön be otthon.

– Akkor mi a srulért akar Lasara szövetséget kötni a Földdel?

– Nem a Földdel. Sethtel, a Halhatatlan Őrzők vezetőjével, aki az olyan tehetségesekre is vigyáz, mint Lisa. Seth semmit sem szeretne jobban, mint találni egy olyan helyet, ahol mindannyian békében élhetünk anélkül, hogy titkolnunk kellene a különbözőségeinket.

– És Lasara azt reméli, hogy anőitek segítenek nekik az újranépesedésben?

– Igen.

Úgy hangzott, mintha ez a szövetség mindkét fél számára előnyös lenne.

Folytatták a sétát, és barátságos csend ölelte körül őket, miközben egy újabb folyosóra kanyarodtak.

Néhány pillanat múlva Janwar azon kapta magát, hogy mosolyog. Furcsa volt, hogy valami olyan egyszerű dolog, mint Simone mellett sétálni, fogva a nő kis kezét a kezében, mennyire kellemes tud lenni, és olyan békét idéz elő benne, amilyet évek óta nem tapasztalt.

Tetszett neki.

– Megérkeztünk – jelentette ki, amikor a kert bejáratához értek. Tenyerét az olvasóhoz nyomva kinyitotta a stovicun kristályajtót.

Meleg szellő száguldott kiüdvözlésképpen, hátralebbentvea vállukról a hajukat. Fák árnyékolták ezt a bejáratot, leveleik susogtak, ahogy a mesterségesszél végigsuhantközöttük.

Simone lehunyta a szemét, és mély lélegzetet vett.

– Ez sokkal jobb, mint az újrahasznosított levegő a Kandovaron és a mentőkapszulában!

– Vagy a gathendi hajón?

Nevetett. – Igen. Az ő levegőjüknek olyan szaga volt, mint az állott mocsárvíznek.

Együtt sétáltak végig az ösvényen, miközben az ajtó becsukódott mögöttük.

– A parkban élő madarak vagy más élőlények ki szoktak szökni a hajó többi részébe?

– Igen.– A férfi egy szégyenlős pillantást villantott a lányra. – Az elfogásuk és visszahozásuk afféle sporttá vált számunkra, enyhítve az unalmat, amit a hosszú utazások okozhatnak.

A lány elvigyorodott.

Séta közben csivitelés csalta felfelé a tekintetüket.

– Itt vannak a legaranyosabb mókusok. Úgy néznek ki, mintha oroszlánsörényük lenne.

– Tényleg aranyosak.– Ahogy a nő is az volt. – És a rinyák nem olyan ártalmasak, mint néhány fajtársuk.– A férfi rámosolygott a lányra. – Kova házikedvencként tart egyet a kabinjában.

Beszélni kezdett, de úgy tűnt, elfelejtettemit akar mondani, amikor a tekintete az előttük lévő útra terelődött. Az öröm egy része eltűnt az arcáról, miközben a léptei lelassultak, majd megállt.

Az előttük lévő fák megritkultak, hagyva, hogy a ragyogó, szimulált napfény elérje a földet.

– Nem mehetek arra – emlékeztette. – Nem hagyhatnánk el az ösvényt, és mehetnénk tovább az árnyékban?

Janwar úgy mozdult, hogy a lány előtt álljon, és megszorította mindkét kezét. – Bízol bennem, Simone?

– Igen.

Janwar a nőre meredt, miközben borzongás futott át rajta. Simone még csak nem is habozott, nem beszélt lassabban, mintha bizonytalan lenne. És kétséget sem olvasott ki a lány szép barna szeméből.

Erősebben megszorította a lány kezét, miközben a tekintete a nő telt, rózsaszín ajkaira esett. A pulzusa megugrott. Annyira meg akarta ízlelni őket ebben a pillanatban. De nem ezért hozta ide.

Lassan hátrálni kezdett az ösvényen.

Simone elnézett a férfi válla mellett a mögötte lévő fényre. Bár nagyokat nyeldekelt, az ujjai a férfiéra szorultak, nem habozott, és nem húzta el a lépteit. Csupán követte a férfit. És drek, a bizalomnak ez az egyetlen cselekedete annak ellenére, hogy bizonyára biztos volt benne, hogy fájdalmat fog okozni neki, akkor és ott megnyerte a szívét.

Melegség árasztotta el, ahogy a fényre lépett, pontosan azt tükrözve, amit a nap sugárzott. Simone tekintete a férfi karjára esett, figyelte, ahogy a fény végigsiklik rajta, miközben a férfi húzza maga után, egyre közelebb és közelebb kerülve a saját karjához, míg végül megérinti a kezét. A lány lélegzetet vett, de továbbment, követte a férfit, amíg néhány lépésnyire maguk mögött hagyták az árnyékot.

Összevont szemöldökkel összeszorította a szemét. És Janwartegy pillanatra elöntötte a félelem.

Ó, drek! Fájdalmat okozott neki. Eldrekkelték! Neki kellett volna...

Elengedve a férfit, Simone felemelte a kezét, hogy árnyékot vessen az arcára, mielőtt kinyitotta volna a szemét.

Aztán Janwar ráeszmélt, hogy Simone szeme nem szokott hozzá a fényességhez, mert évekig kerülte a napot.

Gondosan tanulmányozta a nőt. A karján, a mellkasán és a nyakán a bőr nem vált rózsaszínűvé vagy hólyagosodott fel, ahogy a kezén sem, amit felemelt, és azon sem, amit ő tartott.

Simone mozdulatlanná merevedett. A fájdalomra várás miatt összeszorított fogai ellazultak. Leengedte a szemét takaró kezét, és ránézett. Aztán elengedte Janwar kezét, és azt a kezét is felemelte, a másik mellé tartotta, hogy megvizsgálhassa.

– Nem értem – suttogta. – Mi történik?

Minden egyes pillanattal, ameddig a nő halvány bőre mentes maradt az égési sérülésektől és hólyagoktól, Janwar aggodalma egy kicsit halványult. – Kova megbütykölte a fényeket a kertben. Mivel a hajó többi részén lévők nem ártanak neked, arra tippeltem, hogy az ultraibolya fény a bűnös, és megkérdeztem tőle, hogy tud-e valamit tenni ellene.– Elmosolyodott. – És tudott. Olyan pajzsokat szerelt fel, amelyek tompítják az ultraibolya sugarakat, és megvédenek téged.

A lány a férfira meredt. – Tényleg?

– Igen. Azt akarjuk, hogy idejöhess, és olyan gyakran élvezhesd a parkot, amilyen gyakran csak akarod, ahogy mi is.

Döbbenten nézett körül.

– De...az nem... úgy értem, a növényeknek nincs szükségük rá?– A fákra és a körülöttük lévő rengeteg levélre mutatott. – Nem fog mindez elpusztulni, ha blokkolod az ultraibolya sugarakat?– Aggodalom öntötte el a vonásait. – Ezt nem teheted, Janwar! És nem csak azért, mert olyan gyönyörű itt minden. Szükségetek van ezekre a növényekre!Függötök tőlük! Nem tehettek csak úgy...

A férfi ismét megragadta Simone egyik kezét.

– Nyugalom! – mormolta. – A növények nem fognak elpusztulni.

– De...

– A pajzsok nem állandóak.– Zsebébe nyúlva kivett egy karkötőt, és a lány karcsú csuklójára erősítette. – A park minden bejáratánál szenzorokat helyeztünk el, és ezt készítettük neked. Amíg viseled, itt biztonságban leszel. Minden alkalommal, amikor elhaladsz az érzékelők mellett egy bejáratnál, a pajzsok a helyükre csúsznak, és tompítják az ultraibolya fényt. Amikor távozol, automatikusan visszahúzódnak, hogy a növények továbbra is fejlődhessenek.

A nő felbámult a férfira, az arckifejezése olvashatatlan volt.

– Tényleg? – kérdezte halkan.

A férfi bólintott.

Nedvesség gyűlt a szemébe, miközben borostyánszínben kezdett ragyogni. Ismét nagyot nyelt.

– Nem hiszem el, hogy megtetted ezt értem! Mindkettőnkért!

Bár a mellkasa összeszorult a lány könnyei láttán, a tény, hogy a boldogság szülte őket, olyan örömöt okozott neki, amilyet nem tapasztalt azóta, hogy Lisa és Taelon kisbabája ölelésre nyújtotta felé a kis karját, majd a mellkasához simult.

– Vigyázunk a barátainkra – mondtakissé rekedten. Bár kezdte nagyon gyorsan többnek érezni a lányt.

Simone elmosolyodott, miközben könnyek szivárogtak át a szempilláin, és lecsorogtak az arcán. Lehunyta a szemét, hátrahajtotta a fejét, és a fény felé emelte az arcát, széttárta a karját, mintha fürödni szeretne benne. Egy félig zokogó, félig nevető hang tört ki belőle.

– Ez meleg! – Lassan körbefordult. – Elfelejtettem, milyen meleg tud lenni a napfény!

És ezek a fények pontosan utánozták a napfény megjelenését és érzetét is.

Amikor legközelebb kinyílt a szeme, ragyogó borostyánszínben izzott. Előrevetette magát, nekicsapódott a férfinak, és szorosan megölelte. – Köszönöm!

Janwar örömmel telve viszonozta az ölelést.

– Nagyon köszönöm! – A nő szorítása addig erősödött, hogy már azzal fenyegetett, eltörnek a férfi bordái.

– Szívesen – zihálta a férfi.

– Ó!– Sietve elengedte, és hátralépett. – Túl szoros volt? Jól vagy?

A férfi bólintott, miközben lélegzethez jutott. – Jól vagyok!

A nő bűnbánó mosolyt villantott a férfira.

– Elnézést kérek érte! Nem hiszem, hogy teljesen felfogod, mennyit jelent ez nekem! – Megfordult, és tovább sétált a fénnyel borított ösvényen. – Tudod, milyen régen volt már, hogy napsütésben sétáltam...anélkül, hogy kétségbeesetten menedéket nyújtó árnyékot kerestem volna?

Janwar követte őt. – Nem.

Megállt, és szembefordult vele. Újabb könnycseppek csordultak végig az arcán, miközben újabb mosolyt erőltetett magára. – Majdnem hétszáz éve.

Döbbenet futott végig a férfin. Mondta, hogy idősebb, mint amilyennek látszik, de...

– Hétszáz éve – folytatta –, hogy kerülnöm kell a nappali fényt, és csak az éjszaka sötétjében mozoghattam.– Megrázta a fejét, miközben körülnézett. – Amikor teljes erőmnél vagyok, elviselem rövid ideig a napfényt, de az azt követő fájdalom mindig megfoszt minden örömömtől, amit esetleg éreztem volna.– Széttárta a karját. – Normális esetben a bőröm már szúrna a leégéstől.– Ahogy akkor is, amikor először hozta ide.

Janwarnak összeszorult a torka, miközben nézte, ahogy a lány lenéz a hibátlan bőrére, és újabb könnycseppek követik egymást az arcán.

Simone Janwar szemébe nézett.

– Nem is tudod, milyen hihetetlen ajándékot adtál nekem!

Janvar pedig szíve szerint ennél többet is adna neki.

 

TIZENEGYEDIK FEJEZET

Fordította: Szilvi

 

Sok nevetés volt, amikor mindannyian összegyűltek az utolsó étkezésre. T android alakban csatlakozott hozzájuk, és ide-oda trappolt a konyhában, megosztva figyelmét aközött, hogy mindannyiuknak felszolgálja a kedvenc ételeiket, hozzájáruljon a beszélgetéshez, és figyelje a radart, hátha fejvadászok követik őket, amióta elhagyták a Promeii 7-et.

Simone kérésére megnézték a háromdimenziós holofelvételt, amelyet T készített a dothariaivalvívott küzdelméről.

– Kell küldenem erről egy másolatot Sethnek és Davidnek! – jelentette ki.

Janwarnak el kellett ismernie, hogy most, hogy már tudta az összecsapás kimenetelét, és nem rettegett attól, hogy a lányt megölik, nézői szemszögből nézni azt roppant szórakoztató volt.

– Ki az a Seth és David?– kérdezte Elchan.

– Seth vezeti a Halhatatlan Őrzőket a Földön – akik olyan harcosok, mint én – és vigyáz az olyan tehetségesekre, mint Lisa. David a második embere. Mindketten olyanok nekem, mintha az apáim lennének. Nagyon szeretem őket!

Krigara szemöldöke felszaladt. – Azt mondtad, Halhatatlan Őrzők?

– Igen. De valójában nem vagyunk halhatatlanok. Csak rendkívül nehéz minket megölni.

Soval felhorkant. – Ezt már láttuk!

A karja súrolta Janwar karját, ahogy szembefordult vele, amitől apró bizsergések táncoltak végig a férfi testén. – Meg tudjuk csinálni? Küldhetünk nekik egy másolatot?

A férfi bólintott. – Említetted, hogy szeretnéd felvenni velük a kapcsolatot, és tudatni velük, mit találtunk a gathendiűrállomáson. Amikor ezmegtörténik, küldök nekik egy másolatot, amit lejátszhatnak a Taelon által adott berendezésen.

– Igen!– A nő gonoszul elvigyorodott. – Látni akarom az arcukat, miközben nézik. Seth és David már olyan régóta élnek, hogy semmi... vagy majdnem semmi... sem lepi meg őket. Ami megmentése, és az, hogy kiderült, hogy ő egy földönkívüli, meglepte őket. De ez... Az asztal közepén zajló holovetítésfelé mutatott. – Ez majd a frászt hozza rájuk!

Janwar mosolyogva ingatta a fejét.

– Nézzük meg még egyszer! – könyörgött.

Janwarújraindította a lejátszást.

Amint azalacsony női alak magabiztosan besétált a hatalmas arénába, Simoneelmélyített hangon dörmögte: – Hölgyeim és uraim, bemutatom önöknek... a Promeii 7 legújabb bajnokát...Simone, a dothariailegyőzője!... Készüljenek fel aaaaz igazi...! Lány! Hatalom!

A férfiak mind éljeneztek, huhogtak és nevettek a lány közvetítésén.

Mindenki jókedvű maradt az egész étkezés alatt. Janwar úgy gondolta, hogy ez részben a megkönnyebbülésnek köszönhető, hogy a nő túlélte a dothariaielleni harcot, részben pedig rájuk ragadt Simonelelkesedése és jó kedve. Simonemindannyiukat kirángatta az unalomból, hogy nap mint nap ugyanazt csinálják, és belevonta őket egy roppant szórakoztató, folyamatosan zajló új kalandba. Hogyan tudta valaki, aki annyi évszázadon át olyan kemény életet élt, mint ő, megtartani ezt a vidámságot, és ilyen könnyedén terjeszteni? Még Kova is elmosolyodott és kuncogott, amit a komor férfi általában csak akkor tett, ha a kedvence valami őrültséget csinált.

Ezután a legénység többi tagja elvonult, hogy elvégezze a lefekvés előtti utolsó napi teendőket, így Janwar és Simone egyedül maradt. Ők ketten a konyhába vitték az edényeket, ahol T android alakban takarított.

– Jó éjt, T! – kiáltotta Simone mosolyogva.

– Jó éjt, Promeii 7 bajnoka.

A lány nevetett, amikor elhagyták a társalgót, és elindultak a legénység hálóhelyiségei felé.

Janwar szívverése felgyorsult, amikor a nő megfogta a kezét, és megszorította.

– Ez egy olyan csodálatos nap volt – mondta –, hogy bevallom, szomorú vagyok, hogy véget ér.

Ő is az volt. – Azért biztos fáradt vagy a nagy összecsapás után.

A lány elgondolkodva előbb az egyik, majd a másik irányba billentette a fejét.

– Hmm, talán egy kicsit.

Lépteik lelassultak, amikor befordultak a folyosóra, ahol a szobáik voltak.

– Tudod, mi volt a kedvenc részem? – kérdezte a lány.

– A napból vagy a küzdelemből?

– A napból.

– A dothariaivalvívott csata – válaszolta vigyorogva.

– Nem! Találgass újra!

Hmm. – Séta a napsütötte parkban?

– Nem, de az majdnem a második volt. Találgass újra!

Biztosra vette, hogy valamelyik a kettő közül lesz.

– Egy űrlényekkel teli bár meglátogatása egy idegen bolygón?

– Nem. De a fenébe is, nagy napom volt ma, nem igaz?

Nevetett, amikor megálltak az ajtaja előtt. – Nagyon nagy. Mi volt a kedvenc részed?

A lány közelebb lépett, hátrahajtotta a fejét, hogy felmosolyogjon rá. – A szerencsecsók, amit adtál nekem.

Meglepetés söpört végig rajta, amit szorosan követett a vágy, ahogy felidézte a lány érzését és ízét. – Micsoda?

– Nem szoktam hozzá, hogy én legyek a kezdeményező – ismerte be halkan. – Nem sok női Halhatatlan Őrző van a Földön. És az, hogy szakítasz valakivel, akiről tudod, hogy utána több száz vagy ezer évig újra és újra összefutsz vele, kínos lehet, ezért mi nők általában nagyon óvatosak vagyunk, hogy ne tegyünk semmi olyat, ami szerelmi figyelmet vonna magára. Ezért a férfiak a kezdeményezők.– Közelebb lépett. – Én már... nagyon régóta nem randiztam, Janwar. Kiestem a gyakorlatból, le vagyok maradva, és őszintén szólva azt sem tudom, mi a fenét csinálok!

Lángra lobbantotta őt. Ez volt, amit csinált.

A szíve a bordáihoz kezdett csapódni. – Mit tudsz?

A lány vonzóbarna szemében borostyánszínű fény lobbant. – Hogy szeretnék még egy csókot!

Srul, igen! Lehajtotta a fejét, és az ajkát az övéhez nyomta. Nem azzal a kétségbeeséssel, amit akkor érzett, amikor először csókolta meg, hanem ugyanazzal a csodálkozással, amit akkor látott a lány arcán, amikor rájött, hogy a parkban a nap már nem fog fájdalmat okozni neki.

Simone akarta őt.

Simone – a figyelemre méltó nő, akit már barátként becsült, és akinek a társaságára állandóan vágyott – őt akarta.

Őt.

A lány ajka puha és meleg volt Janwarajka alatt, a csók, amit megosztottak, gyengéd volt és szeretettel teli.

A férfi épp csak annyira húzódott hátra, hogy megszakítsa a csábító kapcsolatot, és a nőre meredt.

– Fenséges – suttogta a nő.

A férfi kuncogott, és mulatott a leíráson, amit azért alkalmazott magára, hogy megnevettesse a lányt, amikor leégett a napon.

– Annyira vonzódom hozzád – mondta mosolyogva.

– Mert tiltott gyümölcs vagyok? – kötekedett, arra számítva, hogy a lány nevetni fog a kifejezésen, amit egyszer hallott Lisától.

Ehelyett Simone megrázta a fejét, és ismét elmosolyodott, az arcán gyengéd kifejezés jelent meg. – Mert te, te vagy!

Mit tettek vele ezek a szavak.

Lábujjhegyre emelkedve átkarolta a férfi nyakát.

És Janwar újabb csókban követelte a nő ajkait, ezúttal határozottabban, hevesebben. A karját a lány karcsú dereka köré fonta, magához húzta, és élvezte a lány telt melleinek nyomását, és azt, hogy milyen megtévesztően finomnak érződött az ő masszívtömegéhez képest. Amint a lány szétnyitotta az ajkait, Janwarbelecsúsztatta a nyelvét, hogy megsimogassa az övét.

Amikor Simone felnyögött és hozzádörgölődött, tűz futott át rajta, megkeményítve a farkát, és szorosabbá téve az ölelését. Drek, vágyott a nőre.

A csók perzselővé alakult. A lélegzetük szaggatottá vált, és a szívük egyre szaporábban vert, ahogy erősödött a szenvedély.

Ujjait a férfi hajába fúrva a lány az öklébe szorította a fonatokat, és ugyanazzal az égető vággyal viszonozta a csókot, ami azzal fenyegetett, hogy felemészti a férfit.

Janwarcsak annyira húzódott el, hogy a kezét a nő egyik mellére tehesse.

– Tökéletes! – suttogta a lány ajkai felett, és azt kívánta, bárcsak ne akadályozná a ruha abban, hogy érezze a lány selymes bőrét.

Simone egyik lábát felcsúsztatta a férfi lábán, és a derekára fonta, így a csípőjük jobban egy vonalba került.

Drek, szüksége volt rá meztelenül. Most azonnal. Alatta. Egy ágyon.

Mintha meghallotta volna a gondolatait, a nő visszahúzta az egyik kezét a férfi hajából, és a háta mögé intett, vakon keresve az érzékelőt, amely kinyitná az ajtaját. De Janwarelhúzódott tőle, arra kényszerítve a lányt, hogy mindkét lábát a padlóra eressze, és kövesse.

A lány zihálva szakította meg a csókot. – Mi...?

– A szállásom – morogta a férfi, és végigsimított ajkaival a lány torkán.

– A pokolba is, igen! – nyögte. Amikor a lábaik összekeveredtek, és megbotolva majdnem a padlóra zuhantak, a nő felugrott, és a férfi dereka köré fonta a lábait.

Felnyögve, Janwar egyik kezét a lány gyönyörű fenekére szorította, a másikkal pedig megtámasztotta a hátát, miközben megfordult, és az ajtaja felé botladozott. A lány ajkai olyan éhséggel ragadták meg az ajkait, hogy a férfi azt fontolgatta, hogy ott helyben, a folyosó falának támasztva dugja meg.

– Nem kezdeményező, a seggem! – mormolta a férfi. Átkozottul jól csinálta egy olyan valakihez képest, aki tétován azt állította, hogy kiesett a gyakorlatból.

Simoneelvigyorodott, a haja függönyként omlott köréjük, és eltakarta a férfi látását. Amikor ismét összetalálkozott az ajkuk, Janwarvakon kinyújtotta a kezét, hogy a falat érintve, kitapogassa az utat a szobája felé.

– Miért ilyen drekkinghosszúak ezek a folyosók? – morogta.

A nő felnevetett. – Nem akarsz letenni, hogy versenyezhessünk?

– Srul nem! Túl jó az érzésed a karjaimban!

Csókok, érintések, botladozások és nevetések közepette végre bejutottak Janwarkabinjába. Amint az ajtó lecsúszott mögöttük, a férfi megfordult, és a nőt magához szorítva, úgy helyezte át, hogy a középpontja meglovagolhassa a kemény farkát.

Mindketten felnyögtek.

Simonelábai összeszorultak a férfi körül, a sarkai a fenekébe vájtak, ahogy ringatózott rajta.

– Janwar! – zihálta a nevét sóvárgó vágyakozással.

– Akarlak! – mormolta alány ajkai felett. – Teljesen! – Nem emlékezett rá, hogy valaha is vágyott volna ennyire kétségbeesetten arra, hogy mélyen egy nőbe temesse magát, hogy ingerelje, ízlelgesse és felfedezze minden porcikáját. Még az első alkalommal sem lobbant fel ennyire a vére.

A nő bólintott. – Akkor vesd le az átkozott ruháidat!

Kuncogva leeresztette a lányt a padlóra. Azonnal elkezdték egymás ruháját rángatni, csókolózva és egymást simogatva közben,és még többet nevetve, amikor sietségükben botladozva, majdnem arccal a padlóra zuhantak. Ilyet még soha nem tapasztalt.

Janwar tizenhét éves kora óta menekült. Bűnöző. Egy fejvadász álomfogása. Ennek következtében minden párkapcsolat, amibe belemerült, csupán egy viszketés megvakarása és egy gyors kielégülés volt névtelen idegenekkel. Idegenekkel, akikkel szemben mindig résen kellett lennie, ami még nyilvánvalóbbá vált, miután egy örömlánynak sikerült elkábítania Krigarát, és átkozottul közel került ahhoz, hogy átadja egy fejvadásznak.

Simone-nalnem is lehetne ennél különbözőbb.

Ők ketten gyakorlatilag elválaszthatatlanok, mióta a nő először betette a lábát a Tangatára. Janwar kedvelte őt, élvezte az együtt töltött időt, és nagyra becsülte a gyorsan kialakuló barátságot közöttük. Sokkal többet jelentett, amikor a lány ajkai az övéhez értek. Amikor elmosolyodott, és gyengéd kezével végigsimított a szakállán. Bár semmi mást nem akart jobban, mint levetkőzni, majd eltemetve magát benne, gyorsan és keményen magáévá tenni, öröm töltötte el, ahogy kuncogtak a türelmetlenségükön, azon, hogy milyen ügyetlenül próbálták egymást megszabadítani a nadrágjuktól, csakhogy a bakancsuk akadályozta őket.

Simone-nal ez jó móka volt.

Nem. Több volt, mint szórakozás. Olyasmi volt, amit nem tudott megfelelően leírni.

Csak azt tudta, hogy soha nem akarja, hogy vége legyen.

 

 

Simonegyakorlatilag már lihegett, amikor végre meztelenül álltak egymás előtt.

– Gyönyörű vagy – jelentette ki a férfi rekedten.

Bár a szavai lenyűgözték őt, ettől még Simone falta a tekintetével a férfit.

Janwarizmos pasasvolt, bőrének vöröses árnyalata csábító volt, már alig várta, hogy játszhasson a mellkasán lévő sötét szőrzettel.

A tekintete végigsiklott a hullámzó hasizmokon, és még több sötét szőrzetet talált a felé kiálló kemény farok tövénél. Mindenhol nagy volt. És megkönnyebbülten látta, hogy odalent semmi bizarr sem található. Nem is igazán gondolta, hogy lesz, hiszen az akseliek nagyon hasonlítanak az emberekre.

– Ahogy te is – válaszolta. Tetőtől talpig gyönyörű. Megszüntetve a köztük lévő távolságot, a férfi mellkasára tette a kezét. A bőre meleg volt, a szíve hevesen dobogott a lány tenyere alatt. Ujjaival beletúrva a göndör szőrzetbe, lábujjhegyre emelkedett, hogy közelebb hajolhasson, és a férfi nyakára nyomja az ajkát.

– Imádom az illatodat – mondta halkan, belélegezve az illatát, és a nyelvét a férfi puha bőréhez érintve. – Az ízedet.

A gyengéd érintés mintha elsöpörte volna Janwarönuralmát.

Egyik karját a lány köré fonva olyan közel húzta magához, hogy még egy szellő sem tudott volna elhaladni közöttük. Egyik kezével a nő hajába túrvahátrahúztaa fejét, perzselő, felemésztő csókkal megcsókolta, egyre magasabbra lobbantva a lángokat.

Felemelve ismét arra ösztökélte, hogy zárja köré a lábait.

Simonelelkesen meg is tette, és átjárta a gyönyör, amikor a férfihez tapadt. Olyan régen volt már ilyenben része, hogy egy pillanatig attól tartott, hogy elélvez, mielőtt még az ágyhoz érnének.

Aztán Janwar előre lépett, a matracra térdelt, amely a lánynak a derekáig ért volna, és lehajolt. Simoneháta a puha ágyneműhöz ért.

Lazítva az ölelésén, Janwarhátradőlvea sarkára ült a lány széttárt combjai között.

Simone érezte, hogy akarata ellenére is forróság kúszik az arcára. Az átalakulása óta kevés szexuális viszonya volt, és azok is réges-régen. Mindig is úgy gondolta, hogy két ember között érzelmi kapcsolatnak kell lennie, mielőtt belekezdenénekbármi intim dologba. De nehéz volt ilyen kapcsolatot kialakítani valakivel, akinek nem lehetett elárulni, hogy halhatatlan.

– Nézz magadra! – mondta a férfi, mély hangja érdes volt a vágytól. Azok a nagy kezei megfogták Simonebokáját, majd felfelé siklottak a lábszárán, a combján, a hüvelykujjai aaaannyiraközel kerültek ahhoz a helyhez, ahol a nő a legjobban vágyott az érintésére, azután folytatták útjukat az oldalán, amíg el nem érte a mellét.

– Tökéletes – mormolta a tenyerébe fogva őket, megszorítva és ingerelve a feszes bimbókat, és ezzel gyönyörhullámokat küldve végig a testén.

Simonezihálva mocorgott a csípőjével.

Janwarajkai önelégült mosolyra görbültek, amikor a nő fölé hajolva lehajtotta a fejét.

Simone felnyögött, amikor a férfi az ajkai közé kapta az egyik feszes csúcsot. Kezeivel ismét a férfi hosszú hajába túrva az öklébe szorította a fonatait, miközben a férfi a fogaival és a nyelvével incselkedett.

– Janwar – nyöszörögte felívelő testtel. – Tégymagadévá! Szükségem van rád!

De ahelyett, hogy hosszú, kemény hosszát belé mélyesztette volna, a férfi a száját a másik mellére helyezte át, tovább fokozva ezt a szükségletet. Amikor a perzselő csókok lefelé haladtak a hasán, a nő elengedte Janwart, és az ágyneműbe markolt maga mellett. Ha a férfi azt tenné, amire Simonegondolt, két másodpercig sem bírná ki.

A meleg lehelet végigsimított a csiklóján, és még ez az enyhe érintés is zihálásra késztette. Aztán a szemébe nézve egy hosszú pillanatig tartotta a pillantását, majd lehajtotta a fejét, és a szájába vette. Simone hosszan és mélyen felnyögött. A dolgok, amiket Janwartett. A fogaival és a nyelvével. Simogatta, szopogatta és incselkedett, miközben Simone vonaglott alatta.

Két ujjáta nőbe csúsztatva tovább fokozta az érzéki kínzást.

– Olyan nedves vagy már nekem!

A lány bólintott, képtelen volt beszélni vagy gondolkodni az élvezeten túl, miközben a férfi egyre magasabbra és magasabbra röpítette. Végigsöpört rajta az orgazmus. Simone felkiáltott, miközben a férfi nyelve és ujjai tovább hosszabbították a gyönyör hullámzását, amíg össze nem omlott a takarón.

Janwar ismét végigcsókolta magát a nő testén, és a combjai közé telepedett.

– Gyönyörű – jelentette ki még egyszer.

Simone felbámult rá, valami meghatározhatatlan dolog töltötte el, ahogy empatikus adottsága elárasztotta őt ugyanazokkal az érzelmekkel, amelyeket a férfi forró tekintetéből is kiolvashatott, amikor lefelé bámult rá. Sokkal több volt azokban a vörösesbarna szemekben, mint elemi kéjvágy vagy vágy. Volt ott barátság, vonzalom, és – merje elhinni? – növekvő szerelem.

Tenyerébe vette a férfi jóképű arcát.

– Janwar – suttogta.

A férfi lehajtotta a fejét, ajkait az övéhez simította, az érintés gyengéd volt, annak ellenére, hogy a szükség minden izmát megfeszítette.

Simone minden a férfi iránt érzett érzést beleöntött ebbe a csókba, ami gyorsan perzselő lobogássá változott. Forróság söpört végig rajta, a korábban érzett sürgetés teljes erővel tért vissza. Egyik kezét a férfi mellkasára csúsztatta, megrántotta az ott lévő szőrszálakat, és incselkedett a mellbimbójával.

– Simone – nyögte a férfi.

Folytatta a felfedezést, lefelé csúsztatva a kezét kettejük között, amíg ujjait a férfi kemény farka köré nem tudta fonni. Megremegett a gyönyörtől, amikor a nő a bejáratához vezette. Otthagyva a férfi tehetséges száját, végigpusziltaaz arcát, és egy kicsit beleharapott a fülcimpájába.

– Tégy a magadévá!

A férfi nem habozott, merev önuralommal nyomult előre.

– Olyan kicsi vagy – morogta. – Olyan szűk!

Amikor elkezdett visszahúzódni, a nő a férfi köré zárta a lábait. – Ne hagyd abba!

A kezén megtartva a súlyát, elnevette magát.

– Nem állt szándékomban! Csak időt akartam adni neked, hogy alkalmazkodj! Szólj, ha fájdalmat okoztam! – Újra előre nyomult, ezúttal még mélyebbre. Visszahúzódott, majd ismét előre nyomult.

Simone megragadta a férfi bicepszét, és felkönyökölt, hogy elébe menjen a mozdulatainak, és imádta a férfi érzését.

– Jó? – kérdezte a férfirekedten, miközben az arcán a nevetést olyan heves érzelem váltotta fel, amitől elakadt a lány lélegzete.

– A jónál is jobb – válaszolta.

A férfi ismét majdnem visszahúzódott, majd mélyre süllyedt. – Akarsz még?

– Mindent akarok belőled – nyilatkozta.

És hűha, a férfi meg is adta neki, amit akart, egészen belesüllyedt, azután visszahúzódott, majd újra és újra belé hatolt, keményebben, gyorsabban, zihálóvá téve a légzését, megváltoztatva a behatolás szögét, hogy minden egyes lökésével hozzá tudjon dörzsölődni a csiklójához, fokozva az élvezetet, és egyre magasabbra küldve a nőt, amíg át nem hullámzott rajta az újabb orgazmus.

Amint a nő teste elkezdett ritmikus lüktetésben a férfi farkára szorulni, Janwar követte őt, a nevét kiáltva, miközben elárasztotta a forróságával.

Szaggatottan lélegezve a könyökére ereszkedett, karját anő alá tolva, hogy átkarolhassa és szorosan magához ölelhesse. Fejét az övé melletti párnára hajtotta, és csókot nyomott a halántékára.

Annyi szeretet árasztotta el, hogy Simone azon kapta magát, hogy hunyorogva próbálja a könnyeit visszapislogni. Soha senki miatt nem érzett még úgy, mint Janwarral.

A testük még mindig összekapcsolódott, amikor a férfi az oldalukra fordította magukat.

– Nem akarlak összenyomni – mormolta, és arra bátorította a nőt, hogy a mellkasához simítsa a fejét.

Simoneelmosolyodott, és átvetette egyik lábát a férfi csípőjén.

– Úgy tűnik, ennek a lehetősége nem szokott zavarni téged, amikor edzünk.– A férfi már többször is a földre döntötte, és birkózott vele.

Janwar elnevette magát, a farka pedig megrándult a nőben.

– Mert mindig túlságosan lefoglal, hogy megakadályozzam, hogy szétrúgd a seggemet!

Simone mosolyogva tanulmányozta a férfit. Nem gondolta, hogy valaha is látta ilyen nyugodtnak, még a kocogásuk közben, és a parkban tett sétáik során sem. De úgy tűnt, hogy a szenvedélyes szeretkezés, amit az imént éltek át, leoldotta róla a kemény, zsoldos-burkot, és a férfi évekkel fiatalabbnak látszott.

– Mi az? – kérdezte, miközben mosoly játszadozott az ajkai szélén.

– Milyen gyorsan regenerálódsz szex után?

– Gyorsan – jelentette ki. – Miért? Mire gondoltál?

Simone a hátára lökte a férfit, és meglovagolta.

Janwarszemöldöke felszaladt, és elragadtatva elvigyorodott.

A gyorsannal igazat mondott. Simone érezte, hogy a férfi farka máris újra megkeményedik benne. Gonosz mosollyal intett az új pozíciójuk felé.

– Így nem tudsz összenyomni, ugye?

A férfi erős kezei megragadták a csípőjét.

– Nem! És tetszik, ahogy gondolkodsz! – A hangját elmélyítő, sóvárgó, morgóshangszínmegborzongtatta a nőt.

– És ez tetszik? – kérdezte ártatlanul. Belső izmait összeszorítva, megriszálta a csípőjét.

A férfi szorítása még erősebbé vált. – Drek, igen!

Aztán mindketten mozogni kezdtek.

 

 

– Janwar!

Simonefelriadt a halk hangra.

Mögötte hozzásimulva, egyik karjával a feje alatt, a másikkal pedig átölelve a derekát, hírhedt kalózszeretője nem mozdult.

– Janwar! – ismételte Krigara, a hangja abból a fülhallgatóból jött, amelyet Janwar valamikor az éjszaka folyamán az éjjeli szekrényre dobott. – Válaszolj!

Simone elvigyorodott. Ó, a pasas lényegében válaszolt. Legalábbis a teste. Nem okozott neki nehézséget azonosítani a kemény hosszúságot, amely jelenleg a csupasz testük közé szorult. De bizonyára kifárasztotta a férfit, mert úgy aludt, mint a bunda, hosszú, lassú lélegzetvételei meglebbentették Simonehaját.

– Janwar – mondta Krigara hangosabban, ezúttal az egész hajóra kiterjedő kommunikációs csatornán keresztül. – Hol a fenében van? – mormogta.

– Úgy tűnik, mélyen alszik – említette T vidáman.

– Janwar még mindig alszik?– Krigara olyan meglepettnek tűnt, hogy Simone azon tűnődött, vajon ez volt-e az első alkalom, hogy a parancsnokuk elaludt.

– Igen – mondta T, miközben a háttérből suttogó beszélgetés hallatszódott. – Talán meg kéne kérned Simone-t, hogy ébressze fel!

– Miért kérném meg Simone-t, hogy ébressze fel? Azt sem tudom, hol van!

– Az ágyban van vele.

Csend.

– Ügyes, T – mormolta a nő szárazon. – Nagyon ügyes!

Janwar felsóhajtott, és az végigsimított Simone nyakán, amitől kellemes borzongás futott át rajta.

– Mi az ügyes?

Számos pajkos válasz jutott eszébe, de úgy döntött, hogy ezeket későbbre tartogatja.

– T most mondta el mindenkinek, hogy lefeküdtünk egymással.

– Mi? – kérdezte a férfi, sokkal éberebbnek tűnve.

– Bocsánat, Simone – mondta T. – Nem akartad, hogy a legénység többi tagja megtudja, hogy lefeküdtél Janwarral?

– Fogd már be! – mondta a nő nevetve.

Janwar az egyik könyökére támaszkodott, és beletúrt a hajába. – Határok, T! Hányszor beszéltünk már a határokról!?

– Sokszor – válaszolta T. – Miért? Megint átléptem egyet?

– Igen – morogta, de nem jelent meg harag a vonásain, miközben mosolyogva lehajolt, hogy megcsókolja a lány ajkát.

T egy duzzogó hangot adott ki. – Nem látom, hogy ezúttal milyen határt léptem át. Ha azon aggódsz, hogy végignéztem, ahogy ti ketten közösültök, biztosíthatlak, hogy nem tettem.

– T! – kiáltották mindketten egyszerre, Simone megdöbbenve, Janwar pedig elkeseredetten.

T felmordult: – Rendben!Hagyom, hogy te beszélgess velük, Krigara. Úgy tűnik, az ágy rossz oldalán ébredtek.

Janwar sóhajtva megcsókolta Simonemindkét arcát, majd a homlokát.

– Sajnálom! – suttogta. – Azt akartad, hogy ez bizalmas maradjon?

A nő elmosolyodott. – Őszintén szólva, nem gondoltam sokkal tovább, minthogy az ágyba akarom vinni a vonzó, meztelen seggedet!

A férfi elvigyorodott.

Egy torokköszörülés hallatszott. – Janwar, válaszolj! – mondta Krigara, ezúttal a fülhallgatón keresztül.

Janwar grimaszolva elhajolt Simone mellett, felkapta a kis készüléket az éjjeliszekrényről, és a fülébe dugta.

– Mi az? – kérdezte, nem túl elégedetten.

– Pulcra térképe alapján megrajzoltuk a Hold felé vezető útvonalat – jelentette beszarkasztikusan. – Gondoltam, talán szeretnéd megbeszélni a terveinket, mielőtt odaérünk?

Janwar arckifejezéséből ítélve nem tetszett neki unokatestvére hangneme. – Találkozzunk a társalgóban. Az első étkezés után megbeszéljük.

Krigara motyogott valamit arról, hogy mindjárt itt az ebédidő, mielőtt kijelentkezett volna.

Janwar visszatette a fülhallgatót az éjjeliszekrényre, majd komoran Simone-ra meredt.

Vissza akarva csalni a mosolyt a férfi jóképű arcára, Simonefelkiáltott: – Versenyezzünk a mosdóig!–, és kiugrott az ágyból.

Janwar nevetve ugrott utána.

Mivel a lány úgy döntött, hogy nem használja természetfeletti sebességet, egyszerre értek a zuhany alá. Janwargálánsan visszatartotta, amíg a víz felmelegedett, majd intett neki, hogy menjen be először.

A Kandovaron lévő szűkös tisztálkodó egységekkel ellentétben ez elég nagy volt ahhoz, hogy az egész legénység megoszthassa, és több zuhanyfejjel rendelkezett, amelyek pillanatok alatt eláztatták mindkettőjüket.

– Drek, ez csábító – mormogta.

A lány azzal elfoglalva, hogy egy törlőkendőthabosítson, kérdőn pillantott a férfira.

A férfi arca elsötétült a vágytól, nyíltan bámulta a lányt, aki gonosz mosolyt villantva rá, érzéki simításokkal kezdte végighúzni a puha kendőt a testén.

Simonepillantása leereszkedett a férfi izmos mellkasára, hullámzó hasizmaira, és még lejjebb, érezte, hogy felgyorsul a pulzusa. Abszolút tökéletes.

– Te is az vagy! – Annyira csábító, hogy már a férfi bámulása is forróságot gerjesztett, amit sajnos nem volt ideje kihasználni. – Egyszer majd megmutatom neked a gyors menet Halhatatlan Őrzői változatát.– Összeszorította az ajkait. – Feltéve, ha T nem figyel minket!

A férfi összerezzent. – Elnézést! Az érzőképessége fejlődésének módja miatt T eléggé...

– Naiv?

– Igen. Nagyon kíváncsi, és nem mindig tudja, mi a helyénvaló és mi nem.– Intett a lánynak, hogy forduljon meg, és egy puha szappanos kendővel megmosta a hátát. – Ezenkívül te vagy az első nő, akivel kapcsolatba került Lisán kívül. És amíg Taelon és Lisa a fedélzeten volt, azt mondtam neki, hogy tartsa a távolságot.

Amikor a keze a fenekén időzött, Simoneleküzdötte a vágyat, hogy a férfihez simuljon, és inkább úgy fordult, hogy cserébe ő is megmossa a férfi hátát. – Attól féltél, hogy T esetleg kiszivárogtatja a kalóztitkaitokat?

Janwar elnevette magát.

– Igen. És az Aldebari Szövetség rossz szemmel nézi az olyan mesterséges intelligenciákat, amelyek olyan érzőkészséggel rendelkeznek, mint T.– Megvonta a vállát. – Úgy tűnt, hogy annyira élvezted a társaságát, hogy eszembe sem jutott, hogy figyelmeztessem őt. Az sem jutott eszembe, hogy meg fogja osztani az újdonsült intimitásunkat a többiekkel.– Komor arckifejezéssel fordult szembevele. – Talán nem érti, hogy titokban akarod tartani.

T nem érti? Vagy Janwar nem érti? A férfi arckifejezése most idegesítően olvashatatlan volt, valami, ami általában akkor szokott megtörténni, ha valami nyugtalanítja, ahogy ezt Simone már megfigyelte.

Simone felnyúlt, megérintette Janwar arcát, és hagyta, hogy elárasszákaz érzelmei, hogy tisztábban olvashasson belőlük.

Aha. Volt egy kis sérülés. Talán egy kis cinizmus is. A komor elismerés, hogy a legtöbb nő nem akarja bevallani, hogy lefeküdt a hozzá hasonlókkal.

Simoneszíve megesett rajta. Mindenkinek megvolt a maga bizonytalansága. És úgy tűnt, hogy ő véletlenül belebotlott az egyikbe.

– Ha azt hiszed, hogy nem kívánom, hogy ilyen módon kapcsolatba hozzanak veled – mondta halkan –, hogy szégyenkeznék, ha másokmegtudják a kapcsolatunk milyenségét, akkor tévedsz.

– A kapcsolatunk? – kérdezte a férfi, még mindig szilárdan tartva sztoikus homlokzatát.

A nő elmosolyodott. – Nem fekszem le olyan férfiakkal, akik nem érdekelnek, Janwar! És minél több időt töltök veled, annál többet érzek irántad.– Olyan könnyű lenne beleszeretni. – De én olyan korban nőttem fel, amikor a házasságon kívül szexuális kapcsolatot létesítő nőket szégyentelennek tekintették, és a kurvákhoz hasonlították őket.

Az üres maszk homlokráncolásba gyűrődött.

– Nem így hívják a földiek a kéjhölgyeket, akik kreditekért árulják a testüket?

– Igen. Azóta megváltoztak az idők. De évszázadokba telt, mire a társadalom – nem az egész, de egy része mindenképpen – elismerte, hogy a nőknek ugyanolyan szexuális szabadságot kell biztosítani, mint a férfiaknak.– Elhúzódva a samponért nyúlt, és elkezdte a haját habosítani. – És épp most töltöttem négy hónapot egy olyan hajón, amely tele volt lasaraiakkal, akik minden alkalommal megbotránkozva néztek rám, amikor véletlenül hozzáértem egy férfi karjához, miközben elhaladtam mellette a folyosón.

Janwarajkai enyhén felhúzódtak, ahogy a feszültség egy része elhagyta az alakját.

– A lasaraiak nagyon szigorúak a nem kötődött férfiak és nők érintkezését illetően.

– Igen, azok. Én csak – megvonta a vállát, és küzdött egy mosollyal, amikor a férfi tekintete a mellére esett, majd újra felpattant –, nem voltam biztos benne, hogy az embereid lenéznének-e, vagy kevesebbre tartanának-e, ha megtudnák, milyen alaposan és szégyentelenül fedeztem fel a testedet tegnap este.

A férfi ajka megrándult. – Ne felejtsd ki a lelkesent se!

Nevetve, egy önfeledt mosolyt villantott a férfira.

– Olyan lelkesen, amennyire most is szeretném! – A vízsugár alá állt. – Tetszik a legénységed, Janwar! – Sűrű haja elnehezült, amikor a víz kimosva a habot, elnehezítette a hosszú fürtöket. – A te rögtönzött családod. És azt akarom, hogy kedveljenek engem.– Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a víz végigfolyjon az arcán. – Bármennyire is büszke vagyok arra, hogy olyan modern nő lettem, akit nem terhelnek a múlt társadalmi szigorai, bevallom, aggódtam, hogy az embereid nem fognak jól reagálni.– Hátat fordítva a vízpermetnek, letörölte a nedvességet az arcáról. – Nem ismerem a kultúrájukat vagy a szabályaikat...

A férfi nagy teste az övéhez simult, ami elhallgattatta a lányt. Erekciója közéjük szorult, amikor átölelte a nőt, és addig szorította magához, amíg már a víz sem tudott elférni közöttük.

Simonemeglepetten nézett a szemébe.

Aztán Janwarlehajtotta a fejét, és hosszú, mély, szenvedélyes csókot nyomott az ajkaira, amely elakasztotta a lélegzetét, és minden gondolatot kisöpört a fejéből. Lábujjhegyre emelkedve átkarolta a férfi nyakát, és ugyanolyan hévvel viszonozta a csókot. Tűz járta át.

Talán mégiscsak lenne idejük egy gyors menetre?

Simone tiltakozóan nyöszörgött, amikor a férfi megszakította az érintkezést. A szíve hevesen vert a mellkasában, miközben megtartva a férfi tekintetét, szemének borostyánszínű ragyogása visszatükröződött az övében.

– A Tangatánmi magunk alakítjuk ki a saját szabályainkat– mondta a férfi a kéjtől olyan mély hangon, hogy Simone a legszívesebben felugrott volna, és a dereka köré kulcsolta volna a lábait. – Senki más nem számít! Nem tartozunk hűséggel azoknak a társadalmaknak, amelyek elűztek minket, vagy vadásztak ránk, vagy bura módjára bántak velünk, és még mindig így tesznek, mert mások vagyunk, vagy mert kevesebbnek tartanak minket, vagy mert nem elégedtünk meg azzal, hogy félrenézzünk, amikor rossz dolgokat láttunk.

Simone-nak volt egy olyan gyomorszorító érzése, hogy a Kovát elcsúfító hegek abból adódtak, hogy nem rendelkezett azokkal a hagyományos jegyekkel, amelyekkel a fajtája többi tagja született. És tudta, hogy Elchannakis nehézségei voltak a mássága miatt, hála a seggfej apjának. Sovalról még mindig nem sokat tudott. De Janwar és Krigara is elvesztette szüleit, akiket bebörtönöztek, majd kivégeztek, mert tiltakoztak az ellen, amit a Földön az emberek az emberi jogok megsértésének neveznének, amit a kormányuk követett el.

– Két dreket nem adunk arra, hogy mit gondolnak! – A férfi jóképű arca ellágyult, miközben olyan gyengédséggel simította hátra a lány nedves, kusza haját, amire valószínűleg a legtöbben nem is gondolták volna, hogy képes. – És nem piszkáljuk egymást!Krigara. Srok’a. Kova. Elchan. Soval.– Megcsóválta a fejét. – Mi csak boldogok akarunk lenni – vagy amennyire csak lehetünk –, és valamiféle békét akarunk találni.

Simoneajkai megrándultak. – Nem tudom, hogy a kalózkodás a megfelelő szakma-e, ha békére vágysz.

A férfi felnevetett. – Oké. Lehet, hogy mi is szeretnénk egy kis bosszút állni, és a jelenlegi szakmánk ezt lehetővé teszi számunkra.– Elengedve a nőt, elzárta a csapot, és intett neki, hogy lépjen ki a zuhany alól.

A vele szemben lévő szekrény automatikusan kinyílt, miközben kicsúszott egy rúd, rajta két nagy törülközővel.

Janwar megragadta az egyiket, és Simone köré tekerte.

Olyan meleg és bolyhos volt.

– A lényeg az – mondta, miközben összezárta a törülközőt a lány mellei fölött –, hogy amíg boldogok vagyunk együtt, egyikünknek sem kell ítélkezéssel szembenéznie.

Szóval... semmi dráma vagy szerelmi civakodás?

Semmi gond. Simone nem lenne boldog egy vitatott kapcsolatban. És ha ő és Janwar folytatják a jelenlegi úton, nem gondolta volna, hogy dobná a férfit, felbosszantva ezzel a legénység többi tagját, mert még nem talált benne olyat, ami ne tetszett volna benne.

Janwar összevonta a szemöldökét.

– Te boldog vagy, ugye? Tudom, hogy aggódsz a barátaid miatt. De amikor rólad és rólam – rólunk – van szó, boldog vagy azzal, ahogy a dolgok alakulnak?

A nő sajnálkozó sóhajt színlelt. – Hát, hogy őszinte legyek...

A férfi keze összeszorult a törülköző körül, miközben szinte lüktetett kifelé belőle a feszültség.

– Sokkal boldogabb lennék – mondta a lány egy huncut vigyorral –, ha lett volna időnk szeretkezni a zuhany alatt!

Nevetve hívta fel a lány figyelmét a saját kezére.

– Mit gondolsz, miért fedtelek el ilyen gyorsan? Próbálok helyesen cselekedni, és próbálom elérni, hogy eljussunk a társalgóba!

A lány felvonta a szemöldökét. – Akkor talán később?

– Drek,igen!

Vigyorogva, mint két tinédzser az első szerelem markában, gyorsan megtörölköztek, felöltöztek, és elhagyták Janwar kabinját.