16.-17. Fejezet

 

TIZENHATODIK FEJEZET

Fordította: Szilvi

 

Feszültség járta át Janwart, miközben segített Simone-nak felvenni a fehér páncélruhát, amelyet ő és T készítettek számára. Szívesebben vette volna, ha a lány olyan exopáncélt visel, mint az övé. De a lány kivételes gyorsasága és ereje miatt nem volt biztos benne, hogy a páncél segítené vagy lelassítaná.

Neki és az embereinek mindenféleképpen segített, lehetővé téve számukra, hogy gyorsabban fussanak, magasabbra ugorjanak, és olyan súlyokat emeljenek fel, amelyekre egyébként nem lennének képesek. Megvédte őket a szélsőséges hőmérséklettől, a mérgező gázoktól és a biofegyverektől is, és képes volt elviselni a közvetlen lövedéktámadásokat anélkül, hogy az elszíneződésen túl bármilyen kárt szenvedett volna... hacsak nem kapott túl sok találatot. Minden páncélnak megvoltak a maga határai.

– Ez sokkal jobb, mint a lasarai ruha – jelentette ki Simone boldogan, miközben a kezét az egyik ujjába tuszkolta. Miután ugyanezt tette a másikkal is, Janwar összerántotta a mellei fölött az elülső feleket, és nyomást gyakorolt az elülső gallérra. A két varrás azonnal egymáshoz tapadt, mintha mágnesekként működnének, lezárva a ruha elejét a nyakától egészen a csípőjéig.

Amikor a nő felrántotta a szűk kesztyűt, a férfi megmutatta neki, hogyan kell a ruha csuklómandzsettáival összekapcsolni.

– Most pedig a tőreimet – mondta Simone.

Janwar megragadott egy övet, amelyen több penge sorakozott hüvelyekben, és segített neki a csípője köré csatolni. Aztán hátralépett, hogy végignézzena nőn.

Simone kísérletképpen néhányszor felhúzta a térdét, és többször fel-leugrándozott. Aztán jobbra és balra fordította a csípőjét, mielőtt bólintott. – Ez megteszi! Szinte semmi sem korlátozza a mozgást, és még a cipő is tökéletesen passzol!

Lenézett a bakancsra, amely a lány apró lábát burkolta.

– A ruha és a bakancs is melegen tart majd a fagyos hőmérsékleten.

A lány elmosolyodott. – Még ha nem is tennék, akkor is jól lennék. Tudom szabályozni a testhőmérsékletemet.

A férfi meglepődve bámult rá, hogy még mindig vannak dolgok, amiket nem tud róla, tekintve, hogy hajlamosak voltak a szex után összebújni, és az éjszakába nyúlóan beszélgetni. – Valóban?

A lány bólintott.

– Ez egy hasznos tehetség!

– Minden Halhatatlan Őrző képes rá – mondta a lány megvonva a vállát. Aztán kijózanodott az arckifejezése. – Erről jut eszembe...

Zaklatottság csatlakozott a feszültséghezJanwarban, amikor Simone elkezdte az alsó ajkát rágcsálni. – Micsoda?

– Ha a dolgok rosszra fordulnának, és beüt a gebasz...

– Mi az a gebasz?– A fordítója meg sem próbált erre alternatívát kínálni.

Halvány mosoly jelent meg az ajkain.

– Azt jelenti, hogy garantáltan és menthetetlenül elbaszódott minden.

– Ah! – Srul biztos volt benne, hogy nem így lesz.

– Ha elszabadul a pokol, és valami történik velem – folytatta a nő – amíg én még mindig...én vagyok... ne írj le, még ha azt is hiszed, hogy meghaltam!

Elfojtva a szorongást, amit a lány halálának gondolata keltett, a férfi újra és újra átpörgette a szavait a fejében.

– Nem tudom, hogy ez mit jelent! Ha még mindig te vagy?

A lány elfintorodott. – Lehet, hogy nyugtalanítónak találod, amit most elmondok. A legtöbben így éreznek. De a vírus, amit a gathendiek hoztak létre, és amivel megfertőztek minket, úgy viselkedik, mint egy szimbióta szervezet. Erősebbé tesz minket, hogy túlélhessen, még akkor is, ha arra programozták, hogy tönkre tegye a vámpírok agyát. Így amikor a Halhatatlan Őrzők – és a vámpírok – meghalnak, a vírus elkezd minket belülről kifelé elfogyasztani, kétségbeesetten próbálkozva tovább élni, és mi...jobb leírás híján összezsugorodunk, mint egy múmia, amíg nem marad más, csak a ruhánk.

Megrökönyödve, Janwar percekig nem talált választ.

Még akkor is csak annyit tudott mondani, hogy „Mi?”

– Gyorsan szétbomlunk, amíg semmi sem marad belőlünk.

Janwar szíve dübörögni kezdett a mellkasában. – Milyen gyorsan?– Túl gyorsan ahhoz, hogy megpróbálják újraéleszteni?

– Perceken belül.– Aggodalommal teli arckifejezéssel közelebb lépett, és megérintette a férfi karját. – Azért mondtam ezt el, mert...– Sóhajtott. – Nem tudjuk, mi fog történni odalent. Ha olyan sérüléseket szenvedek, amibe bárki más belehalna, vagy ha valami történik a bázison kívül, és ki vagyok téve a légkör hatásainak, és megfagyok, mint egy jégkrém, azt akartam, hogy tudd, hogy amíg még mindig úgy nézek ki, mint én, és nem kezdek összezsugorodni, van esély arra, hogy megmentsetek. Csak hozz vissza a gyengélkedőbe itt a Tangatán, lépj kapcsolatba Elianával, és tedd, amit mond, bármi is az, ami gondolom azzal fog kezdődni, hogy adj transzfúziót nekem. Követtem a példáját, és elraktároztam egy kis véremet az orvosi részlegben arra az esetre, ha valami olyan rossz történne, hogy Elchané nem lenne elegendő.

Ha Simone akseli lenne, és meghalna, és nem bomlana fel, ahogyan leírta, Janwar akkor is elveszítené, így nem volt biztos benne, miért zavarja ennyire a gondolat, hogy a lány addig sorvad, amíg semmi sem marad belőle. De így volt.

Átkarolta a lányt, és szorosan magához ölelte.

– Ne halj meg, Simone!

Simone is viszonozta az ölelést, de a férfi páncélja nem engedte, hogy különösebben megérezze a női test hozzásimulását.

– Nem áll szándékomban! – Hátrahajtotta a fejét, és felemelte az ajkát egy csókra, amelyet a mindkettőjük által érzett féltés árnyalt. – Te se halj meg, Janwar! – suttogta, amikor a férfi felemelte a fejét. – Hétszáz évet vártam arra, hogy megtaláljam a szerelmet. Szeretném az életed hátralévő részét – bármeddig is tartson – kalózkodással tölteni veled!

A férfi szíve gyorsabban kezdett verni a kijelentésre.

– A Secta mindennél többre becsüli a szerelmet. Meghosszabbíthatják az életemet a te élettartamoddal megegyezőre, ha méltónak találnak rá.

A nő szemei kitágultak, miközben vonásainizgalom ragyogott fel. – Megtehetik?

– Igen. Ha méltónak találnak rá. Az én hátteremmel...

A karjai még mindig a férfi dereka köré fonódtak, de ez nem akadályozta, hogy fel-le kezdjen ugrálni, és nevetést váltva ki Janwarból, amikor magával ragadta őt is, bemutatva a lenyűgöző erejéből egy részt. – Miért nem mondtad ezt korábban? Most már nem kell aggódnom, hogy elveszítelek az öregedés miatt!

Kivonva magát a karjaiból, hogy ne ugráltassa tovább, elfojtotta a nevetését. – Azt mondtam, ha méltónak találnak rá!

– Pfft! Persze, hogy így lesz! Ha kétségeik vannak, én majd meggyőzöm őket!

A nő olyan magabiztosnak tűnt, hogy a férfi reménykedni kezdett.

Aztán elkomorult, és megfenyegette az egyik ujjával.

– Szóval ne ölesd meg magad! Veled akarom az örökkévalóságot!

– Igenis, asszonyom! – egyezett bele vigyorogva, a földi kifejezést használva a SzövetségiKözös megnevezés helyett. Még egy csókot cuppantott. – Aktiváld a sisakodat, drágám!

– Drágám?– A nő elvigyorodott. – Szereted a földi kifejezéseket használni, ugye?

– Igen.– Rákacsintott. – Talán azért, mert egy bizonyos földit szeretek.

Az örömtől kipirulva, Simone lenézett, megtalálta a gombot a ruhája elülső gallérján, és megnyomta. A nyakánál lévő gallérból egy átlátszó buborék emelkedett ki és ereszkedett előre a feje köré, majd szisszenve zárult le elöl. – Mi van, ha egy gathendi megnyomja ezt a gombot? A sisak automatikusanfel fog emelkedni?

– Nem. Van egy biztonsági rendszer. A gomb csak a kesztyűd ujjbegyeiben lévő érzékelőkre reagál.

– Imádom a földönkívüli technológiát! És ha valami kárt tesz a kesztyűmben?

– Szóbeli úton is ki tudod kapcsolni, ha azt mondod: Hangfelülírás. Simone, a Hódító. Húzd be a sisakot!

Nevetve megismételte a szavait. Újabb szisszenés hallatszott, miközben a sisak zárja felengedett, és az átlátszó buborék visszahúzódott a gallérjába.

– Annyira rohadtul nagyszerű vagy!

Elvigyorodott, és felkapta a sisakját.

Ahogy Simone alaposan szemügyre vette a férfi páncélját, a mosolya kissé elhalványult. – Nem fogsz ebben kitűnni a jég felett?

Janwar páncélja még mindig olyan fekete árnyalatú volt, amit a legutóbbi küldetése megkövetelt.

– Nem! – Felemelte a csuklóján lévő adattáblát, és beütött rá egy parancsot. Másodperceken belül a sötét páncél fehérré változott.

A lány szeme tágra nyílt. – Abszolút zseniális!

Megrázta a fejét. – A páncélunk csak egyszínű színekre tud változni. Látnod kéne Elchanét! Ő olyan segoniai páncélt visel, amely érzékeli a bőrének kémiai változásait, és ugyanolyan jól álcázza őt, mint a színtestecskéi.

– Annyira irigylem! Ha én is tudnék ilyet, megállíthatatlan lennék!

– Temár most is megállíthatatlan vagy! Csak kérdezd meg a dothariait!

Nevetve felkapta a hüvelyébe dugott katanáit.

Hamarosan csatlakoztak Sovalhoz, Krigarához, Elchanhoz és T-2-höz egy kompban. Feszült csend vette körbe őket, miközben Krigara elfoglalta a pilótaülést, és a Hold felé vette az irányt.

Általában egy ilyen küldetésen az adrenalinszint magasra szökik, és Janwar és a barátai sértéseket és vicceket vágtak egymáshoz, miközben örömmel várták az esetlegesen kirobbanó harcokat.

Mert szinte mindig voltak verekedések.

De volt egy új jövevény közöttük. Akit a rögtönzött családjuk értékes tagjának tekintettek. És mindannyian tudták, hogy – bátorsága, ereje és kiemelkedő harci képességei ellenére – Simone megsérülhet vagy megölhetik, ha elszúrják.

Janwar nyugtalanítónak találta az őt gyötrő kényelmetlen érzést, és gyanította, hogy a többiek is így vannak vele. Innen a csend, miközben Krigara ügyesen navigált a sötétségben.

Bár a komp ugyanolyan radarral és vizuális álcázással volt felszerelve, mint a Tangata, az unokatestvére mégis inkább a hegyoldal közelében repülve igyekezett megközelíteni a bázist.

– Közelről még nagyobbnak tűnik – mormolta Simone a háta mögött. – Akkora, mint az egyik zsoldosbázis, amelyet a Halhatatlan Őrző testvéreim otthon felrobbantottak.

Közeledésükkor nem szólalt meg a riasztó. Erős szél süvített a gleccser felett, hóval és jéggel dobálva a szélvédőt, ami miatt lecsökkentek a látási viszonyok.

A másodpilótaülésbe szíjazva Janwar tanulmányozta a bázist, majd a felette lévő hegyoldalon egy durva párkányra mutatott.

– Ott.– Csipkézett pontok sorakoztak a szélein, mint cseppkövek, és elég magasra nyúltak ahhoz, hogy valamiféle rejtekhelyet nyújtsanak.

Krigara olyan közel vezette a kompot, amennyire csak tudta anélkül, hogy az erősebb széllökések a hegyoldalnakne csapták volna.

Kikapcsolva a hámját, Janwar felállt, és belépett a hátsó részre, ahol a maradék üléseksimultak az egyik falhoz.

A Soval és Elchan közé szorult Simone kicsatolta a hámját, és csatlakozott Janwarhozaz ajtónyílásközelében.

– Ideje indulnunk?

A férfi bólintott, és képtelen volt elnyomni a gyomrán átfutó ideges remegést.

– Sisakot fel! A rádión keresztül tudunk majd beszélni, de a vihar miatt lehet, hogy nehezebben halljuk egymást.

– Semmi gond! Emlékszem a tervre! – Mosolyogva a hátára csúsztatta a katanáit, és aktiválta a sisakját.

Janwar is felvette a sajátját, és a helyére csúsztatta a vizort. A kijelző azonnal kivilágosodott, felerősítve a vizuális képeket. A sisak hátuljába ágyazott kamerák mindent láttak, ami mögötte volt. Az egyik oldalán futó kijelző tájékoztatta az életfunkcióiról és az oxigénellátásáról, és parancsra további információkat szolgáltathatott.

Amíg a legénység többi tagja is felvette a sisakot, Janwar az egyik vállára egy osdulium puskát akasztott. Ezután egy táska pántját húzta át a fején és a másik vállán, a hátára helyezve annak tömegét. Nem tudta, hogy mit találnak majd a bázison belül, ezért a táskába fertőtlenítő ruhákat pakolt mindazoknak, akiket találnak, és akik megfertőződhettek a gathendiek vírusos katyvaszától. Néhány lekadit is tett bele, amelyek hordágyként és fertőtlenítő csőként is szolgálhattak azok számára, akik túlságosan betegek voltak ahhoz, hogy járni tudjanak. Vagy a mentési kísérlet előtt megöltek holttestének elszállítására.

Ez utóbbit nem említette Simone-nak.

Miután mindent megfelelően eligazított, benyúlt a páncéljára mágnesezett sok zseb egyikébe, és kivett egy kadát.

– Mi az? – kérdezte a lány, a hangja a sisak hangszóróiból hallatszott, miközben a kadára pillantott.

Janwar letörte a kis téglalap alakú eszköz egyik sarkát, a többit pedig leejtette. Ahogy leesett, a kütyü egy körülbelül karhosszúságú lappá növekedett, amely éppen elég széles volt ahhoz, hogy elférjenekrajta a lábai, ha vállszélességű terpeszben áll.

A kadalebegve megállt egy arasznyira a fedélzet fölött.

Simone szemeielragadtatva csillantak fel. – Ez egy légdeszka?

Bólintott, és felemelte a sarokdarabot. – Mi kadának hívjuk. Ezzel irányítom.

A csinos vonásain felragyogó izgatottságból ítélve, a lány sajátot akar majd, amint visszatérnek a Tangatára, és kétségtelenül órákon át száguldozik majd vele a folyosókon.

– Milyen más klassz cuccokat cipelsz még magaddal?

Megpaskolta a zsebeit. – Ebben vészhelyzeti orvosi felszerelés van. Ebben Bex-7 kábító gránátok. És Z-12 e-gránátok ebben.

A lány rámosolygott a férfira. – Most annyira be vagyok indulva!

A többi férfi kuncogott.

Janwar nevetve lépett a kadára. Mivel a szél olyan erősen fújt, további elővigyázatosságból aktiválta a bakancsában lévő mágneseket, hogy a kada ne húzzon ki alóluk, majd kinyújtotta a kezét.

Simone lelkesen megfogta és megszorította, amikor fellépvea lábát az övéi közé helyezte. Az egyensúlya tökéletes volt, miközben egyik karjával átölelve a férfi derekát, lehorgonyozta magát.

Tudnia kellett volna, hogy így lesz. Minden tökéletes volt rajta. – Készen állsz?

Széles vigyor ragyogott fel a lány arcán, amikor bólintott. – Csináljuk!

Odanyúlt, és megnyomta azajtónyílás melletti kioldógombot.

Szél süvített befelé, amikor kinyílt az ajtó, de nem sikerült kitépnie Simone-t a karjaiból. Apró koppanások hallatszottak, amikor a jéggolyók belecsapódtak a páncéljába.

– Hűha! – mondta a lány a rádión keresztül. – Ez a szél tényleg fúj! Biztos vagy benne, hogy át tudunk repülni rajta a kadával?

– Igen. A páncélzatomon vannak a stratégiailag megfelelő helyekre elhelyezett kis fúvókák, amelyekkel pályán tudom tartani magunkat.– Janwar Simone feje fölött az embereire pillantott. – Nincsenek veszteségek!

– Nincsenek veszteségek! – visszhangozták.

– Jó vadászatot!– kiáltotta Simone, aztán felsikított, és erősebben megkapaszkodott a férfiban, amikor kilőttek a kompból.

Janwarnak azonnal be kellett vetnie a páncélján lévő rakétákat, hogy megakadályozza, hogy a hegynek csapódjanak. A szíve a torkába ugrott, a pulzusa felgyorsult, ahogy küzdött a folyamatos széllökések ellen, és átnavigálta magukat a megcélzott kiszögellés felé.

Megkönnyebbült sóhaj hangzott fel a sisakjában lévő kommunikációs csatornán, amint beértek a sziklás élek mögé.

– Hú! Ez közel volt! Szép repülés – dicsérte Simone mosolyogva.

– Óvatosan! – mormolta, miközben segített neki leszállni a kadáról. – Csúszós a jég! – Megmutatta neki, hogyan férhet hozzá a csuklóján lévő vezérlőpanelhez, hogy tüskéket hívjon elő a bakancsa talpából.

– Ez praktikus!

– Jól vagyunk – mondta Janwar Krigarának.

A komp ajtaja becsukódott, elrejtve a belsejét, és a járművet gyakorlatilag ismét láthatatlanná téve.

Janwar a hóna alá rejtette a kadát, majd Simone-nal együtt elhelyezkedtek, hogy megvárják, amíg a komp leszáll a tisztek menekülőalagútja előtt.

A szél itt nem volt olyan rossz. A jeges gerincek jobban felfogták, mint amire számított.

– Bakancs a földön – mormolta Krigara a kommon keresztül. – Soval, T és Elchan előre törnek.

– Van bármi jele annak, hogy a gathendiek tudnának a jelenlétünkről?

– Semmi!

Az jó.

Janwar Simone-ra pillantott.

Széles mosoly világította meg a vonásait, ahogy átnézett az őket eltakaró jégdarabok felett, és az alattuk lévő fagyos felszínt tanulmányozta.

A fejét csóválta, miközben feláradt benne a szeretet, elnyomva aggodalmának egy részét. – Élvezed ezt, ugye?

– Teljes mértékben – válaszolta a lány lelkesen. – Eddig már jártam egy földönkívüli bolygón és egy idegen Holdon. Hamisítatlan űrkutató lettem!

Imádta a lánynak ezt az édes, ártatlan oldalát. Ha nem viselne sisakot, végigsimítana a haján, és odahajolna egy csókra.

– Mire gondolsz? – kérdezte, kíváncsi volt, milyen gondolatok kavarognak a lány éles elméjében, miközben a tájat tanulmányozza.

– Most éppen? Egy részem elképzel téged meztelenül abban a páncélban.

A férfi meglepődve felnevetett. Talán az ártatlan nem a megfelelő szó volt. – És a másik része?

– Arra gondoltam, vajon a jég alatti óceánban nem leselkednek-e dothariai méretű lények.

Még mindig mosolyogva megbökte a lányt. – Máris új kihívást keresel?

– Lehetséges – ismerte el a lány huncut vigyorral. – Néhány halhatatlan testvérem képes kommunikálni az állatokkal, és rávenni őket, hogy teljesítsék a parancsaikat. Arra gondoltam, milyen menő lenne, ha egy sereg óriás tengeri lényt tudnék sorba állítani, és elszabadítani őket a bázison.

Janwar elvigyorodott. – Az srulegy figyelemelterelés lenne! – És roppant szórakoztató.

– Lefogadom, hogy úgy tudnánk be- és kijutni, hogy senki sem venné észre!

– És utána lenne mit mesélnünk!

A lány nevetése betöltötte a sisakját, és lenyugtatta az idegeit.

– Bent vagyunk – jelentette be Krigara. – Elchannak igaza volt. Van itt egy elavult szállítóeszköz, de a jelek szerint még mindig működőképes. Van egy alagút is, ami a bázis felé vezet. Most belépünk oda.

Janwar és Simone komor pillantást vetett egymásra.

Eltelt néhány perc.

– Megtaláltam az ajtót – mondta Krigara. – T és én megpróbáljuk felülírni a belépési kódot.– A háttérből egy pittyenéshallatszott. – Kész.– Fémesen csikorgó hang érkezett a kommonkeresztül. Ha azt az ajtót a bázis építése óta nem nyitották ki, a hideg kedvezőtlenül hathatott a hardverre, megakadályozva őket a remélt észrevétlen bejutástól.

Krigara elkáromkodta magát. Néhány vibrálásjutott Janwar füléig, amit két puffanás követett. – Két ellenség lelőve!

– Tudták, hogy jöttök?– kérdezte Janwar. Ha a katonák ott álltak, és arra vártak, hogy felnyíljon az ajtó...

– Nem. Véletlenül éppen a folyosón voltak, amikor kinyitottuk az ajtót. Mindketten annyira megdöbbentek, hogy még a fegyverükért sem nyúltak, mielőtt elkábítottuk őket.

– Vigyétek be őket az alagútba!

– Soval már megtette!

Simone elkapta Janwar tekintetét. – Mi történik, ha felébrednek?

– Nem fognak. Perceken belül halálra fagynak, amint Krigara bezárja az ajtót.

– Tényleg? Ennyire hideg van idekint?

A férfi bólintott.

– T talált egy terminált – suttogta Krigara. – Keresünk egy utat a rendszerükbe. Elchan a folyosó végén van teljes álcázásban. Soval félúton van közöttünk, készen arra, hogy bárkit elkapjon, aki kilépne a tiszti szállásról.

Eltelt egy pillanat.

– Érkező – suttogta Elchan. Egy puffanás következett. – Tegyétek a többiekhez!

Fém dörzsölődött a fémhez.

Simone összerezzent. – Annak az izének szüksége lenne egy kis WD40-re!

Janwar nem tudta, hogy az micsoda. – Nem tudtok tenni valamit, hogy halkabb legyen?

– Soval – suttogta Krigara.

– Még kettő érkező – mormogta Elchan.

Újabb puffanások.

A csikorgó fémhang ezúttal nem volt olyan hangos, de Janwar még mindig aggódott.

T szólalt meg. – A gathendiek légköri változást észleltek ebben a szektorban, és küldenek valakiket a legénységből, hogy kivizsgálják.

Janwar káromkodott. – A bázisnak nincs légköri gátja?– Ez volt általában az első dolog, amit olyan bolygókon és Holdakon emeltek, amelyeken nem volt belélegezhető a légkör, hogy senki se haljon meg, ha a berendezés meghibásodik vagy váratlanul betörik.

– Nincs – tájékoztatta őket T.

Simone elkomorult.

– Figyelniük kell a nitrogénszintet – tette hozzá Krigara komoran – így tudják észleni, ha az alattuk lévő gleccser vagy a felettük lévő jég elmozdulása megtörné a bázis külsejét.

– További intézkedésig hagyjátokcsukva a kijárati ajtót. Ha még valakit meg kell ölni, csak halmozzátok őket egy sarokba! – Remélhetőleg, ha nem történik újabb nitrogénbeáramlás, a gathendiek majd azt hiszik, hogy az érzékelő hibásodott meg. De...

Simone-ra nézett.

A nő bólintott. – Még ha nem is indítunk be biztonsági riasztást, a nitrogénérzékelő riasztani fogja őket, amint kinyitjuk a labor feletti nyílás.

– Igen. Gyorsan kell dolgoznunk.

– Meg tudom csinálni! – dicsekedett a lány kacsintva. De a mosolya elvesztette korábbi lelkességét, ami elárulta aggodalmát.

– T – mondta Janwar –, nézd meg, hogy le tudod-e kapcsolni a légköri megfigyelőrendszerüket!

– Igen, parancsnok!

Szerencsére a mesterséges intelligencia egyszerre több feladatot is képes volt végrehajtani anélkül, hogy lelassult volna.

– Srok’a, veszed ezt?– kérdezte Janwar.

– Igen.

– Készítsd fel a drónokat!

– Már csinálom is!

Janwar srulremélte, hogy nem lesz rájuk szükségük.

 

 

Simone idegei megremegtek, mert egyre biztosabbá vált, hogy ez a küldetés nem fog simán menni.

– Gondolom, a legtöbb ilyen bázisnak ugyanolyan légköri gátja van, mint amit a hajók használnak?

– Igen! – Janwar ugyanolyan komornak tűnt, mint amilyennek Simone is érezte magát. – De amikor az illetékesek inkább másra osztják el a pénzt, néha olcsóbb légköri monitorokat használnak helyette.

Átkozott gathendiek!

Simone a lenti bázist tanulmányozta. Ha T nem tudja hatástalanítani a légköri monitorokat, akkor szar kerül a ventilátorba, amint ő és Janwar kinyitják a mennyezeten lévő bejáratot. Mi van, ha a bázison lévő katonák azt hiszik, hogy a tudósok azért nyitották ki, mert elszúrtak valamit, és valami halálos fertőzést szabadítottak el? Megszólalnának a riasztók. Káosz törne ki. A tisztek mind egyenesen Krigara és a többiek felé tartanának, hogy gyávánelmeneküljenek. És nem tudta, mi történne azokkal, akiket esetlegesen a laborral szomszédos cellákban tartanak fogva.

Növekedett benne a szorongás, és elkapta Janwar tekintetét.

– Ha kinyitjuk azt a zsilipet, a laborban mindenki meg fog halni oxigénhiány miatt?– Mi akadályozná meg ezt, ha a bázisnak nem volt légköri gátja?

Janwar kinyújtotta a kesztyűs kezét, ésmegérintette a lány karját. – Nem. Csak addig lesz nyitva, amíg besurranunk.

– De érzékelni fogják a nitrogénszint emelkedését!

– Igen, hacsak T nem tudja megakadályozni. Srok’a, térképezz fel nekünk egy útvonalat a laborokból Krigara pozíciójáig, és küldd el a sisakomra!

– Feltérképezés folyamatban!

A nő felvonta a szemöldökét. – Új terv?

Janwar bólintott. – A légköri gát lehetővé tette volna, hogy észrevétlenül besurranjunk, kiiktassuk a tudósokat, és kezeljük, amit találunk, ami a foglyokat illeti. Képesek lettünk volna segítséget nyújtani és védőfelszerelésbe öltöztetni mindenkit, akit megmentünk, miközben T-nek időt adtunk volna arra, hogy minden információtletöltsön a hajó adatbázisaiból, amit csak tud. És bár tudom, hogy kényelmetlen lenne, reméltem, hogy bárkit is találunk, a mennyezeti szellőzőn keresztül vihetnénk ki, hogy a komp a tetőn vegyen fel bennünket.

– De a nitrogénszenzorok valószínűleg egyenesen a laborba küldik a katonákat.

– És valószínűleg a tetőre is, hogy ellenőrizzék a szellőzőnyílás külsejét, ha úgy gondolják, hogy meghibásodásról van szó, így vagy a labor melletti vészkijáratot őrző őrökkel kell kockáztatnunk az összecsapást, vagy csatlakoznunk kell a csapat többi tagjához, és a tisztek menekülőalagútján keresztül evakuálnunk.

Krigara megszólalt, mielőtt még Simone válaszolhatott volna.

– Kikapcsoltam a riasztót a labor szellőzőnyílásán. És T hurokba kötötte a tetőn, a laborban és az oda vezető folyosókon lévő biztonsági kamerákat. Most már indulhattok!

– Mi van a te területeddel?– kérdezte Janwar.

– Azokat is hurokba kötöttük.

– Van valami eredmény a légköri monitorokkal?

– Még semmi. Túl sokan figyelik most, úgyhogy duplán óvatosnak kell lennünk. De az életformák letapogatása működik. Átküldömaz élő adást.

Egy áttetsző térkép bukkant fel Simone sisakján, ami annyira meglepte, hogy összerándult. Amikor lenézett a bázisra, a falakat jelképező vonalak és az életformákat jelző piros pontok jelentek meg hirtelen a jeges szerkezeten.

– Ez több őr, mint reméltem – mormolta Janwar.

– Hol?– Mindenütt vörös pontok voltak, bár a legtöbb a bázis első felében összpontosult.

– Az elsődleges laboratórium külső vészkijáratánál.

Simone követte a férfi tekintetét. Míg a laboron kívüli folyosón csak néhány pont látszott, legalább kétszer annyi volt egy sarok mögötti helyiségben, amiről feltételezte, hogy át kell vágniuk rajtuk, ha a vészkijáratot szeretnék használni. – Hűha! Igen, ez elég sok ember, akin át kell jutni! – Annyian voltak, hogy egyetlen nagy pacát alkottak ahelyett, hogy kisebb pontok halmazának látszottak volna.

Krigara szólalt meg. – Ha nem tudtok kijutni a tetőn keresztül, akkor inkább felénk tartotok?

– Igen – felelte Janwar –, hacsak nem találunk senkit. Akkor Simone és én visszamegyünk a tetőn keresztül, és ott találkozunk veletek a hegyoldalon, ahol kitettetek minket.

– Értettem!

Janwar fellépett a kadára, és kinyújtotta a kezét.

Simone félrelökve minden félelmet és aggodalmatmegszorította a kezét, és csatlakozott hozzá. Ez semmiben sem különbözik attól a katonai bázis megtámadásától a Földön, mondta magának. Ezúttal csak szokatlan ruházatot visel, és vámpírok és agymosott katonák helyett hüllőszerű űrlényekkel fog harcolni. Meg tudja csinálni!

Mindannyian képesek voltak rá.

És átkozottul biztosra fogja venni, hogy mindannyian élve kijutnak innen.

– Készen állsz?– kérdezte Janwar.

A lány bólintott. – Gyerünk!

A bázis felé repültek, a szél pedig üvöltve süvített körülöttük.

Janwar eltántoríthatatlanul és szakszerűen levitte magukat a tetőre.

A jég olyan csúszós volt, a szél pedig olyan erős, hogy amint leléptek a kadáról, aktiválniuk kellett a bakancsukban lévő tüskéket, hogy ne csússzanak meg a felszínen. A sisakjukon lévő áttetsző térkép aztán egy vastag jégfolthoz vezette őket, amely semmiben sem különbözött a többitől.

Simone az ajkába harapott, és azon gondolkodott, vajon elővegye-e a kardjait, és elkezdje szétvágni.

Janwar előre húzta a hátán lévő csomagot, és kinyitotta. Tényleg nagyon jól nézett ki a páncéljában, amely olyan jól rögzítette a helyére, hogy még csak meg sem ingott, amikor kivett a táskából négy csillogó, fémérmének látszó tárgyat.

Simone-nak viszont be kellett vetnie természetfeletti erejét, hogy a helyén maradjon, miközben az orkán erejű szél tépázta. A mindenit, jó erős széllökések voltak!

Janwar térdre ereszkedve a jégre tette az érméket, körülbelül fél méterrel a labor szellőzőnyílásának sarkain túl. Amikor megérintette az egyik érmét, egy vörös lézer lőtt ki belőle, összekapcsolódott a következővel, majd a következővel, és ismét az elsővel, egy négyzetet alkotva így.

Simone szeme tágra nyílt, amikor tucatnyi piros vonal húzódott át az oldalaiból, hogy rácsmintát alkossanak az alakzat belsejében. Másodpercekkel később olvadni kezdett a jég a négyzet belsejében, az érmék lesüllyedtek, mégis sértetlenül megőrizték a négyszögletes formát. Gőz szállt fel, ahogy az elolvadt víz felmelegedett és felforrt.

Simone előrehajolva figyelte, milyen gyorsan eltűnt a szellőzőnyílást borító jég. Még csak víz sem volt az alján, amikor vége lett.

Rámosolygott Janwarra. – Tudod, mit fogok mondani!

A férfi elvigyorodott. – Ez fantasztikus?

– A pokolba is, igen!

A férfi elnevette magát.

– T, sikerrel jártál a légköri monitorokkal?

– Még nem. De sikerült megzavarnom a kommunikációjukat, így a bázis nem tud sem fogadni, sem küldeni üzeneteket.

– Öt ellenség érkezik – mormogta Elchan.

Zörgés, morgás és néhány kiáltás következett.

– Célpontok megsemmisítve – mormolta Soval.

– Drek!– szisszent fel Krigara.

Újabb puffanások és morgások.

– Jelentést! – parancsolta Janwar.

– Az egyik grunark kiáltása előcsalt egy tisztet a szállásáról – mondta Krigara –, de gondoskodtunk róla.

Simone a körülöttük lévő jeget tanulmányozta. Ilyen közelről az életforma letapogatás kicsit több részletet mutatott. Jó néhány vörös alak táborozott az alattuk lévő laborban. Amikor figyelmesen belehallgatott az alatta lévők gondolataiba, különböző idegen nyelvek kusza, férfias halandzsája bombázta. – Több idegen nyelvet is érzékelek, de angolul nem hallok semmit. Nyúljak ki telepatikusan, hátha itt vannak a barátaim?

Janwar megrázta a fejét.

– Nem akarjuk, hogy bárki odalent olyan reakciót mutasson, ami jelezné a gathendieknek, hogy itt vagyunk!

Simone néhány mozdulatlanalakra mutatott. – Azoknak van farka?

Janwar követte a tekintetét. – Nem gondolom.

Megnőtt a remény. – Miért nem mozognak?– Betegek voltak? Eszméletlenek? Halottak?

– Nem tudom! Krigara, lehetséges, hogy megtaláltuk, amit keresünk. Várjunk, vagy menjünk be?

Szünet következett. – Most nézzük a légköri monitorok kódját. Azt hiszem, a kikapcsolásuk túl sok időt venne igénybe, de talán máshová is küldhetünk hamis riasztásokat, hogy csökkentsük a gyanút.

Janwar a bázis eleje felé pillantott. – Küldjetek egyet az elsődleges bejárat biztonsági ellenőrzőpontján belülre. Elég nagy ahhoz, hogy azonnal észrevegyék, ha tényleges betörés történt volna. Tehát amikor a légköri monitor azt állítja, hogy megemelkedett a nitrogénszint, azt kellene feltételezniük, hogy meghibásodott. A jelemre küldj egy másikat az egyik gépházba, egy harmadikat pedig a szállások egyik mosdójába.

– Egy elküldve a biztonsági ellenőrzőpontra – erősítette meg Krigara.

Simone a bázis elülső részét tanulmányozta, arra várva, hogy megszólal egy riasztó, vagy felvillan egy piros lámpa.

Semmi sem történt.

– Történt bármi?– kérdezte Janwar.

T válaszolt. – A biztonsági tisztek most lépnek kapcsolatba a karbantartókkal, és közlik velük, hogy meghibásodott az érzékelő.

Janwar Simone szemébe nézett.

– Menjünk! – Leereszkedett a jégen lévő lyukba.

Simone követte, és alig maradt elég helye, hogy bepréselje magát mellé, amikor a férfi letérdelt, és egy szerkentyűt csatlakoztatott a szellőzőnyílás melletti jelszavas beléptető rendszerhez, amely a lány szerint leginkább egy közönséges ajtónak tűnt.

Janwar készülékének felületén számok és betűk gördültek egy idegen ábécében, amelyet nem tudott megfejteni.

Amíg várt, a férfi Simone felé fordult.

– Az életformák letapogatása szerint öten vannak majdnem közvetlenül alattunk. Négy kétségtelenül gathendi. Láthatod a farkukat. Azok a tudósok és a segítőik lesznek. Ez, amelyik körül csoportosulnak, talán az egyikkísérleti alanyuk. A többiek, akiket észleltél, és akiknek nem látszik a farkuk, ott vannak.– A kezével egy körülbelül húszlábnyira lévő területre mutatott. – A csoportosulásuk arra utal, hogy valószínűleg külön cellákban tartják őket.– Jobbra mutatott. – Azok pedig az őrök.

Simone összeszorította az ajkát. – Ez aztán tekintélyes létszám!

A férfi bólintott. – Akárkit, aki a folyosón marad, kiiktatok egy kábító gránáttal, de a laborban nem tudok egyet sem használni anélkül, hogy ne kockáztatnám a fogva tartott személyek épségét, ha rossz egészségi állapotban vannak. Tehát a tudósokkal és a befelé rohanó őrökkel kell megküzdenünk...

– A lehető leggyorsabban, hogy ne adjanak riasztást – fejezte be a férfi helyett. – Értettem!

Megérintette a karját. – Tudom, hogy ha megtalálod néhány barátodat, talán le akarod majd venni a sisakodat, de tartsd magadon, és a vizorodatis tartsd lezárva. Nem tudjuk, milyen vírusokat hordozhatnak magukban.

A lány bólintott, és ráébredt, hogy az első ösztöne az lett volna, hogy lerántsa a sisakját, és megnyugtassa őket. – Köszönöm! Úgy lesz!

A készüléken abbamaradt a szimbólumok pörgése. A jelszó beviteli szerkezetén lévő fény színe pedig megváltozott.

Janwar még egyszer megveregette a lány karját, majd visszatette a készüléket az egyik zsebébe.

– Húzd vissza a tüskéid!

Ó! Jól van.

Behúzták a bakancsuk talpán lévő tüskéket.

– Krigara, küldd a többi légköri riasztást!

– Most küldöm őket!

Simone elhátrált, amennyire csak tudott, hogy szabaddá tegye az ajtót.

– Ott van az egyik a gépházban – mormolta Krigara. – És ott van a másik is az egyik a mosdóban. Kész!

Janwar Simone szemébe nézett. – Egy. Kettő, három! – Csendesen kinyitotta a nyílászárót, és beugrott.

 

TIZENHETEDIK FEJEZET

Fordította: Szilvi

 

A sötétség elnyelte Janwart.

Simone megragadta a nyílászáró belső fogantyúját, és becsúszott a férfi után, a szíve hevesen dobogott, ahogy az adrenalin elöntötte az ereit. Az utolsó pillanatban kinyújtotta a szabad kezét, megragadta a peremet, hogy lelassítsa a lendületét, majd nesztelenül becsukta maguk mögött az ajtót.

Odabent nem várta őket semmiféle létra, csak egy sötét, szűk alagút, sima falakkal, amelynek klímáját az alatta lévő laboratórium szabályozta, és szerencsére nem volt lejegesedve.

A nyílászáró fogantyújáról lógva lefelé pillantott. Valahol odalent halvány fény ragyogott, de nem látott Janwar mögé, aki közvetlenül alatta várakozott, hátát az egyik falhoz szorítva, a lábával pedig kitámasztva magát a másikhoz, hogy ne csússzon lefelé.

Egyik kezét az egyik falhoz nyomta, a lábát pedig a másikhoz. Amint stabilnak érezte magát, elengedte a fogantyút, és lemásolta a férfi helyzetét. A helyzet eszébe juttatott egy vámpírt, akit pár évszázaddal ezelőtt Párizsban egy kéményen keresztül kellett üldöznie.

Furcsa módon nem az volt az egyetlen alkalom.

Míg Janwarnak be kellett hajlítani a térdeit, Simone elég alacsony volt ahhoz, hogy a sajátját kinyújtsa és olyan egyenesen tartsa, mint a deszkák, hogy elérje a másik oldalt. Miután elhelyezkedett, Janwarra pillantott, akinek páncélja hirtelen feketére váltott.

A férfi felnyúlt, megfogta Simone karját, és megkocogtatta a csuklóján lévő vezérlőpanelt.

Az ő ruhája is feketévé vált.

Annyira menő!

Hangos hangok érkeztek fel hozzájuk. Mindketten elmosolyodtak, megkönnyebbülve, hogy a belépésük észrevétlen maradt.

– ...azt kérdezik, kinyitottuk-e a vészkijáratot – morogta egy férfi gathendi nyelven. Szerencsére a fülébe dugott kütyü, amit Simone viselt, mindent lefordított neki.

– Láttad, hogy kinyitottam a szellőzőt? – csattant fel egy másik férfi.

– Nem. De a benne lévő légköri érzékelő nitrogénszint emelkedést érzékelt.

Az alagút elsötétült, amikor a halvány fény eltűnt alattuk.

A tudósok felfelé néztek rájuk?

A nő megfeszült.

A halvány fény ismét fellobbant, és amikor a második hím megszólalt, hangja bosszús volt, és távolodva egyre inkább elhalkult. – Add azt ide! Zárva van!

– Küldjek egy fertőtlenítő egységet? – kérdezte egy harmadik hang, halkabban, mint a többiek. Bizonyára a kommonkeresztül beszélgetett velük.

– Ne! – morogta a második. – Nincs szükségünk fertőtlenítő egységre, mert nem történt semmi! A drekkingérzékelő biztosan meghibásodott.

– Az érzékelő szerint kinyílt a szellőzőnyílás.

– Ha a szellőzőnyílás kinyílt volna, az szétzúzta volna a jeget felettünk, és az úgy hangzott volna, mintha felrobbant volna egy drekking Z-12-es. Hó és jég zúdult volna ránk. Mi pedig kapkodhatnánk a maszkokért! De nem, nem történt, és mi sem tettük! A szellőzőnyílás zárva van!

– A gépházban és az egyik mosdóban is szivárgást észleltünk.

– És vannak szivárgások a gépházban vagy a mosdóban?

– Akikkel beszéltünk, azt mondták, hogy nincsenek.

– Akkor a légkörfigyelő rendszer hibásan működik. Tegyenek meg mindent, amit kell, hogy megjavítsák, és ne zavarjanak meg még egyszer a munkámban!

Motyogás következett, amit a fordítója vagy nem tudott, vagy nem akart tolmácsolni.

A nő elvigyorodott. Úgy tűnt, hogy a gathendiekseggfej természete a javukra válik.

Janwar felnyúlt, és megkocogtatta az egyik kezét, felhívva magára a figyelmét. Amikor a lány lenézett, felvonta a szemöldökét.

Simone bólintott, jelezve, hogy készen áll.

A férfi egy Bex-7-es kábítógránátot vett a tenyerébe, és elkezdett babrálni rajta. A felületén elindult egy visszaszámlálásnak látszó jel. Kacsintva felemelte a szabad keze egyik ujját. Aztán a másodikat. Háromra leengedte a lábát, és lezuhant a húsz láb mélyen lévő földre, ahol az exopáncéljának köszönhetően sima guggolásban, egy pillanatnyi megingás nélkül landolt.

Zihálás hallatszott, amikor félreállt, és eldobta a gránátot.

Simone követte, ugyanolyan simán landolva mögötte, és egy pillantással próbált mindent felmérni, amit csak tudott. A labor hosszú és téglalap alakú volt. Egy csupasz mellű férfi volt a három műtőasztal egyikéhez szíjazva. Két magas, egyforma fehér laborköpenyeket viselő gathendihajolt fölé véres műszerekkel, és bámulták, ahogy Janwar felemelte az O-puskáját, és célba vette ajtón berohanó őröket. Egy másik tudós egy képernyő elől fordult vissza, amelyvalami mikroszkopikus baktériumokra emlékeztető dolgotmutatott. A laboratórium mellett öt,fémrudakkal elválasztott elkülönítő cella állt, amelyeket fertőtlenítőszerrel tisztítottak. Előttük egy kisebb, a többieknél egyszerűbb öltözetű gathendi ugrott fel, és leejtette a karjában tartott italtartályokat.

Mielőtt Simone katalogizálhatta volna a mögötte álló foglyokat, a folyosóról ragyogó fény árasztotta el a helyiséget, amikor a kábítógránát a pattogó elektromosság halk hangjával felrobbant.

Kardjait előrántva akcióba lendült. Vér spriccelt, ahogy természetfeletti sebességgel körbeszáguldotta laborban, és mindhárom tudóst lefejezte, mielőtt azok aktiválhatták volna a kommunikációt.

Puffanások hallatszottak, amikor néhány őr összeesett a folyosón. De többen elég messzire jutottak, hogy ne végezzen velük a kábító. Janwar elsütötte az O-puskáját, és hármat meglőtt közülük.

Amikor Simone látta, hogy egy negyedik a komm után nyúl, elengedte a kardját, tenyerébe vette a tőrét, és eldobta. A penge olyan erővel fúródott a gathendi katona kezébe, hogy az hátratántorodott. Előre szökkenve eltörte a nyakát, majd két másikat is kiiktatott a pengéivel, miközben többen is elestek Janwar lövéseitől.

Hála az égnek, az O-puskák alig csaptak zajt. A Halhatatlan Őrzőket segítő emberi Hálózat által néha használt automata fegyverek hajlamosak voltak bántani az érzékeny fülét, és nem kívánt figyelmet is keltettek.

Amikor az utolsó ormótlan gathendi is elesett, Janwar káromkodva fordult meg, hogy a nőre nézzen.

– Megőrültél? Lelőhettelek volna! Legközelebb adj bármilyen drekking figyelmeztetést!

A nő meglepetten bámult rá. – Vigyáztam, hogy elkerüljem a lövéseidet.

– Nem kellett volna elkerülnöd a lövéseimet, ha használnád a trónium-robbantót, amit adtam neked!

Tudatában annak, hogy a haragja a biztonságáért való féltésből fakad, kényelmetlenül fintorgott egyet. – Tudom! Elnézést kérek érte! Csak jobban hozzászoktam a karddal és tőrrel való harchoz.– Rákacsintott. – Mint tudod, elég jól bánok velük!

Janwar elkeseredetten forgatta a szemét, majd a labor belseje felé fordult.

Mindhárom tudós holtan feküdt a padlón, a fejük szétgurult közöttük. A laborasszisztens most háttal a rácsnak volt szorítva, egy izmos kar a nyaka köré, egy másik pedig a mellkasára szorult.

Simone a hüvelybe dugta a kardját, és az asszisztenst lefogó Yona harcosra pillantott.

– Köszönöm! Erről megfeledkeztem!

A férfi bólintott. – Élve van rá szükséged?

Janwarra pillantott. – Van?

– Nincs!

A Yonamódosított a fogásán, és kitörte a férfi nyakát.

– Krigara – mondta Janwar –, behatoltunk a laborba. Minden ellenséges lény elesett.

– Sérülés? – válaszolt az unokatestvére.

– Nincs! – Janwar elkapta Simone pillantását. – Segíts behúzni a többieket!

Simone ezt egy elmosódott mozdulatsorral meg is tette, és sikerült mindannyiukatfelhalmozni a laboratóriumban, mielőtt a férfi megtett volna néhány lépésnél többet.

Nevetve becsukta az ajtót. – Hát, ez könnyű volt!

Simone elvigyorodott.

– Simone?

A nő lélegzete elakadt, és a mosolya eltűnt a tétova női hang hallatán. Megpördülve, Simone vizuálisan is átkutatta a cellákat. Az egyikben egy purveli hím állt. Két Yona harcosnak is volt egy-egy cellája. És... – Allie?

A legtávolabbi cellában felé araszoló nő nem sok hasonlóságot mutatott azzal a tehetségessel, akit Simone a Kandovaron olyan jól megismert. Allison színes ruháit felváltotta egy körétekert lepel és egy rövidnadrág, amely felfedte szinte csontvázszerű karjait és lábait, és számos sebhelyet és nyers foltot is mutatott. Hosszú hollófekete haja kusza csomókban lógott, és olyan arcot övezett, amely már nem ragyogott a fiatalságtól és attól az örökös mosolytól, amelyről Allie ismert volt. Ehelyett barna szemei tompák és űzöttek voltak, és sötét árnyékok színezték a bőrt alattuk. Összeszorította repedezett ajkait, állkapcsának egyik izma megugrott, és kihangsúlyozta a beesettarcot. A homlokán izzadság gyöngyözött, amikor odaért a rácshoz, és megragadta az egyik rudat.

Simone gyorsan csökkentette a köztük lévő távolságot, és kezét Allison kezére tette. – Allie! – Könnyek gyűltek a szemében. Mit tettek vele a gathendiek? – Itt vagyok!

Frusztráltan a kesztyű miatt, amely megakadályozta, hogy érezze a barátnője bőrét, elkezdte lerángatni.

– Simone! – figyelmeztette Janwar.

Rendben. Abbahagyta. Allie talán megfertőződött valamivel, ami árthat Janwarnak és a legénységének. És talán még Simone-nakis, hiszen a gathendiek olyan vírust próbáltak előállítani, amely hatékonyabban hat a földiekre, mint amit előzőleg létrehoztak.

Megveregette Allie kezét. – Minden rendben lesz! Ígérem!

A Yona harcos, aki korábban beszélt velük, a megölt gathendi felé biccentett. – Az asszisztensnekvan egy chip a csuklójában, ami feloldja a cellák zárját.

Simone átlépett néhány holttesten, hogy visszaszerezze a korábban elejtett kardot. Amikor az asszisztens felé fordult, hogy kiszedje a chipjét, felszaladt a szemöldöke.

Janwar már ott állt fölötte, egyik kezében az asszisztens levágott karjával.

– Megvan! – Allison cellájának kapujához lépett, és meglengette az asszisztens csuklóját egy nagyjából hitelkártya méretű, fényes szerkezet előtt. Csattanás hallatszott, majd a kapu kinyílt.

Simone besietett, és ölelésébe vonta barátnőjét.

– Tényleg te vagy az?– suttogta Allison, miközben viszonozta az ölelést. – Itt vagy, vagy csak hallucinálok?

– Én vagyok – mondta Simone visszapislogva a könnyeit. A fiatalabb nő ölelése olyan gyenge volt. – Ha hallucinálnál, kétlem, hogy valami ilyen furcsa ruhát viselnék!

Egy félig nevetésnek, félig zokogásnak tűnő hang szökött ki Allie-ből. És amikor visszahúzódott, könnyek csordultak le szabadon sovány arcán.

– Vigyünk ki innen! – mondta Simone halkan. Átkarolva kivezette Allie-t a cellából.

Janwar már kiszabadította a két Yonakatonát, és a purveli felé indult.

Simone a Yonát tanulmányozta.

– Ott voltatok a Kandovaron! – Emlékezett rá, hogy látta őket, de arra nem emlékezett, hogy úgy érintkezett volna velük, mint Valokkal, Ari’kkal és néhány másikkal.

Azok bólintottak. – Te egyike vagy a Földlakóknak – mondta az egyik.

– Ahogy Allison is – tette hozzá a másik. – Taelon herceg, az életpárja, és az örököse túlélték?

– Igen.– A nő a páncélos alak felé intett, aki éppen kiszabadította a purvelit a cellájából. – Janwar megmentette őket, és biztonságban Lasarára szállította őket. Segít a Szövetségnek a barátaim és a többi túlélő felkutatásában.– Úgy gondolta, jobb, ha ezt kimondja, hátha felismerik benne a hírhedt és gyakran megvetett akseli kalózt.

Elgondolkodó pillantást vetettekJanwarra.

– A gathendiek kizárólag azért támadták meg a Kandovart, hogy elfogják a rajta lévő földieket – mondta a magasabbik.

– Igen – nyugtázta a lány. – Most már tisztában vagyunk vele.

– Úgy döntöttek, hogy minket is elfognak – tette hozzá a második. – A lasaraiak és az Aldebari Szövetség más tagjai nagymértékben számítanak a védelmünkre. A gathendiek úgy vélik, hogy a Yona kiirtása meggyengíti a Szövetség nemzeteit, és csökkenti a megtorlás kockázatát.

Janwar csatlakozott hozzájuk, és átadta Simone-nak a táskáját. – Odaadnád nekik a védőruhát, amíg én kiszabadítom az asztalon fekvőt?

A lány hátrapillantott a válla fölött, és összeszorult az ajka, amikor rájött, hogy az eszméletlen férfi purveli.

– Természetesen! – Ezzel öt purveli hímre nőtt a szám, akikről tudták, hogy elrabolták őket a gathendiek, megerősítve, hogy Purvel határozottan rajta van azon világok listáján, amelyeket a gathendiek meg akartak hódítani.

Elengedve Allie-t, Simone leguggolt, és kotorászni kezdett atáskában.

Allison térdre rogyott mellette, és megmarkolta a Simone hátán lógó egyik katana hüvelyét, mintha rettegett volna, hogy elveszíti vele a kapcsolatot.

– Tessék! – Simone egy téglalap alakú csomagot nyújtott az egyik Yona felé. Nem tűnt elég nagynak ahhoz, hogy egy ruhát tartalmazzon, de a külsejére egy ilyen képét nyomtatták. – Simone vagyok!

– Vedon – mondta a magasabb Yona, miközben átvette.

– Denu – mondta a második Yona.

Amikor feltörték a csomag pecsétjét, egy fehér, vegyvédelmi ruhára emlékeztető ruha bukkant elő, és kezdett növekedni.

– M’kor – mondta a purveli. Allie-hez hasonlóan soványnak, sápadtnak és rosszul nézett ki. – A barátom Luft’a.

A lány bólintott. – Ha végeztél, segítenél Janwarnakfelöltöztetni Luft’át egy ilyenbe?

A férfi szeme kitágult. – Azt mondtad, Janwar?

A lány elmosolyodott. – Az egyetlen és egyedüli!

Kicsit több lelkesedéssel bólintott, és kirázta a ruháját.

– Segítek neki! – Bizonyára azon lázadó fiatal fickók kategóriájába tartozott, akik csodálták a hírhedt kalózt.

Amíg a többiek felvették a ruhájukat, Simone megfordult, hogy segítsen Allie-nek.

– Ez valószínűleg túl nagy lesz rajtad. A srácok itt kint az űrben általában hatalmasak.– Könnyed hangnemet ütött meg, még akkor is, ha meg akart szakadni a szíve a barátnője miatt.

Allie-nek fel kellett állnia, hogy belépjen a ruhába, és az a lábára tekeredett.

Simone mindent megtett, hogy megtámassza, miközben felrántotta a ruhát Allie csontsovány alakjára. Ahogy az várható volt, elnyelte a lányt, még törékenyebbnek mutatva őt. De a kesztyű és a hozzáerősített lábtakaró olyan anyagból készült, amely a testhez simulva a megfelelő méretre nyúlt, és nem volt túl rossz. – Van itt egy gomb a galléron, amitől az enyémhez hasonló sisak pattan fel belőle. Ha egyszer aktiváltad, ne vedd le, amíg nem adunk rá engedélyt. Ellát oxigénnel, és megvéd a kinti ellenséges légkörtől. És az embereknek, akik segítenek nekem, védelemre van szükségük bármilyen vírustól, amit esetlegesen hordozol. Megértetted?

A lány úgy bólintott, mint egy elveszett gyermek, aki annyira megkönnyebbült, hogy megtalálták, hogy bármibe beleegyezik.

– Rendben! Aktiváld a sisakod!

Allie felemelte remegő kezét, és a gomb után tapogatózott. Amikor a sisak kipattant a gallérjából, és lecsapódott, hogy becsukódjon előtte, a lány tágra nyílt szemmel megrándult, és pánikba esetten megragadta Simone-t.

– Semmi baj – mondta Simone gyengéden. – Ennek így kell lennie! – Magára kényszerített egy mosolyt. – Nagyszerű, nem igaz? Az enyémnek mindenféle puccos technikai cucc villog a belsejében. Alig várom, hogy később megmutathassam neked!

Ezzel sikerült egy halvány mosolyt kiváltania.

A szíve majd megszakadt érte, és Simone visszafordult a többiek felé.

Janwarnak és M’kornak sikerült Luft’át belegyömöszölniük egy ruhába, és aktiválni a sisakját, de a purveli férfi továbbra is eszméletlen maradt.

Denu előrelépett. – Én vihetem! – A többiekkel ellentétben a Yona harcosok jó formában lévőnek tűntek domborodó izmaikkal.

Simone végignézett a csoportjukon. Két emberről hétre nőtt a létszámuk,de csak négyen voltak közülük megfelelő harci állapotban.

– Nem szükséges – mondta Janwar, miközben visszaszerezte a táskáját, és ismét átvetette a feje felett. – Van nálam lekadi.– Előhúzott egy méretesnek tűnő kadát, és letörte egyik sarkát. Amikor elejtette a nagyobb darabot, a dolog egy lebegő hordszékké növekedett, amely elég nagy volt ahhoz, hogy egy Soval méretű valakit is szállíthasson.

Gyorsan beleültették Luft’át a székbe. Amikor Janwar megérintette a még mindig nála lévő sarkot, egy buborék bukkant elő az egyik oldalából, és beburkolta azájultan heverő férfit.

Janwar elkapta Simone tekintetét. – Rendben vagy a sisakodban lévő térképpel ahhoz, hogy átvedd az irányítást, hogy én fedezhessem a hátunkat?– Még a másik labort is ellenőrizniük kellett.

– Nem szükséges! – szólalt meg Vedon. – Ha felfegyvereztek minket, leszünk mi a hátvéd, és likvidálunk mindenkit, aki követne minket!

Janwar habozott.

Simone előhúzta a tróniumrobbantóját, és a markolattal előre Vedon felé nyújtotta. – Janwar Taelon herceg barátja. Ne áruld el őt!

– Hallottunk pletykákat a barátságukról, és nem fogjuk elárulni őt! – jelentette ki Vedonátvéve a fegyvert.

Janwar előhúzott egy másik tróniumrobbantót a táskájából, és Denunak adta.

Simone M’kor felé fordult. – Segítenél Allisonnak, hogy csatlakozhassak Janwarhoz?

A férfi bólintott.

De Allie nem akarta elengedni.

– Semmi baj! – mondta Simone a legmegnyugtatóbb hangon, amit csak tudott, miközben elengedte a barátnője kezét. – Semmi baj, Allie! Csak szabadon kell tartanom a kezem, hogy szétrúghassam a seggeket! Emlékszel, milyen jó vagyok a seggszétrúgásban, ugye?

Allie űzött tekintettel bólintott. – Félek, hogy eltűnsz! – vallotta be remegve.

Azok a kibaszottgathendiek!Allison még mindig amiattaggódott, hogy mindez csak hallucináció.

– Nem fogok eltűnni! Csak azt szeretném, ha megtennél nekem egy szívességet, és segítenél M’kornak! – Közelebb hajolt, és olyan konspiratív suttogással mondta, amit mindenki hallhatott: – Nem akartam előtte említeni, de nem néz ki túl jól. Nem vagyok benne biztos, hogy egyedül is meg tudná csinálni. Gondolod, hogy talpon tudod tartani addig, amíg ki tudjuk vinni innen?

Allison feje fölött látta, hogy M’kor szemöldöke felemelkedik. De amikor Allison megfordult, hogy ránézzen, a férfi leejtette a vállát, és színlelt gyengeséggel oldalra tántorodott.

Allison kinyújtotta kesztyűs kezét, hogy stabilizálja, és visszanézett Simone-ra. Csontsovány vállai kiegyenesedtek, és bólintott. – Meg tudom csinálni! – M’kor mellé lépett, átkarolta a férfi derekát, és erősen megtartotta.

Amikor Simone a purvelire nézett, az rákacsintott.

Mindketten úgy néztek ki, mintha mindjárt felborulnának, de a lány biztos volt benne, hogy talpon fogják tartani egymást.

– Csináljuk! – fordult Janwarhoz.

 

 

Janwar az ajtó felé indult, átlépve az elesett gathendieken.

– Milyen közel van a másik labor?– kérdezte Simone.

– Végig a folyosón, majd jo...

– Ott nem fogtok több foglyot találni – szakította félbe Vedon.

Janwar szembefordult vele. – Biztos vagy benne?

A Yona hím bólintott. – Ott másféle kísérleteket végeznek.

Simone a homlokát ráncolta. – Miféle kísérleteket?

– Gathendikiborgokat hoznak létre.

A nőnek leesett az álla.

Janwar a Yonára meredt. – Biztos vagy benne?

Vedon bólintott. – Az egyik tudós, akit megöltél, végezte a szükséges műtéteket. Az asszisztens pedig egy hencegő volt. Azt állította, hogy a program befejezése után ő is be fog lépni. Ha minden, amit mondott, igaz, akkor Aksel kancellárja eladta a gathendieknek a kiborgok létrehozásához szükséges kutatásokat.

A düh felemésztette Janwart. Az az anyaszomorítódrekkerAstennuh bárkit vagy bármit eladna a haszonért. És vagy túl ostoba volt ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a gathendiek végül Aksel polgárai ellen fordítanák ezeket az új kiborgokat, vagy túlságosan elborult ahhoz, hogy érdekelje. – Krigara, mi a helyzet nálad?

– T letölt mindent, amit csak tud a kutatási és fejlesztési aktákból, miközben információt keres minden más elfogott Földlakóról.

– Milyen közel van a befejezéshez?– A lekadit és mindenki mást feljuttatni a hosszú szellőzőaknán át a tetőre elég körülményes lenne, de Janwar úgy gondolta, hogy mégis ez lenne a legokosabb lépésük, most, hogy nem kell átkutatniuk a másik labort. Csak idő kérdése volt, hogy valaki észrevegye az őrök hiányát a laboron kívül, és riadót fújjon. Akkor a sarkon lévő vészkijáratnál elhelyezettek be fognak özönleni.

Janwar körülnézett. Itt nem volt semmi, ami mögé el lehetett volna rejtőzni.És ha épp felfelé haladnak az aknán, amikor megszólal a riasztó, az őröknek csak egy gránátot kellene bedobniuk, hogy mindannyiukat megöljék.

– Negyvenhárom százalékban készen vagyok – jelentkezett T.

Tehát valószínűleg segítene, ha Janwar időt nyerne nekik.

– Dolgozzatok gyorsabban! – parancsolta zordan. – A karbantartók felénk tartanak?

Krigara felhorkant. – Bent nem. Úgy tűnik, úgy döntöttek, hogy először a többi meghibásodást ellenőrzik, így halogathatják, hogy a laborban lévő grunarkokkalkelljen foglalkozniuk.

Simone felnevetett.

– De azt tervezik, hogy felküldenek egy csoportot a tetőre, hogy ellenőrizzék a külső bejáratot.

Ami azt jelentette, hogy őt és a többieket felülről és alulról is megtámadhatnák, ha azon az úton próbálnak kijutni. Janwar káromkodott, és Simone szemébe nézett.

– Ha előttünk érik el a lejárót – suttogta a nő –, csak annyit kell tenniük, hogy ledobnak ránk egy gránátot.

A férfi bólintott. Nagyobbak lennének az esélyeik, ha a bázison belül, a folyosókon navigálnának. Több sarok mögé is elbújhattak. Nincs jég vagy szél, ami akadályozná Simone mozgását.

– A bent lévők valószínűleg ide fognak először jönni – folytatta Krigara –, mivel a tisztek biztosak akarnak lenni abban, hogy a területük biztonságban van. De miattunk ne aggódjatok! Majd mi gondoskodunk róluk!

– Értettem! Most öt fogollyal elindulunk felétek: egy lekadin, kettő sántikál, és két Yona, akiket felfegyvereztünk. Figyeljétek a haladásunkat, és menet közben hurkoljátok be a felvételeket a folyosókon, hogy a biztonságiak ne lássanak meg minket!

– Már figyellek titeket. Kiemelem a folyosókat, miközben a felvételekkel bíbelődöm.

– A Yona azt mondta, hogy a gathendiekkiborgokat készítenek a másik laborban, úgyhogy készüljetek fel a harcra, amint megszólal a riasztó!

Káromkodások töltötték meg a fülét. – Értettem!

Janwar átlépett a leterített gathendieken, és célra tartott puskával kinyitotta az ajtót.

Üres folyosó fogadta őket. Nehéz elhinni, hogy csak néhány perc telt el azóta, hogy kiiktatták az őröket. Mivel senkinek sem sikerült segítséget hívnia, és a biztonsági felvételek hurokban voltak, talán senki sem ellenőrizte a folyosót, amíg vagy a következő műszakváltás, vagy a karbantartók meg nem érkeztek.

Ő és Simone léptek ki először. Janwar katonai pontossággal haladt előre, készenlétben tartva az O-puskáját.

Simone szorosan mellé szegődött, egyik kezében katanával, a másikban tőrrel, és teljesen vadul nézett ki.

– Ha ellenséggel találkozunk – suttogta –, te balra mész, én jobbra. Te alacsonyan mész, én magasan!

Bólintott, és srulremélte, hogy véletlenül sem lövi le a nőt. Soha senkit nem látott még olyan gyorsan mozogni, mint a lány.

M’kor és Allie követte a lekadinülővel, míg a két Yonaleghátul haladt.

A sisakjukban lévő, valós idejű életforma-letapogatók segítségével három kanyart is bevettek anélkül, hogy bárkivel is összefutottak volna. Talán a bázis személyzetének nagy része elég bölcs volt ahhoz, hogy messzire elkerülje a laboratóriumi területeket. Ő biztosan azt tenné, ha itt állomásozna.

Aztán elpártolt tőlük a szerencse. Három vörös paca tartott a következő kereszteződés felé, ő és a csoportja pedig túl messze elhaladtak a saroktól, ahol befordultak, hogy visszavonulhassanak és elbújhassanak mögötte.

– Simone – suttogta Janwar. – El tudod őket intézni csendben?– Most, hogy a kevésbé elszigetelt folyosókra merészkedtek, az O-puskák lövései által keltett fényes villanások biztosan felhívnák magukra a figyelmet, akárcsak a Bex-7 kábító gránát ragyogó villanása.

– Igen – suttogta vissza a lány. – És most még jobban szeretlek, amiért megkértél rá! – Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a nő elmosódva eltűnt egy szempillantás alatta sarok mögött. Néhány nyögéssel és puffanással később széles mosollyal az arcán tért vissza. – Kész!

– Mi a drek?– suttogta M’kor.

Janwar megrázta a fejét.

– Nincs idő a holttestek elrejtésére. Haladjatok gyorsabban, és szóljatok, ha kezdenétek lemaradni!

M’kor és Simone barátnője bólintott.

Szinte már kocogva siettek előre, lefelé az egyik folyosón, majd felfelé a következőn. Drek, ez egy nagy bázis volt.

Wee-wonk! Wee-wonk! Wee-wonk!

Ő és Simone egy pillantást vetettek egymásra. Aztán mindannyian futásnak eredtek.

– T – parancsolta –, küldd a drónokat a bázis elejére!

– Igen, parancsnok – válaszolt T. – Drónok érkeznek harminc, huszonkilenc, huszonny…

– Nincs szükségem visszaszámlálásra! Csak robbantsd fel a burát!

– Igen, parancsnok!

Simone felnevetett.

Mögöttük lövések robbantak, ahogy a Yonák védték a hátukat.

Egy ajtó nyílt ki előttük, és gathendiek özönlöttek ki rajta.

Janwar a baloldaliakra lőtt, a torzójukat célozva, miközben Simone szavai csengtek a fejében. Te balra mész, én jobbra. Te alacsonyan mész, én magasan.

És drekmagasra ment, olyan gyorsan, hogy Janwar a periférián csak annyit vett észre, hogy egy fekete folt száguld felfelé a jobb oldali falon, és átpördül a katonák feje felett, akik közül az egyik a földre zuhant.

– Álljatok mögém! – parancsolta Janwar Allie-nek és M’kornak, amikor a viszonzott lövések eltalálták a páncélját.

Négy gathendit leterített, miközben Simone felvillanó pengéi kiiktatták a többit. Miután a testek összerogytak, a nő megállt vele szemben, a ruhája és a sisakja vérrel volt lefröcskölve. De rajta nem voltak sérülések.

A megkönnyebbülés vigyort csalt az arcára.

Janwar megpördült, hogy ellenőrizze a többieket.

A csoportból még mindig mindenki állt.

A folyosó másik végén több katona mozdulatlanul feküdt.

Köszönetképpen biccentett a Yona harcosoknak, mielőtt folytatták volna a versenyfutást a tiszti szárny felé.

Robbanások rengették meg az épületet, miközben a riasztó tovább harsogott.

Janwar káromkodott, amikor a vizorján több vörös pont jelezte, hogy viszonylag nagyszámú gathendi katona közeledik az előttük lévő kereszteződéshez. – Simone!

– Látom őket!

– Tessék! – Aktivált egy Z-12-es gránátot, és odadobta a nőnek.

Elkapva azt, a lány elmosódva előre rohant, a gránátot az érkező katonák felé hajította, és továbbhaladt a kereszteződés mellett. Kiáltás hallatszott, mielőtt a gránát felrobbant volna, lángokat és maradványokat szórva minden irányba.

Amikor a tűz elvonult, Simone rávigyorgott. – Ez nagyszerű volt!

A fejét rázva utolérte a lányt.

Allie és M’korszaggatottan kezdett lélegezni, ahogy a kis csapat utat tört magának a bázison keresztül. A gathendiek kínzása következtében nem igazán volt jó az állóképességük, de kitartottak.

Az életforma letapogatás szerint teljes káosz tört ki a bázison. Folyamatosan robbanások rengették meg az építményt, miközben a katonák igyekeztek kitalálni, hogy mi a drek történik, és leküzdeni a belülről és kívülről is érkező támadásokat. Janwar és Simone jól együttműködve tartották a frontot, míg a Yona harcosok szorgalmasan küzdöttek bárki ellen, aki hátulról közeledett.

Egy figyelmeztető fény villant fel a vizorján. Elég találatot kapott ahhoz, hogy meggyengítse a védelmét. Még néhány találat, és elveszíti a védelmet, lehetővé téve az ellenséges tűznek, hogy kárt tegyen a ruhában és benne. De már majdnem elérték Krigarát és a többieket.

Gathendi katonák egy másik csoportja érkezett balról egy T alakú kereszteződésnél, hogy megállítsa őket.

Janwar odadobott Simone-nak egy újabb Z-12-es gránátot.

A lány elmosódva előre robogott.

Fény lobbant, amikor egy O-puska lövése csapódott be a másik folyosóról.

Janwar szíve megállt, amikor Simone hirtelen oldalra repült, és a jobb oldali falnak csapódott. A teste a földre zuhant, az egyik válla füstölgött, miközben az eldobott gránát lassan a leselkedő katonák felé gurult.

– Ne!– Előre száguldva Janwar a padlóra vetette magát, átkarolta a lányt, ahogy elhaladt mellette, és magával rántotta, miközben kicsúszott a kereszteződésből. Tűz robbant a másik folyosóról, éppen csak elkerülve őket. – Simone!?– Amikor felült és ránézett, úgy tűnt, a lány eszméletlen. Bár a ruhája a vállán megperzselődött, sértetlen maradt.

Megrázta egy kicsit. – Simone?

A lány nem válaszolt.

Hevesen dobogó szívvel, Janwar a falhoz támasztotta a nőt, elébe húzódott,és fedezte, amennyire csak tudta, miközben az O-puskájával a kereszteződésből ömlő füstre célzott.

Pillanatokkal később a legnagyobb gathendi, akit valaha is látott, lépett ki a lángok közül, és szembefordult vele. A többiekkel ellentétben ez a Janwaréhoz hasonló exo-páncélt viselt, amelynek minden végtagjára több fegyver volt erősítve.

Ah drek! Ez biztosan az egyik kiborgjuk.

A gathendi jobb válla feketére égett. Az arca egy része is megperzselődött, ami utalt a páncélzatának ezen az oldalán lévő gyenge pontjára. A jobb szeme pedig vörösen felizzott, amikor feléjük fordult.

Janwar erre a szemre lőtt, az éles osduliumlövedékek visszapattantak a grunark arcpajzsáról. Ha valahogy rá tudná venni, hogy elfordítsa a fejét, és még többet mutasson a gyenge oldalából...

Egy nyögés hallatszott a sisakjában lévő kommunikációs csatornán keresztül.

– Simone?– A kiborg karjára irányította a célgömböt, amint az felemelkedett, hogy fegyvert fogjon rájuk.

Itt teljesen kiszolgáltatottak voltak. És gyanította, hogy a páncélja nem lenne képes ellenállni annak, amit a grunarkkilő.

– A rohadék rám lőtt! – motyogta.

– Tudom! De van itt egy kis helyzet, drágám!

A kiborg tüzelt.

Janwar felnyögött, amikor a lövés olyan erővel csapódott az oldalába, mint egy android ütése. Osdulium. Elviselne még néhányat, de ki kellene találnia, hogyan ölje meg a grunarkot, mielőtt valami halálosabbat dobna rájuk.

– Most éppen lelőtt téged?– követelte Simone, egyre éberebb és felháborodottabb hangon.

– Igen. Ahogy mondtam... – nyögte, és újabb lövést kapott, miközben tovább lőtt a kiborgra, hogy gyengítse a páncélzatát. – Helyzet van!

– Megint rád lőtt? Ó, a pokolba is, ne!

Amikor a nő megmoccant alatta, megpróbálta lefogni.

– Nem fogod tudni áttörni a páncélját! És látni fogja, hogy jössz, akármilyen gyorsan mozogsz is.

– Áthatoltam egy kibaszottkompon is! – jelentette ki dühösen. – Át tudok hatolni a páncélzatán is, a fenébe is!

Ó! Hát persze!

– De akkor is látni fogja, hogy jössz, és nem fogod tudni olyan könnyen lefejezni vagy kitörni a nyakát, mert valószínűleg alavininnel erősítették meg a csontrendszerét.– Amikor a következő lövés eltalálta Janwart, vörös figyelmeztetések villantak fel sürgetően a vizorján, és egészen biztos volt benne, hogy a találattól megrepedt egy bordája.

A kiborg hirtelen megrándult, és átpillantott a válla fölött.

A füstön keresztül Janwar éppen csak kivehette a két Yona harcost, akik tróniumrobbantókkal tüzeltek, miközben Allie és M’kor az eszméletlen purveli férfit védő lekadi mögé bújt.

A kiborg a Yonákfelé fordult.

Simone ellökte magától Janwart, és a férfi egyik zsebébe dugta a kezét. Mielőtt a férfi tiltakozó kiáltást hallatott volna, a lány kivételes gyorsaságával előre száguldott, és felugrott a magasba.

Janwar szája tátva maradt, amikor a lány a kiborg vállán landolt, a bokáját a karja alá dugta, és egy tőrrel szurkálni kezdte a sisakja szélét.

A kiborg váratlanul hátratántorodott.

A Yona a lábára kezdett célozni.

Janwar nehezen talpra emelkedett, és a grunarkseggét és farkát kezdte lőni, minden egyes találattal tovább gyengítve akiborg páncélzatát, és elterelve a figyelmét a vállán imbolygó nőről.

Hirtelen lerepült a kiborg sisakja.

Simone a homlokánál fogva megragadta a gathendit, és hátrarántotta a fejét. Amikor a férfi állkapcsa a meglepetéstől szétnyílt, a nő egy Bex-7-es kábítógránátot dugott a szájába, és mindkét kezét rászorította.

Janwar szemei elkerekedtek. Ó, drek!

Intett a többieknek. – Vissza! Vissza!

A Yona harcosok Allie és M’kor felé vetődve a földre vitték őket.

Janwar előre rohant, azzal a szándékkal, hogy ugyanezt teszi Simone-nal is, amint leugrik.

De a nő nem ugrott le. Kitartóan kapaszkodott a küszködő gathendibe, és nem engedett a szorításából.

Kék fény tört elő a kiborg szeméből és orrából, és átáramlott a szájára szorított ujjakon. Ahogy a gathendi görcsösen rángatózott, még több pattogott a páncélja felületén, amely úgy tűnt, hogy felfogta a Bex-7 kábító gránát robbanásának nagy részét.

A vállán lévő Simone megmerevedett, amikor a kék fény elárasztotta a karját és a lábát, és mindenhol, ahol hozzáért a lényhez.

Janwar teljesen megrémülve rohant feléjük. Egy kábítógránát kétszer-háromszor akkora katonákat tudott harcképtelenné tenni, mint a nő. És ő sokkal kisebb volt. Vajon többet ártana neki? Megállítaná a szívét? Azt mondta, ha meghalna, a teste perceken belül összeomlana. Ha ez megállítja a szívét, lesz-e egyáltalán ideje megpróbálni újraéleszteni, mielőtt...

A kék fény eltűnt.

A kiborg megingott, majd előrebukott, magával rántva Simone-t is.

Janwar megragadta a lányt, mielőtt az a földre esett volna, és térdre rogyott. – Simone?

A nő teste meg-megrándult a férfi karjaiban, az izmok görcsöltek a rajta átáramló elektromosságtól.

Mi a srulért állította az összes Bex-7-et a legmagasabb fokozatra?

– Simone?– Már majdnem megszegte a saját szabályát, és mindkettejük sisakját levette, amikor a lány szemei megrebbentek.

A ragyogó borostyánszínű íriszek pillantása az övére szegeződött. – M-merde! – morogta egy utolsó rándulással. – Ez kurvára fájt!

Janwar megkönnyebbülten nevetett fel, és olyan szorosan ölelte magához, amennyire a páncélja engedte.

– Elkaptam? – zihálta.

– Igen, elkaptad. Még ha a srultis hoztad rám, zseniális volt a Bex-7-et a szájába dugni.– Valószínűleg az összes kibernetikai implantátumot kisütötte az agyában, és sokkal gyorsabban és hatékonyabban végzett vele, mintha megpróbáltak volna áthatolni a páncélján.

– Jól van! Segíts felállni, jó? – mondta, és már inkább önmagának hangzott, mégha egy kicsit nyűgösen is.

Janwar figyelmen kívül hagyta a bordái fájdalmas tiltakozását, és felállt, magával húzva a nőt.

Egy fintort vágva a derekára tette a kezét, és kinyomva a mellkasát, ívbe feszítette. – A fenébe, öregnek érzem magam!

– Én is! – Úgy érezte, mintha harminc napkörüli pályát öregedett volna az elmúlt másodpercekben. – De még nem vagyunk biztonságban!

Simone egy pillanatra körülnézett, aztán visszaszerezte a kardot, amit elejtett, amikor meglőtték, és – csak úgy – készen állt, hogy újra belevesse magát a csatába.

Drek, szerette őt!

A leterített kiborg másik oldalán Denu felsegítette M’kort és Allie-t. Egyikük sem tűnt sérültnek. A lekadi pedig még mindig védte az eszméletlen purvelit.

Vedon odasétált a kiborghoz, és tróniumrobbantójával a gathendi tarkójára célozva lőni kezdett. – Arra az esetre, ha a kibernetikája erősebb lenne, mint a Bex-7-esé.

Janwar bólintott.

Krigara hangja puskalövésekkel együtt érkezett a kommon keresztül. – Janwar? Miért álltál meg? Szükséged van erősítésre?

– Nem, csak Simone-nak egy kis seggszétrúgásra volt szüksége! Tüzelnek rátok?

– Igen! De megoldjuk. T most fejezte be a letöltést.

Janwar intett a többieknek, hogy kövessék, és újra kocogni kezdett. – Jól van! Mindjárt ott vagyunk.

– Tartsátok szemmel a tiszteket! Úgy tűnik, hogy majdnem mindegyik gyáva grunark errefelé tart, készen arra, hogy elmeneküljön a bázisról.

Janwar morgott.

Találkoztak ugyan néhány tiszttel, de gyorsan leszedték őket. Az egyetlen másik katona, akivel összefutottak, hátulról támadt rájuk, és Vedon és Denu gyorsan leszedte.

Végül befordultak egy sarkon, ahol egy alagút nyílása előtt, amely úgy nézett ki, mintha jégből faragták volna, Krigara, Elchan és Soval várt rájuk.

Elchan páncélja villogott, ahogy az álcája ingadozott. Az egyik pillanatban még úgy tűnt, hogy ott van. A következőben beleolvadt a háttérbe, mintha eltűnt volna. Aztán újra megjelent.

– Hol van T?– kérdezte Janwar, miközben a trió felé igyekeztek.

– Épp a kompot indítja.

– Vannak ellenségek odakint?– Janwar elhelyezkedett az alagút egyik oldalán, és intett a többieknek, hogy lépjenek be előtte.

– Nincsenek.– Krigara elvigyorodott, miközben Vedon betolta a lekadit az alagútba. Denu Allie-t és M’kort sürgette, hogy lépjenek be, majd ő is bebújt mögöttük. – T nagyobb lelkesedéssel támad, mint amire számítottunk. Azt hiszem, ez az egyetlen be- vagy kijárat a bázisra és a hangárba, amelynem semmisült meg teljesen.

Janwar a fejét ingatva Simone hátára tette a kezét, és magával húzta a lányt a szűk folyosóra. Mögöttük lövöldözés tört ki.

– Gránát – kiáltotta Soval. Amikor ő, Krigara és Elchan csatlakozott hozzájuk az alagútban, robbanás dübörgött végig a folyosón, amelyet az imént hagytak el.

A fejük fölött repedések kúsztak végig a jég felszínén, miközben finom fehér por szitált lefelé.

Janwar káromkodott. – Ne robbantsd fel a drekking hegyet, amíg még alatta vagyunk!

A barátai felnevettek, amikor a tágasabb térbe értek, ahol az elavult tiszti komp állt. Krigara egy jókora lyukat olvasztott a külső falba, hogy bejusson.

Janwar és a többiek átsuhantak rajta, és beleléptek a hóviharba. A komp, amely lehozta őket a Tangatáról, járó motorral várakozott kint. De csak annyi volt a belsejéből látható, amelyet a leeresztett rámpa engedett.

Janwar a bázis eleje felé pillantott. Lángok nyúltak az ég felé, miközben K-6-osdrónok cikáztak ide-oda, célpontokra tüzelve, amelyeket nem látott a hó és a szél által felvert sűrű füst miatt.

Viszonzó tűz a legjobb esetben is csak szórványosan érkezett.

Miután mindannyian felszálltak a kompra, Vedonnal együtt az egyik falhoz rögzítették a lekadit. Aztán mindenki helyet keresett és bekötötte magát. Simone a barátnője mellett ült, míg Krigara felváltotta T-2-t a pilóta székében. Janwar elfoglalta a másodpilóta ülését.

Senki sem lőtt a kompra, amikor az felemelkedett és elszáguldott. A gathendiek valószínűleg nem is tudtak a jelenlétéről, mivel álcázva volt. De Janwar nem engedte meg magának, hogy fellélegezzen, amíg el nem hagyták a Hold légkörét, és meg nem közelítették a Tangata öblét.

Simone felé fordult, aki megnyugtató szavakat mormogott Allie-nek, miközben barátnője belekapaszkodott, amennyire a hámjaik és a ruháik engedték.

A lány a férfi szemébe nézett. – Megcsináltuk!

És mindannyian élve kijutottak.

A férfi elmosolyodott. – Megcsináltuk!