18. Fejezet - Epilógus

 

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Fordította: Szilvi

 

Simone az ajkát harapdálva járkált a hídon, és bámult kifelé a Tangata szélvédőjén keresztül.

Amint visszaértek a fedélzetre, Janwar még a szart is szétbombázta a bázisból, parázsló romhalmazzá változtatva azt, és egy pokoli földcsuszamlást indított el a mögötte lévő hegyről, ami teljessé tette a bázis megsemmisülését.

Egy pont a jófiúknak. Elég nagy csapást mértek a kis mentőakciójukkal.

Azóta majdnem negyvennyolc óra telt el. Mindenki, akit megmentettek, egészségügyi ellátást kapott, majd berendezkedett. A Ranasurafőorvosával, Adaosszal folytatott többszöri konzultációnak köszönhetően Luft’ais felépült a vírusfertőzésből, és nem jelentett veszélyt rájuk. Allie is meggyógyult. A többieknek orvosilag elegendőnek bizonyult a szokásos fertőtlenítési eljárás.

Mivel Simone minden éjszakáját Janwarral töltötte, korábbi szobáját felajánlotta Allie-nek. A purvelik biztosították őket, hogy kényelmesen elférnek majd az orvosi részlegben.A két Yona pedig úgy döntött, hogy az edzőteremben húzza meg magát, amely az egyetlen másik helyiség volt, amelyhez tartozott egy zuhanyzóval összekötött mosdó.

A Tangata sosem minősülne sétahajónak. Amennyire Simone tudta, ez még csak a harmadik alkalom volt, hogy Janwarnak vendégei voltak.

Ezen a ponton Simone azt hitte volna, hogy ő, Janwar és a Tangata legénységének többi tagja óriási megkönnyebbülést érezve fellélegezhetnek, miután sikeresen besurrantak a bázisra, és veszteségek vagy súlyos sérülések nélkül teljesítették a küldetésüket. Simone zúzódott válla meggyógyult egy vérátömlesztés után. Janwar bordái pedig gyógyulófélben voltak, köszönhetően a silnának.

De a visszatérésük óta nem hallottak semmit Kova felől.

Ami még aggasztóbb, T sem tudta megmondani nekik, hol van Kova.

T szerint elszabadult a pokol, miután Kova megtalálta Lizt, az egyik eltűnt tehetségest, és kiszabadította a cellájából. Csata alakult ki. Az őt kísérő T-4 android megsemmisült, akárcsak a tartalék vadászgépen lévő T-7-es. A gathendiek pedig felrobbantották a drónokat, amikor azok megtámadták a hajót, hogy eltereljék a figyelmet, hogy Kova és Liz elmenekülhessen.

– Nem tudod, hogy milyen űrhajón vannak, vagy hogy milyen irányba mentek?– kérdezte Simone már negyedszer vagy ötödször.

– Nem tudom – ismételte meg T. – A T-4 android formám megsemmisülése előtt csak a hadihajó kommunikációs rendszerébe tudtam beszivárogni, de a fedélzeten lévő összes jármű kommunikációs rendszerébe nem.

Janwarra nézett, aki hátradőlve ült a parancsnoki székben.

– Biztos vagyok benne, hogy jól vannak – mondta.

– Akkor miért nem lépett velünk kapcsolatba?

– Ha egy gathendi hajóban van, lehet, hogy nem akarja használni a kommunikációs csatornákat, amíg nem tudja azokat annyira módosítani, hogy a többi gathendine hallja meg az üzeneteit.

A nő az ajkába harapott. Igen... Az elég rossz lenne. Egy gathendi hadihajó két ember ellen – ki-tudja-milyen – egy kompban? Menekülőkapszulában? Úgy tűnt, hogy T úgy gondolja, hogy az álcázott jármű, amivel érkeztek, megsemmisült. – Nos, miért nem értük utol őket?

– A gathendieknek sok ellenségük van. A kompjaik és mentőkapszuláik általában gyorsabbak az átlagosnál.

– Tehát bárkit is bosszantanak fel, nem fogják elkapni őket, amikor elszöknek?

– Igen.

Simone folytatta a járkálást.

Azon tűnődve, hogyan tud Janwar ilyen nyugodt lenni, amikor az egyik embere eltűnt, Simone kinyúlt a tehetségével, és felfedezte, hogy a férfi sokkal jobban aggódik, mint ahogy azt mutatja. Csak egy nyugodt homlokzatot mutatott, hogy megpróbálja enyhíteni az ő aggodalmát.

Elchan hirtelen megmerevedett, és megérintette a fülét.

– Megtaláltam őket!

Egy szívdobbanással később már mellette volt.

Elchan tágra nyílt szemmel, körülbelül harminc centivel arrébb ugrott. – Drek! Ne csináld ezt!

Simone összerezzent, amikor meghallotta a férfi szívének gyors dobogását. Nem akarta megijeszteni.

– Bocsánat! Megtaláltad Kovát?

– Igen! Krigara, küldöm a koordinátáikat!

– Jól vannak? – erőltette a nő.

Elchan elmosolyodott. – Jól vannak. A gathendi nyelv nem Kova erőssége, így eltartott egy darabig, amíg át tudta dolgozni magát a kódolásukon, és úgy módosítani, hogy minden üzenet, amit küld, bizalmas maradjon.

– És Liz vele van?

– Igen. Azt mondta, hogy szüksége lesz egy kis időre az orvosi részlegen, de teljesen fel fog épülni.

Könnyek gyűltek Simone szemébe, amikor Janwar felé fordult.

– Szüksége lesz egy kis időre az orvosi részlegen. – Mit tettek azok a rohadékok vele?

A férfi intett neki, hogy jöjjön hozzá. – De teljesen fel fog épülni!

Amikor már csak karnyújtásnyira volt tőle, Janwar az ölébe húzta a nőt.

SimoneJanwarnak dőlt, fejét a férfi álla alá hajtotta. Vajon Liz teljesen felépül majd? Valahányszor Allie elszundított, mindig sikoltozva ébredt fel, amit Simone a kiváló hallásának köszönhetően a folyosó végéről is meghallott. És hetekbe telhet, mire Allie újra eléri az egészséges súlyt.

Simone utált belegondolni, hogy a barátnője milyen közel került a halálhoz, és aggódott a kínzás és a bezártság hosszú távú káros hatásai miatt, nemcsak a testére, hanem a pszichéjére is.

Eliana elmesélte neki, hogy Ava még mindig szörnyű rémálmoktól szenved, amelyeket csak Jak’ri jelenléte látszott elnyomni. Vajon Liz is ugyanígy fog szenvedni most, hogy kiszabadult?

– Mennyi időbe telik, amíg elérjük őket? – kérdezte, mert azt akarta, hogy Kova és Liz biztonságban legyen. Most azonnal.

– Maximális sebességgel öt óra alatt elérjük őket – mondta Krigara.

Három órával később egy hatalmas törmelékmezőt kellett megkerülniük, amiről végül megállapították, hogy ez minden, ami megmaradt abból a gathendi hajóból, amelyről Kova és Liz elmenekült. Ezzel három gathendi hadihajóra és egy elsődleges kutatási és fejlesztési bázisra nőtt a szám, amelyeket a földiek és az Aldebari Szövetség tagjai vagy megsemmisítettek, vagy elkoboztak, mióta a rohadékok megtámadták a Kandovart.

Ha egy bikával szórakoztok, megkapjátok a szarvát, seggfejek, gondolta Simone élvezettel.

Újabb két és fél óra elteltével Simone a Tangata legnagyobb dokkolóöbölében állt, súlyát egyik lábáról a másikra helyezve. Janwar türelmesen várakozott az egyik oldalán, míg Allie a másik oldalon állt, ugyanolyan nyugtalanul, mint Simone. Mindkét nő olyasmibe volt öltözve, mint a Halhatatlan Őrzők ruháinak Tangata-félelegjobb megközelítése, fekete sokzsebes nadrágba, pólóba és bakancsba.

A Tangata legénységének többi tagja és a két Yona – Vedon és Denu– félkört alkotott mögöttük. M’Kor úgy döntött, hogy az orvosi részlegen marad, társaságot biztosítva Luft’aszámára.

Amikor a hatalmas öböl ajtajai kinyíltak, Allie szája elnyílt.

– Hűha! – sóhajtotta, amikor eléjük tárult a mélyűr teljes lenyűgöző pompájában.

Simone elmosolyodott, miközben megfogta barátnője kezét. – Tudom! Gyönyörű, nem igaz?

– Tényleg az!

Viszont a befelé tartó komp éppoly csúnya volt, mint a gathendi természet. Simone már hozzászokott Janwar és Taelon hadihajóinak, kompjainak és válogatott járműveinekelegáns dizájnjához. Ehhez képest ez egy ócska, esetlen vacaknak tűnt. Nehéz volt elhinni, hogy egy ilyen trágyadomb képes olyan gyorsan közlekedni.

És mi volt ez az okádék sárga szín?

Ahogy becsukódott a hangár ajtaja, a komp leereszkedett a fedélzetre. A dokkolóbilincsek felemelkedtek és egy puffanással rögzítették.

Allie keze megfeszült Simone kezén.

Eltelt egy perc. Aztán még egy.

– Mi tart ilyen sokáig?– kiáltott fel Simone, készen arra, hogy előrerohanjon, és öklével a nyílászárót döngesse.

Mellette Janwar a homlokát ráncolta.

– Nem tudom! Talán jobban megsérültek, mint ahogy Kova elhitette velünk, és csak lassan tudnak haladni!

Hát a pokolba is! Nem ezt akarta hallani.

Végül kinyílt a komp ajtaja, és leereszkedett egy rámpa a fedélzetre.

Kova sétált elő a sötétségből.

Simone összevonta a szemöldökét. Nem, nem sétált. Sántikált. Nem említette, hogy megsérült volna.

Az a tény, hogy még mindig sántított, elgondolkodtatta, vajon Liz mennyire sérült meg. Liz gyógyító volt. Sok sebet képes volt egy kézmozdulattal begyógyítani, és nem habozott volna meggyógyítani Kovát, ha képes lett volna rá.

Az egyetlen ok, amiért nem lett volna képes rá, az az volt, ha a saját sérülései túl súlyosak, vagy túl sok volt rajta.

Elengedve Allie kezét, Simone előrelépett, és mackóölelésbe vonta Kovát. – Megcsináltad!

Egy pillanatnyi meglepettség után a férfi viszonozta az ölelést. – Ahogy te is!

Hátralépve a nő rámosolygott a férfira. – Hogy is ne tettem volna, miután T átadta az üzenetedet?

Pír kúszott a sebhelyes arcára.

De a nő nem kötekedett vele emiatt. – Hol van Liz?

– Már jön. De jobb lesz, ha hátrébb lépsz, és hagysz neki egy kis helyet.

Egy kis helyet hagyni neki? Mi a fenét jelentett ez?

A férfi utasítására visszatért, hogy Janwar és Allie közé álljon.

Ritmikus puffanások hallatszottak a komp belsejéből, majdnem olyanok, mint a léptek, csak sokkal hangosabbak.

Simone szemei majdnem kiugrottak a fejéből, amikor egy hatalmas, ormótlan alak bukkant elő az árnyékos belső térből, és lehajolt, hogy kiférjen a nyíláson.

A szája tátva maradt.

Legalább kibaszott két és fél méter magas, vagy még több lehetett, és úgy nézett ki, mint egy hatalmas fémharcos. Vagy robot. Vagy... a francba, nem tudta.

A döbbenet ökölnyi erővel csapott le rá. A gathendiek valamiféle robotharcossá változtatták Lizt? Lehetséges volt ez? Egyáltalán létezett ilyen?

A bázison lévő gathendiekkiborgokat hoztak létre, de az, akit látott, egy közönséges gathendi volt fejlesztésekkel, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ez.

Csatt. Csatt. Csattanás. Lefelé menetelt a rámpán.

– Mi a drek?– mormolta Janwar.

Merde! Ha még Janwar sem tudja, mi ez, hogyan remélhették, hogy visszacsinálják?

A harci gépezet megállt a rámpa tövében. Hosszú pillanat telt el, amely alatt Simone szíve hevesen kalapált a mellkasában. Aztán felemelkedett a gép sisakjának vizorja, és felfedte Liz édes arcát.

Az ott páncél volt?

– Szent Ripley hadnagy! – sóhajtotta Simone áhítattal.

Liz fintort színlelt, és felhorkant: – Tűnj el tőle, te ribanc!

A férfiak mindannyian leesett állal bámultak.

Nos, mindannyian, kivéve a Yonákat.

Simone azonban nevetésben tört ki az Alienből, az egyik kedvenc sci-fi filmjéből vett idézet hallatán. Liz tényleg valahogy Ellen Ripley-re emlékeztette a mechanikus páncélban, vagy miben. – Ez annyira kibaszottul menő! – kiáltotta, és előreugrott.

Liz elvigyorodott, amikor a harci gép törzse, felkarjai és lábai is kioldódtak, felfedve a többi részét.

Elianához hasonlóan Liz is alacsony volt a mindössze 153 centis magasságával. A gépezet tömegétől körülvéve még apróbbnak tűnt. Majdnem olyan sovány volt, mint Allie, és több sebet és heget viselt a rövidnadrágja és a köré tekert lepel által szabadon hagyott karján és lábán.

Simone küzdött, hogy ne ráncolja a homlokát. A tehetséges és halhatatlan gyógyítók mindig gyorsított ütemben gyógyultak. Miért viselte Liz még mindig azokat a sebeket? Mit tettek a gathendiek, hogy legyengítették a tehetségét, és megakadályozták a gyógyulását?

Simone és a gépezet közé lépve, Kova felnyúlt, és leemelte Lizt.

Amint a kis lábai – amelyeken Simone sejtése szerint Kova zoknijai voltak – megérintették a fedélzetet, a lány felmosolygott a férfira. – Köszönöm!

Biccentve, Kova félreállt, hogy Simone az ölelésébe vonhassa barátnőjét. Aztán Allie is csatlakozott hozzájuk, és a három nő egymásba kapaszkodva könnyekben tört ki, miközben a körülöttük álló férfiak úgy néztek ki, mint akik kényelmetlenül érzik magukat.

Leszámítva a Yonákat. Azok a fickók sosem mutattak érzelmeket. Csak Valok tette ezt valaha is, hála az empatikus képességének. De Simone most nem engedhette, hogy rá gondoljon, különben sosem hagyná abba a sírást.

– Nem hiszem el, hogy megtaláltál – mormolta Liz sírósan. – Már majdnem feladtam a reményt!

– Én is – ismerte el Allie. – Egy gathendi katonai bázison találtak rám.

Liz hátrahúzódott, és megtörölte a szemét. – A gathendiek téged is elfogtak?– Aggodalom sötétítette el a vonásait, ahogy szemügyre vette Allison törékeny külsejét.

Allie bólintott.

Liz Simone felé fordult. – És veled mi a helyzet? Téged is elfogtak?

– Dehogy!– A nő pimasz mosolyt erőltetett magára, hogy elrejtse az aggodalmát. – Szétrúgtam a seggüket!

Mindkét nő felnevetett. – Hát persze, hogy így volt – mondták egyszerre.

Janwar csatlakozott hozzájuk, most, hogy elapadtak a könnyeik. – Az egyik hajójukat is lefoglalta.

Liz felbámult rá, kétszer pislogott, aztán közelebb hajolt Simone-hoz, és azt suttogta: – Most én veszítem el az eszem, vagy Jack Sparrow csak úgy idesétált hozzád, és átölelt téged?

Simone felnevetett a Janwar arcán átvonuló fájdalmas kifejezésen.

– Ő nem Jack Sparrow. Ő Janwar, a Tangataparancsnoka. Ő és a legénysége épp most semmisítette meg a katonai bázist, amelyen fogva tartották Allie-t, két Yonát és két purvelit.

– Simone segítségével – tette hozzá Janwar, és visszatért a mosolya. – Nélküle nem tudtuk volna megcsinálni!

Aww. Olyan aranyos!

Komor arckifejezéssel Liz Simone-ranézett.

– Kinek sikerült még? A gathendiek azt mondták, hogy elpusztították a Kandovart.

– Így volt – erősítette meg Simone. – Még mindig próbáljuk kideríteni, hányan élték túl. A mentőkapszulák többsége biztonságosan elindult a robbanás előtt, de szétszóródtak az űr hatalmas szektoraiban. És nem tudjuk, hogy hány – ha volt egyáltalán – vadászgép élte túl a csatát. Jelenleg egy hatalmas, az egész szövetségre kiterjedő keresési és mentési művelet folyik, és folyamatosan találnak lasaraiakat.

– Mi van a földiekkel és Yonákkal? – kérdezte.

Simone bocsánatkérő pillantásokat villantott Vedonra és Denura. – Eddig az egyedüli Yona harcosok, akiket élve találtak meg, a királyi őrség tagjai voltak. Janwar és a legénysége mentette meg őket Lisával, Taelonnal és a kis Abbyvel együtt. Most mindannyian biztonságban vannak Lasarán. A segonaiak nem sokkal később találták meg Elianát és Avát. Van mit mesélni. Két napja találtuk meg Allie-t. De a többiFöldlakóban nem vagyunk biztosak.

Liz nagyot nyelt. – Tehát tíz közülünk még mindig hiányzik?

– Igen.

Komor csend lett.

Janwar megsimogatta Simone vállát.

– Ne felejtsd el: T átfésüli a gathendi hajóról letöltött információkat. Reméljük, hogy elvezet minket a többiekhez.

– Várj! – szólalt meg hirtelen Allie. – Te az a Janwar vagy? A kalóz, akiről hallottamnéhány lasarait suttogni?

JanwarSimone-ra pillantott. – Igen.

Allie a tenyerével a homlokára csapott. – Hogy nem jöttem rá erre korábban!?

Liz ide-oda nézett közöttük. – Komolyan? Ez létező dolog? Vannak űrkalózok?

Simone felnevetett.

– Igen, de ne aggódj! Ő a jó fajtából való.– Lábujjhegyre emelkedve megcsókolta a férfi szakállas arcát. – És ő az én kalózom!

Janwar rávigyorgott.

– Aha! – mondta Liz, miközben a szemöldöke majdnem felért a haja vonaláig. – Látom, van mit bepótolnunk!

Janwar egy kedves mosolyt villantott rá. – Előbb vigyünk el az orvosi részlegbe. Látom, van rajtad néhány seb, amit el kell látni.

– Köszönöm! Nagyra értékelném!

A kijárat felé fordultak. Simone gondosan megőrizte a mosolyt az arcán, amikor Liz elbicegett mellette.

Amikor Kova mellé értek, Liz kinyújtotta a kezét, és elkapta a férfi kezét. – Te is! – mondta neki a lány.

Simone legnagyobb meglepetésére Kova hagyta, hogy a lány maga után rángassa.

Simonefelvont szemöldökkel Janwarra pillantott.

A férfi elgondolkodva húzta össze az ajkát, majd megvonta a vállát.

Talán nem Simone és Eliana voltak az egyetlenek, akiknek volt mit mesélniük.

 

 A társalgóban egy asztalnál ülve Janwar belekortyolt az italába, és mosolyogva figyelte a nagy vid-képernyő előtt zajló tevékenységet.

A mellette lévő szék hátracsúszott, és Dagon, a segoniai parancsnok ereszkedett le rá.

A két purveli férfi – Jak’ri és Ziv’ri – is csatlakozott hozzájuk.

Dagon elmosolyodott. – Nem akármilyenek, nem igaz?

Janwar bólintott. – Valami különleges.

Egy másik, rendkívül érzelmes találkozásra került sor, amikor a Ranasura három nappal ezelőtt végre dokkolt a Tangata mellett. Most öt földi nő ült vállvetve a kényelmes kanapén, oda-vissza adogatták a harapnivalókat, és boldogan cseverésztek, miközben az Alien című földi szórakoztató videót nézték, amelyet Kova sikeresen átküldöttSimone telefonjáról a nagy képernyőre.

Dagon és a purvelik voltak az egyetlen jelenlevő férfiak a Ranasuráról. Janwar ragaszkodott hozzá, hogy a többiek maradjanak a segoniai hadihajó fedélzetén, mert nem akarta, hogy bárki is kíváncsi legyen a szokatlanul fejlett technológiájára, és szaglászni kezdjen.

A két Yona –Vedon és Denu – az edzőteremben edzett, akárcsak M’kor és Luft’a, akik azért küzdöttek, hogy visszanyerjék az erejüket, amelyet a gathendiek kínzásai miatt elvesztettek. A Tangata legénységének többi tagja azonban itt lézengett Janwarral és a többiekkel, elbűvölve a közöttük lévő földiek féktelen viselkedésétől és nevetésétől.

Jak’ri, Ava életpárja a vid-képernyő felé biccentett.

– Ha a földieknek ilyen elképzelésük van az űrlényekről, meglep, hogy a vezetőjük megengedte a nőknek, hogy az űrbe merészkedjenek.

Mindenki nevetett, miközben nézték az undorító, nyáladzó, csipkés fogú lényt.

– Gondolod, hogy fog még többet is küldeni?– kérdezte Ziv’ri kissé vágyakozva.

Janwar megrázta a fejét.

– Már többször beszéltem vele. Seth nem hajlandó kockáztatni a nők biztonságát, és világossá tette, hogy nem utazik több Földlakó Lasarára, amíg a gathendi fenyegetés nem kerül ellenőrzés alá.

Dagon felhorkant. – Nem vagyok benne biztos, hogy ez valaha is megtörténik. Azok a grunarkokkitartóak.

Mindenki bólintott.

Krigara csatlakozott hozzájuk, helyet foglalva Janwar másik oldalán. – Biztonságosan oda tudnánk vinni őket.

Janwar meglepetten fordult felé. – Mi van?

– Biztonságosan el tudnánk szállítani a földieket Lasarára.– Az unokatestvére megvonta a vállát. – Minden alkalommal legyőztük a gathendieket, és mi vagyunk egyedül elég tökösek a galaxisban, akikaktívan keresik az összecsapást velük.

Janwar elvigyorodott azon, hogy Krigara a földi szót használta az insisasra.

– Ó, nem, ebben tévedsz! – mondta Ziv’ri kuncogva, és a nőkre mutatott, akiket láthatóan nem zavart a képernyőn zajló véres erőszak. – Azt hiszem, azoknak a nőknek nagyobb a tökük, mint nekünk mindannyiunknak!

Mit tehettek a férfiak, minthogy nevettek és egyetértettek?

Janwar megrázta a fejét, miközben szemügyre vette az unokatestvérét.

– Azt hiszed, hogy a Tangatát sétahajóvá változtatni a megoldás?

Ziv’ri felmordult. – Szerintem Krigara egyszerűen csak azt keresi, hogyan ismerkedhetne meg több földi nősténnyel. És nem hibáztatom érte.– Pillantása találkozott Janwar tekintetével. – Ha végül mégis megteszed, szívesen csatlakoznék a legénységedhez!

Jak’ri megrázta a fejét. – Segítened kell meggyőznöd a kormányunkat, hogy hagyja abba adrekking álmodozást, és csatlakozzon az Aldebari Szövetséghez...és a gathendiek elleni harcukhoz. Most már nem kérdés, hogy Purvel is célponttá vált.

Ziv’ri csúnyán káromkodott. – Igaz. De azután...

– Segítened kell terraformálniPurvel holdjait – emlékeztette a fivére.

Újabb káromkodás.

Janwar felnevetett.

Simone a válla fölött rájuk vigyorgott.

– Túl sok időt töltesz Eliana körül, Ziv’ri! Úgy káromkodsz, mint egy tengerész!

Eliana felnevetett, és játékosan meglökte Simone-t.

– Fogd be a szád!

– Hé! Ne akard, hogy kiöntsem a jarumirögöket! – tiltakozott Simone kuncogva.

Dagon Janwar felé fordult. – Ugye tudod, hogy most meg kell töltened az egyik rakteredet zsákszámra jarumirögökkel? A Földlakók imádják!

Elmosolyodott. – Nem szükséges. Mi magunk készítjük a sajátunkat.

Dagon Janwarra meredt. – Micsoda?

– Megvan a cég receptje.

– Honnan a srulbólszereztétek? – kérdezte a segoniai csodálkozva.

Janwar megvonta a vállát.

– Kalóz vagyok.– Bár tudta, hogy a jelenlévő vendégek mind azt feltételeznék, hogy ellopta a receptet, valójában ajándékba kapta. A jarumi rögök gyártója jutalmazta meg vele, miután Janwar és a legénysége felkutatta a fiát, és megmentette a fiú életét, miután az az idióta egy sor meggondolatlan fogadást kötött, túl sok adósságot halmozott fel rossz embereknél, és eltűnt.

Dagon szórakozottan felhúzta az ajkát, és megcsóválta a fejét. – Van rá esély, hogy megkaphassam azt a receptet?

Janwar sajnálattal teli sóhajtást színlelt.

– Attól tartok, nektek, törvénytisztelő embereknek a szokásos módon kell beszereznetek a jarumirögöket! Elvégre nem akarlak megrontani titeket!

Dagon felnevetett. – Vagy megfosztani a társaságot az üzletektől. Eliana étvágya valószínűleg megduplázza a nyereségüket.

– Átkozottul igaz – kiáltotta anélkül, hogy hátranézett volna.

Felnevettek.

Liz megfordult a kanapén, és a szobát fürkészte.

– Kova – szólította –, gyere, nézd te is! Ez az a jelenet, amiről meséltem neked – az, amikor Ripley ugyanúgy beszáll a gépezetbe, mint én. – Helyet cserélt Allisonnal, a csoport szélére telepedett, és mindenkit arra biztatott, hogy csússzanak arrébb, és csináljanak több helyet. Aztán rámosolygott a rakessiaira, és kinyújtotta a kezét.

Minden tekintet Kova felé fordult, aki megfeszült. A hátsó sarokban állt a falnak támaszkodva,nem szeretett a figyelem középpontjában lenni.

– Siess! – biztatta Liz vigyorogva, és meglengette az ujjait. – Még lemaradsz róla!

A kezét a nadrágjához dörzsölte, és tétovázva odasétált hozzá, úgy tűnt, ugyanúgy képtelen ellenállni a földiek csábításának, mint a többiek. De vuanfélszegnek nézett ki.

Liz látszólag észre sem vette, miközbenmegragadta a férfi kezét, és lerángatta, hogy üljön le mellé. – Nézd!

Kova még mindig hallgatott, és engedelmesen figyelte, ahogy a képernyőn megjelenő földi nő bemászik valami rakodógéphez hasonlóba, ami ugyanolyan nagy volt, mint Liz monstrum mechanikus páncélja, de sokkal primitívebb.

A képernyőre szegezett szemmel Simone átnyújtott Kovának egy zacskó jarumirögöt.

Janwar megfordult, és elkapta Srok’a tekintetét.

Srok’a döbbent arckifejezéssel tátogta: Mi a drek?

Janwar nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el.

Órákkal később ő és Simone jó éjszakát kívántak a nő barátnőinek, és visszavonultak a szállásukra.

– Hogy tetszett a film? – kérdezte a lány mosolyogva, miután a barátaival töltötte az időt.

– Szerintem szét tudnád rúgni azoknak az űrlényeknek a seggét!

Nevetve lábujjhegyre emelkedett, és a férfi nyaka köré fonta a karját. – Szerintem igazad van.

A férfi szorosan átölelve a lányt, ide-oda ringatta.

– Szomorú vagy, hogy a barátaid holnap elmennek?

– Egy kicsit – ismerte be a lány elhalványuló mosollyal.

Reggel Allison, M’kor, Luft’a, Vedon és Denu csatlakozik majdElianához, Dagonhoz, Avához, Jak’rihez és Ziv’rihez a Ranasurán, és elindulnak.

– Köszönöm, hogy megengedted, hogy Liz a Tangatánmaradjon – mormogta. – Tudom, hogy nem szereted, ha idegenek vannak a fedélzeten, de benne megbízhatsz. Nem fog elárulni téged.

Ha Simone bízott Lizben, akkor Janwar is megbízik benne.

– Megértem az okait, amiért kérte, és tudom, milyen nehéz lehetett neki, hogy bevallja nekem. – Az alacsonyabb Földlakó hősiesen próbálta mosolyok és csipkelődő megjegyzések mögé rejteni az őt ért traumát, de néha átütött rajta. Miután olyan sokáig volt a gathendiek celláiban – először a hajón, majd a bázison –, most már gondjai voltak a zárt helyekkel.

Simone felsóhajtott. – Azok a seggfejek a hajón, amelyik a bázisra vitte, egy olyan kicsi szobában tartották, hogy alig tudott kinyújtózni benne, amikor a földön feküdt. Ezért tölt annyi időt a parkban. Kova azt mondta, hogy a hatalmas nyílt tér segít neki.

Janwar lehajtotta a fejét, és a nő nyakához simult. – Akkor addig maradhat velünk, ameddig csak akar!

A fejét elfordítva Simone csókkal érintette a férfi ajkát, először egy pehelykönnyűvel, majd mélyebb és szenvedélyesebb csókkal. – Hogy lehettem ilyen átkozottul szerencsés? – suttogta. A lány testének érintése, párosulva az ajkai érintésével és a nyelve simogatásával, forróságot gerjesztett a férfiben.

Janwar még erősebben magához szorította a lányt, összeérintve a csípőjüket.

– Hmm?– Janwar a nő hosszú hajába temette az arcát, amelyet ma este szabadon hagyott, és ő szerette a lány illatát. Még a scleruviaafrodiziákum sem tudott ilyen erősen hatni rá.

– Kimerészkedtem az űrbe, hogy vigyázzak a barátaimra, amíg ők szerelmesek nem lesznek, és végül én lettem szerelmes helyette!

Felemelve a fejét Simone szemébe nézett, és borostyánszínben ragyogó szemeket talált, amelyek őt nézték.

– Szeretlek, Janwar! Napról napra jobban!

Öröm töltötte el, mint mindig, amikor a lány kimondta ezeket a szavakat.

– Én is szeretlek, Simone!

A nő újabb perzselő csókot követelt, majd megpaskolta a férfi mellkasát. – Most pedig húzd hátrébb a vonzó seggedet, hogy ágyba tudjalak vinni!

Nevetve elhátrált néhány lépést, de húzta magával a lányt is.

Ám a takaró tetején pihenő csomag elterelte a figyelmét.

– Ez meg mi?– Simone elengedte a férfit, és felvette.

– Ajándék.

Mosolya kiszélesedett, miközben arcvonásai felragyogtak az örömtől. – Nekem?

A férfi bólintott.

– Awww! Köszönöm! – Egy gyors csókot nyomott az ajkára. – Várj! Ez tőled van, ugye?

A férfi nevetett. – Igen.

– Awww! Köszönöm! – ismételte meg, és ismét megcsókolta a férfit, mielőtt mohón széttépte a csomagolást.

Egy póló esett ki belőle. Zavarodottan megragadta a vállánál fogva, és felemelte, hogy megvizsgálja. A szemei elkerekedtek. Hatalmas vigyor jelent meg az arcán. A mellrészen egy dothariainlovagló Simone képe díszelgett, fölötte pedig a Simone, a dothariai leigázója felirat volt földi angolsággal ráírva.

– Imádom! – kiáltotta vidáman. – Tökéletes! Annyira rohadtul király vagy!– Egyik kezével még mindig a pólót markolva lehúzta a férfit egy még bujább csókra. – Ezt fogom viselni, amíg szeretkezünk!

– Ó, nem, nem fogod! – Janwar megragadta a pólót, és az éjjeliszekrényre dobta. Amikor a lány felnevetett, és utána vetette magát, a férfi felmordult, és átkarolva a derekát, felemelte a földről. – Nem lesz rajtad semmi! – Hosszan és keményen megcsókolta, a teste már égett érte. Mire felemelte az ajkait, mindketten ziháltak és még többre vágytak. – Két perc múlva kezdődik!

A lány bólintott. – Legyen inkább egy! Holnap fel kell vennem ezt a pólót!

Janwar vigyorogva dőlt vissza mellé az ágyra.

 

EPILÓGUS

Fordította: Szilvi

 

– Janwar parancsnok!

Janwar szemei felpattantak a halk hívásra.

Lenézett Simone-ra. A lány, mellé gömbölyödve mélyen aludt, egyik kezét a mellkasára, a combját pedig az övére fektetve.

– Janwar parancsnok – szólalt meg újra a halk hang.

Odanyúlt, felkapta a fülhallgatóját az éjjeliszekrényről, és a fülébe helyezte.

– T? – mondta halkan.

– Igen, parancsnok. Sürgős bejövő üzenete van.

Janwar a homlokát ráncolva óvatosan kimászott Simonekecses alakja alól, és kisurrant az ágyból.

– Felébresztettem Simone-t?– kérdezte T.

Janwar lenézett a lányra.

A szemöldökét összevonvavégigcsúsztatta egyik kezét a lepedőn, majd a férfi által elfoglalt helyre gurult, és felsóhajtott.

Elmosolyodott. – Nem. Adj egy percet, és küldd a hívást az irodámba!

– Igen, parancsnok.

Miután magára öltött egy bő inget és nadrágot, Janwar mezítláb az irodájába sétált.

Az íróasztala fölött lebegő áttetsző panel kivilágosodott, amikor belesüppedt a székébe.

Bejövő kommunikáció

Kód: 39712

Megnevezés: Sürgős

Homlokát ráncolva megnyitotta a kommunikációs csatornát.

Egy ismerős arc jelent meg a képernyőn. A férfi arcvonásai akselinek jelezték, de sötét haja rövidre volt vágva. Az arca egyik oldalát a füle mellett heg csúfította, ahol vagy kivágta, vagy leégette az őt megjelölőazonosító sávot. Alatta néhány vékonyabb heg sorakozott, hogy eloszlassa a gyanút. Bár a férfi húsz-harminc napkörrel idősebb volt Janwarnál, egyidősnek tűntek. A hegektől eltekintve,Wonick egyáltalán nem változott az a nap óta, amikor Astennuh kancellár Janwart és Krigarát terroristáknak minősítette, és Wonickot és Savaast küldte, hogy hozzák be őket kivégzésre, mielőtt elmenekültek Akselről.

– Wonick? Mi a helyzet?

A hím oldalra pillantott, mintha meg akart volna bizonyosodni arról, hogy senki sem hallgatózik.

Janwar mindig is komor csoportnak találta azokat a kiborgokat, akik titokban megmenekültek a leszerelés elől – néhányan az ő segítségével. Jó okkal. Ha bárki rájönne, hogy túlélték, az akselikiborgokat ugyanolyan könyörtelenül üldöznék, mint ahogy a gathendiek most a Földlakókat, és soha többé nem ismerhetnének békét.

De ma Wonick nyugtalannak tűnt, arckifejezése a szokásosnál is élénkebb volt.

– Azt mondtad, hogy figyeljünk minden kommunikációt, ami áthalad a szektorunkon, és tartsuk nyitva a fülünket, ha földiekről esik szó.

Janwar meglepődve hajolt előre.

– Találtatok valamit?

– Igen. Egy földi nő egy lasarai mentőkapszulában felénk tart.

Izgatottság árasztotta el. Simone biztos nagyon örülne, hogy egy újabb barátja túlélte. – Jól van?

– Igen.– A férfi arca mogorvára komorult. – És nagyon hangos. Ha nem fogja be a drekszáját, a galaxis összes ragadozóját magához vonzza!

– Ezt hogy érted?

– Minden csatornán sugároz – minden drekking csatornán, minden drekking éjszakán, néha órákon át. És tegnap este kihívta a drekkinggathendieket, hogy próbálják meg elfogni!

Ez nagyon sok drek volt. És ha Wonick nem próbálta volna visszafogni a hangerőt, Janwar gyanította, hogy az utolsót már üvöltötte volna.

Érdekes. Wonick általában csak akkor háborodott fel ennyire, ha nem sikerült megmenteniük valamelyik kiborg társát, vagy ha sikerült, de szörnyű állapotban találtak rá.

– Mit csinált?– kérdezte Janwar megkésve.

– Mondtam neki, hogy ne tegye! Figyelmeztettem, hogy a gathendiek megölik, ha megtalálják, mire a nőstény csak nevetett, és azt mondta: Megpróbálhatják!

– Várj! Te beszéltél vele?– Amennyire Janwar tudta, ő volt az egyetlen, akivel a kiborgokegyáltalán kommunikáltak. Érthető okokból paranoiásak voltak, ezért titokban tartották a galaxis többi része előtt a helyzetüket és azt a tényt, hogy még mindig élnek és lélegeznek.

Wonick összeszorította az ajkát, és úgy tűnt, belső harcot vív, mielőtt beismerte: – Egy gathendi hajót is megfigyeltünk, amely hamarosan elég közel lesz ahhoz, hogy fogjuk az adásait. Figyelmeztetnem kellett őt!

– Meglep, hogy Savaas hagyta.

Savaas volt a kevés megmaradt kiborg önjelölt vezetője. Ő volt az egyik első katona, aki önként jelentkezett a programra. Az első, aki túlélte a kínzó műtéteket. Az első, akit sikerként emlegettek. És az első, aki megtagadta a parancsok teljesítését, amikor Janwar és Krigara megölésére küldték, de helyette inkább meghallgatta őket. Savaas vezette az ezt követő kiborglázadást. És amikor a kormány annyi katonát küldött rájuk, hogy még a sok fejlesztéssel rendelkező kiborgok sem reménykedhettek a győzelemben, ő annyi emberét vitte el a bolygóról, amennyit csak tudott, és elvezette őket rejtőzködni.

Tragikus módon a többségüket megölték.

Savaas minden halálesetet személyes kudarcnak tekintett, és megszállottan gondoskodott a többiek biztonságáról. Ha az élet, amit utána kiharcoltak, nem lett volna olyan tökéletes – a túlélésért folytatott küzdelmük tele volt nélkülözéssel és kétségbeeséssel –,Janwar úgy gondolta, hogy eltűntek volna az éterben, és senki sem tudott volna a létezésükről.

De Savaas nem elégedett meg azzal, hogy pusztán életben tartsa kiborg társait. Nem tudta elviselni a szenvedésüket, és azt akarta, hogy megtalálják az elégedettséget, ha csak ennyi jutott nekik. Így hát alig néhány nappal azután, hogy Hanon meghalt, és Janwar teherhajó-kapitány lett, Savaas felvette vele a kapcsolatot.

Janwar természetesen megragadta a lehetőséget, hogy meghálálja a kedvességet, amit Savaas és Wonick tettek neki azzal, hogy megkímélték az életét. Ő és Krigara azonnal megkezdték a kiborgoknak történő teherszállítást, akik egy elhagyatott bányában kerestek menedéket egy az isten háta mögötti bolygón, amelyre senki sem nézett kétszer. És az azóta eltelt évek alatt Janwar talált egy lakható bolygót a galaxis felénél, amelyet otthonuknak nevezhettek, és beszerzett számukra minden olyan készletet, eszközt és technológiát, amelyre szükségük volt a közösségük felépítéséhez. Azt a pletykát is gondosan szétterjesztette a galaktikus hálózaton, hogy a bolygó ellenséges pusztaság, ahol sem belélegezhető légkör, sem jövedelmező nyersanyagok nincsenek.

Egyetlen hajó sem ment a hely közelébe. És a kiborgok azt akarták, hogy ez így is maradjon.

Wonick állkapcsának megrándult egyik izma, amitől a hegek is megrándultak. – Savaas nem tudja.

– Hogy beszéltél vele?

– Igen.

– Hogy lehetséges ez egyáltalán?– A két kiborg olyan volt, mintha testvérek lennének.

Mindannyianolyanok voltak, mint a testvérek. A közös trauma hajlamos erős kötelékeket kovácsolni. Ha az egyik tudott valamit, általában a többiek is tudtak róla.

Megint az a rándulás.

– Akkor beszélek vele, amikor a többiek alszanak – morogta vonakodva.

Janwar bámult. – Ez úgy hangzik, mintha többször is beszéltél volna vele.

A bűntudat, amely átsuhant Wonick arcán, megerősítette ezt.

– Hányszor beszéltél vele?– kérdezte Janwar kíváncsian.

Wonick szemöldöke újabb mogorva fintorba húzódott.

– Többször is – mondta a makacs grunark, és nem volt hajlandó ennél konkrétabbválaszt adni.

– Nos, ha ti ketten a legjobb haverok lettetek – ajánlotta fel szárazon, Simone egyik kifejezését használva – mondd meg neki, hogy vonszolja a seggét a bolygódra, és vigyázz rá! Valószínűleg csak provokálni próbál valakit, hogy jöjjön érte, mielőtt elfogyna az oxigénkészlete. Most már nem sok maradhatott belőle.

– Nincs is. És nem tehetem! Senki sem szállhat le itt! Ismered a szabályokat! Nem kockáztathatjuk a felfedezést!

– Nem kockáztatsz semmit, ha segítesz neki. A földi nőstény meg fogja őrizni a titkodat. Bízz bennem!

– Benned bízunk! Másokban sosem fogunk.

– Wonick, én mondom neked, hogy nem fog elárulni téged. Nem fogja megosztani senki mással sem a létezésedről, sem a tartózkodási helyedről a tudását. Ebben biztos vagyok!

– Még csak nem is ismered őt!

– Nem. De van egy földi nő a Tangata fedélzetén, akire az életemet is rábíznám. Mindenki ezen a hajónrábízná az életét! És mi ugyanolyan paranoiásak vagyunk, mint ti. – Hátradőlt a székében. – Találkoztam négy másik emberrel is, akik ugyanolyan tisztességesek. Garantálom, hogy minden földi nő, aki a Kandovarfedélzetén volt, érdemes a bizalmatokra. Az egyik ok, amiért elhagyták a Földet, az az, hogy ők mások, mint az átlagos Földlakók. Akárcsak ti, ők is különlegesek, és emiatt keményen bántak velük. Még vadásznak is rájuk. Ők tudják, hogy ez mennyire drekkeddolog, és együtt fognak érezni veletek. Vedd fel a kapcsolatot a nősténnyel, és vezesd el az otthonodba!

– Savaas megparancsolta, hogy pusztítsunk el minden űrhajót, ami áthatol a légkörünkön. Nem fogja meggondolni magát. El kell jönnöd érte!

Frusztráció járta át Janwart.

– Nem tehetem! Dokkolva vagyunk a Ranasurához.

– A segoniai hadihajóhoz?

– Igen.

Nem volt kérdés, hogy megdöbbentette a barátját.

– Miért?– Elfintorodott. – Le akarják foglalni a hajódat, és át akarnak adni Astennuh kancellárnak?

Janwar felhorkant. – Mintha bárki is lefoglalhatná a hajómat! Nem. Nemrég beosontunk egy gathendi hadihajóra, aztán kiiktattuk az egyik elsődleges kutatási és fejlesztési bázisukat.

Wonick nem is nézhetett volna megdöbbentebbnek. – Te és a segoniaiak? Együtt dolgoztok?

– Nem, csak a Tangata legénysége és Simone.

– Ki az a Simone?

– A földi nőstény, akire azt mondtam, hogy az életünket is rábíznánk. A küldetéseink lehetővé tették, hogy megmentsünk két földit, két Yonát és néhány purvelit.

– A gathendiek most a purveliket és a Yonákat veszik célba?

– Kétségtelenül. Az egyik földi nőstény úgy döntött, hogy velünk marad. A többiek átszállnak a Ranasurára. Holnap dokkolunk le.

Wonick valami elbűvöltséghez hasonlóval tanulmányozta őt. – Két földi nőstényt szándékozol a Tangata fedélzetén tartani?

– Igen.

A kiborg erre határozottan bólintott. – Akkor egyikük lépjen kapcsolatba ezzel itt, hogy ne merészelje tovább kihívni a gathendieket, zsoldosokat és minden más drekkereketodakint, hogy jöjjenek és kapják el! – Az utolsó négy szóból áradt a frusztráció, mintha Wonick szóról szóra megismételné a nőstény kihívását.

Gyanúsan úgy hangzott, mintha Simoneintézte volna a kihívást.

Janwar felemelte a kezét. – Vegyük fel vele a kapcsolatot, és mondjuk meg neki, hogy…mit? Hogy túl messze vagyunk ahhoz, hogy elérjük, mielőtt elfogy az oxigénkészlete?

A kiborg a hajába túrt az ujjaival, egyre nőtt a nyugtalansága. – Nos, valamit tenned kell!

– Nem, neked kell tenned valamit! Meg kell változtatnod Savaas véleményét. Beszéld rá, hogy hozza le a lányt a világotokra. A mesterséges intelligencia a kapszulájában valószínűleg már közölte vele, hogy az ottani légkör mérgező.– Persze ez csak bura. A valóságban ez egy gyönyörű bolygó volt, ami burjánzott az élettől. De a kiborgok a galaxis bármelyik adatbázisát meg tudták hackelni, és mindet hamis információkkal töltötték fel, hogy elriasszák a látogatókat és a felfedezőket. – Ha nem lépsz vele kapcsolatba, azt fogja hinni, hogy a gathendiekaz egyetlen lehetősége.

– Beszéltem Savaasszal, amikor először került látótávolságba. Határozottan elutasította, hogy engedélyezze, hogy itt szálljon le. Nem fogja meggondolni magát. Tudod, milyen fanatikusan törekszik a biztonságunk fenntartására!

– És ugyanilyen fanatikusan engedelmeskedett a parancsoknak, amíg meg nem változtattam a véleményét. Te is meg tudod változtatni a véleményét! Mondd meg neki, hogy kezeskedem érte, és...– Elhallgatott, amikor felcsúszott az iroda ajtaja.

Simone állt a túloldalon, hosszú haja kócos volt, és a szemhéja kissé leereszkedett. Úgy nézett ki, mintha most ébredt volna fel, magára rángatta a férfi egyik ingét, és jött megkeresni. Jó néhány kreditbe lefogadta volna, hogy alatta nem visel semmit. Szerencsére az inge majdnem térdig befedte a nő vékony alakját.

Elmosolyodott.

Annyira drekkingimádnivaló volt. Hogy lehetett ilyen szerencsés?

Álmos mosollyal, amely eltüntette Janwar ingerültségét, belépett. – Szia, kicsim! Mit csinálsz?

Janwar néhány másodpercig tanakodott, mielőtt bejelentette: – Újabb Földlakót találtunk! – Tudta, hogy Simone soha nem árulná el a kiborgokat. Hadd próbálja meg Wonick és Savaas visszautasítani a könyörgéseit, és meglátják, hova jutnak vele.

– Micsoda?– Megkerülve az íróasztalt az ölébe pottyant, és a képernyőre pillantott. – Mikor? Hol találtad meg? Ki az? Hogy van? Jól van? Megsérült? Te vagy az, aki megmentette? Biztonságban van?

Wonick megmerevedett, a szeme olyan tágra nyílt, mint amilyennek Janwar elképzelte, ha valaki épp most dobott volna el egy gránátot, és ő elkapta volna, mert azt hitte, hogy ártalmatlan doba gyümölcs.

Csend támadt...és elnyúlt.

Simone a homlokát ráncolta. – Mi a baj?– Közelebb hajolt a képernyőhöz. – Megszakadt a kapcsolat?

Janwar sietve megragadta a nőkezét, mielőtt elkezdhette volna piszkálni a konzolt, és véletlenül lezárta volna a kommunikációt.

– Nem szakadt meg a kapcsolat – dörmögte Wonick.

– És visszatértél!– kiáltotta Simonevidoran, és örömittasan felemelte a karját. – Szia, még be sem mutatkoztam! Sajnálom! Ez bunkóság volt tőlem!Simone vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek!

Wonickcsak bámult.

Simone homlokán ismét megjelentek a ráncok.

– A fenébe! Megint lefagyott. Mi történt? Csak nem pufferel? Mert ha igen, akkor meg kell mondanom, hogy a földönkívüli technológia iránti csodálatom épp most kezdett mélyrepülésbe!

A szórakozás mosolyt csalt ki Janwarból.

– Nem pufferel. Csak megdöbbent.

– Mitől? A megjelenésemtől?– Lenézett, és a térde fölé rántotta az inget. – Nos, ha tudtam volna, hogy videokonferenciát tartasz, valami megfelelőbbet vettem volna fel! – Végigfésülte az ujjaival a haját, hogy rendbe szedje, de még mindig elragadóan kócosnak tűnt.

– Nem erről van szó – mondta Janwar. – Még sosem látott földit.– Ha Wonick videohíváson keresztül kommunikáltvolna a másik Földlakóval, ahelyett, hogy csak hangot használ, nem nézett volna ki ilyen elképedtnek.

Wonick mohó kíváncsisággal tanulmányozta a nőt.

– Úgy nézel ki, mint egy lasarai!

– Ezt mondták már rám – válaszolta mosolyogva. – De nem hiszem, hogy egy lasarai nő járkálna csak egy férfi ingben a Tangata folyosóin.

A kiborg szeme összeszűkült.

– Túl kicsi és sápadt vagy ahhoz, hogy segoniai legyél. De lehetsz egy segoniai/lasarai félvér.

A nő elfintorodott. – Tényleg? Félvér? Még mindig használják ezt a kifejezést errefelé?

– Wonicknak bizalmi problémái vannak – vetette közbe Janwar. – Kételkedik abban, hogy Földlakó vagy.

Simone megforgatta a szemét. – Ó, testvér! Ő a barátod? Hiszed, hogy megtartja a bizalmad?

– Teljes mértékben!

Visszafordult a képernyő felé. – Akkor Wonick, képesek erre a lasaraiak vagy a segoniaiak?– Nagy barna szemei élénk borostyánszínben villantak fel. Aztán néma vicsorgásban kivillantotta a fogait.

Janwar szemöldöke felszaladt, amikor hegyes agyarak ereszkedtek le az ínyéből, amelyek ugyanolyan veszélyesnek tűntek, mint az Akselen élő nagy dzsungelragadozóké. – Neked agyaraid vannak? – szakadt ki belőle.

A lány tágra nyílt szemekkel a szája elé kapta a kezét, és oldalra fordult az ölében, hogy szembe tudjon nézni vele.

– Igen – mondta tétován az ujjai mögül. – Visszahúzhatóak. Nem gondoltam, hogy elmondom, mert...nos, elfelejtettem. Nem kellett használnom őket, mióta a Tangata fedélzetére jöttem. Ha transzfúzióra van szükségem, csak kapok egyet az orvosi részleg akármilyéből.– Amikor leengedte a kezét, az agyarak eltűntek. De a szeme továbbra is ragyogott.

– Volt néhány zavaró tényező.– A férfi megnyugtatóan megdörzsölte a nő hátát. – Akkor használod őket, amikor vérre van szükséged?

A lány az alsó ajkát harapdálta. – Igen.

– Miért nézel ilyen aggódóan? Azt hiszed, kevésbé foglak szeretni, most, hogy tudom, hogy a fogaid mások?

– Nem.– Szégyenlősen elmosolyodott. – Bocsánat! A szokás hatalma. Az agyarak sosem hoztak jót a Földön!

– Akkor teFöldlakó vagy?– kérdezte Wonick előre hajolva. – Minden Földlakó úgy néz ki, mint te?

– Mindegyik...– Janwarra pillantott. – Mi ő?

– Kiborg.

Visszapördült Wonick felé. – Minden kiborg úgy néz ki, mint te?

Wonick szemei kitágultak.

Ahogy Simone-é is. – Várj! Te kiborg vagy?

A Wonickarcán megjelenő elárult kifejezéstől Janwar gyomra összeszorult.

De úgy nézett ki, Simone mintha nem vette volna észre. Szinte ugrándozott az izgalomtól, és Janwarbarátját tanulmányozta. – Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – áradozott. – Te aza kiborg vagy? Az, akinek ki kellett volna végeznie Janwart, de nem tette?

– Az egyikük – morogta Wonick.

– Ó, te jó ég! Akkor duplán örülök, hogy megismerhetlek! Nagyon köszönöm, hogy megmentetted az életét. Nagy adóssággal tartozom neked!

Mindkét hím rá meredt.

– Mi van?– kérdezte Janwar.

– Ha nem mentetted volna meg – folytatta –, soha nem találkoztam volna vele. Nem mentette volna meg az életemet. Az átkozott gathendieknek sikerült volna megölniük engem. És nem tudtam volna fülig szerelmes lenni belé. Ha tudnád, milyen régóta vártam ez utóbbira, megértenéd, milyen sokat jelent ez nekem. És most megtaláltad az egyik barátomat!? Nem tudom eléggé megköszönni!

Wonick kényelmetlenül megmozdult, tekintete Janwarra siklott.

Janwar mosolyogva vonta fel a szemöldökét. Tessék! Lássuk, milyen könnyű most nemet mondani.

– Ki az? – kérdezte. – Megadta a nevét?

– Rachel.

Simone szeme könnybe lábadt, és újra ragyogni kezdett.

– Jól van? Milyen állapotban volt, amikor megmentettétek?

– Nem igazán mentettem meg. Csak... megtaláltam őt.

– Jól van?

– Igen. Még mindig a lasarai mentőkapszulában van, és azt mondta, hogy sértetlen.

A lány szemöldöke összehúzódott az aggodalomtól.

– Biztos majdnem kifogyott az oxigénje. Milyen hamar tudod elérni?

Wonick ismét megmozdult.

– Jelenleg nem tudom elhagyni a bolygót.

– Képtelen vagy – szólt közbe Janwar, – vagy nem akarod?

Wonick rávillantott egy pillantást.

– Nem értem! – Simone tekintete ide-oda cikázott közöttük. – Nincs hajótok? Akkor őel tud érni titeket?

Wonick mindenhová nézett, csak Simone-ra nem, miközben kereste a választ.

Janwar megköszörülte a torkát.

– A megmaradt kiborgoknak hosszú időbe telt, mire találtak egy bolygót, amit otthonuknak nevezhettek. Hevesen védik, és nem engedhetik, hogy bárki megtudja a helyét.

– Rachel nem fogja elmondani senkinek! – Megrázta a fejét, és Wonickhoz fordult. – Miért tenné? Tudod, hányan próbáltak már megölni engem és a barátaimat a múltban, mert mások vagyunk? Hányan gyűlöltek minket? Féltek tőlünk? Gonosznak neveztek minket? Veszélyesnek? Ki akartak irtani minket? Hányan próbáltak meg elfogni minket, és arra kényszeríteni, hogy különleges képességeinket felhasználva segítsünk nekik hatalomra és gazdagságra szert tenni vagy másoknak ártani?

Mindezeknek a szavaknak hatniuk kellene Wonickra.

– Ezért hagytuk el a Földet – folytatta. – Hogy elmeneküljünk ettől a szarságtól. Ha megmented Rachelt, és nem bánsz vele rosszul, egy életre szóló barátod és szövetségesed lesz. Ha valaki a jövőben odamegy hozzá, és megkérdezi, hogy látott-e már kiborgot, ki fogja nevetni. Ha kitartónak bizonyulnak, el fogja küldeni őket a drekbe!És ha valaki valaha is rátok találna más úton – mert az biztos, hogy nem rajtunk keresztül –, és bántana benneteket?– Komor mosoly görbült az ajkára. – Le fogja vadászni őket, és gondoskodik róla, hogy soha többé ne bánthassanak téged vagy bárki mást! És én segíteni fogok neki! Voltunk már a ti helyzetetekben. El kellett titkolnunk a létezésünket. Tudjuk, milyen szar dolog ez. És hűségesek vagyunk a barátainkhoz!

Janwaron fellobbant a szerelem, párosulva azzal az elhatározással, hogy a lánynak soha többé nem kell foglalkoznia azzal a burával.

– Mentsd meg a barátom életét – fogadkozott –, és ha a tiédet valaha is veszély fenyegeti, a sajátomat kockáztatom, hogy segítsek neked!

– Én is – tette hozzá Janwar.

Wonickmegereszkedő vállai azt mutatták, hogy vereséget szenvedett.

– Nem fogsz tudni segíteni nekem, mert Savaas ezért meg fog ölni!

Simone vigyorogva a levegőbe csapott az öklével. – Igen!

Wonick arckifejezése megkérdőjelezte a nő józan eszét.

A lány felnevetett. – Nem arra igen, hogy Savaas meg fog ölni téged. Úgy értettem, hogy igen, megmented Rachelt! Tartsd távol Savaast, amíg odaérünk. Majd én magam foglalkozom vele!

Wonick elkapta Janwar tekintetét, és értetlenül rázta a fejét. – Kik ezek a nőstények?

Átkarolta Simone-t, és megölelte.

– Méltó szövetségesek és igazi kincsek!

– Awwww! – Az egyik kezével megfogta az állát, és egy csókot nyomott az ajkára. – Te mondod a legédesebb dolgokat!

A válla felett Wonick megrázta a fejét. – Annyira halott vagyok! – motyogta, és megszakította a kapcsolatot.

– Eltűnt! – Hátrahajolva a lány a homlokát ráncolta. – Nem tudtam elbúcsúzni!

– Biztos vagyok benne, hogy újra jelentkezni fog, amint biztonságba helyezi Rachelt.– Egyik karját a lány háta köré téve, a másikat a térde alá felállt. – Most jobban érdekel, hogy felfedezzem, mi van az ing alatt.

Mosolyogva átölelte a férfi nyakát, miközben elhagyták az irodáját, és visszaindultak a szállásukra.

A férfi pulzusa felgyorsult, amikor a nő végigsimított a szakállán, és az ujját incselkedő simogatással végighúzta a mellkasán.

– Gondolod, hogy megbotránkoztatnánk a rinyákat, ha a parkban szeretkeznénk? – mormolta.

Janwar vigyorogva megfordult, és elindult a park felé.

– Csak egy módon derülhet ki!

Nevetve még közelebb bújt hozzá.