14.-15. Fejezet

 

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Fordította: Szilvi

 

Két órával később Janwar a 3-as öbölben állt vállszélességű terpeszben, keresztbe font karokkal a mellkasán. Simone mellette tartózkodott, és nyugtalanul mocorgott, miközben figyelték az előkészületeket.

Kétszer is heves vitába torkolló egyezkedés után megállapodtak egy tervben. A Tangata legénységéből csak ketten voltak elégedettek vele. T-4 olyan zsizsegő izgatottsággal nyüzsgött ide-oda, mint egy gyerek, akinek épp most mondták meg a szülei, hogy elviszik a híres Wadjerwa Állatmenhelyre. Kova is elégedett volt, és szorgalmasan figyelmen kívül hagyta fivére komor pillantását, miközben a felszerelést egy kinyitott ajtójú C-23-ashoz cipelte.

Simone az ajkába harapott, és elgondolkodónak látszott. A többiek...

Nos, ők már jártak itt korábban. Sokszor.

Elfojtott egy sóhajt. Kova mindig önként jelentkezett a legveszélyesebb küldetésekre. Janwar soha nem tudta eldönteni, hogy a fiatalabb rakessiainak halálvágya van-e, vagy egyszerűen csak azért tette, mert úgy vélte, kevesebbet veszíthet, ha a bura félresiklana.

Mint mindig, Srok’a most is dühös volt.

Janwar ugyanígy érezne, ha Krigara állandóan önként jelentkezne a legdurvább küldetésekre. Bűntudat hasított belé, amikor felidézte azt az első néhány évet, miután ő és az unokatestvére elmenekültek a szülőbolygójukról. Janwar tucatnyi alkalommal tette kockára az életét, hogy mindkettőjüketellássa élelemmel és menedékkel. Néhányszor még harcolt is ugyanabban az arénában, ahol Simone a Promeii 7-en megküzdött a dothariaival.

Pulcra apja birtokolta akkoriban. És ott nem volt dothariai, csak kegyetlen, véres küzdelmek a rabszolgák és bárki között, aki elég elszánt ahhoz, hogy kreditekért harcoljon velük. Pulcra nem emlékezett rá. Túl fiatal volt akkoriban. Janwar pedig egy vézna kölyök volt, rövid hajjal, szakáll nélkül, és alig elég ügyes ahhoz, hogy életben maradjon. Semmi sem emelte ki őt a tömeg számára, amely a vereségéért szurkolt, és a kedvenc harcosait éltette.

Valahogy mégis sikerült minden egyes összecsapástvégigcsinálnia. De valószínűleg belehalt volna, vagy a vérveszteségbe vagy a sebeiben keletkező fertőzésbe, ha az egyik helyi medikus – egy jó férfi a rosszak tengerében – nem vadássza le minden küzdelem után, és nem látja el a sérüléseit.

Janwar a mai napig szállított az ellenségtől felszabadított – és más, általa vásárolt – orvosi felszereléseket ugyanennek a Promeii 7-en lévő orvosnak. T egy újabb szállítmányt vitt el az androidformájában, miközben Janwar, Simone és Soval a bárban találkozott Nandarával.

Janwar gyűlölte, hogy Krigara valószínűleg ugyanolyan szorongástól és dühtől szenvedett, mint Srok’a mindig, amikor Kova ilyen küldetésekre ment. De Krigara legalább tudta, hogy Janwar nem önutálatból csinálja, vagy mert úgy érezte, hogy nem sokat ér, hanem mert éhen haltak volna, ha nem teszi.

Kova további felszerelésekkel sétált el mellette.

Néhány perc múlva ő és T-4 elindulnak egy C-23-as géppel, és odalopakodnak a gathendi hajóhoz. Amint az álcázott járművet a hajótesthez csatlakoztatják, átvágják magukat. T olyan belépési pontot választott ki, amely közel vitte őket egy adatelérési helyiséghez, amelyet majd arra tud használni, hogy beszivárogjon a rendszerbe – amit Simone hackelésnek nevezett –, és megzavarja a kommunikációjukat, hogy a hajó által küldeni próbált üzenetek ne érjenek célba. Ezután ők ketten a hajó specifikációinak és az életforma-érzékelőknek a kombinációját használnák a folyosók labirintusában való navigálásra és a foglyok felkutatására, kezdve a laboratóriumokkal és befejezve a krioegységekkel.

Janwar kifejezéstelenül tartotta az arcát, semmi jelét sem mutatva az aggodalomnak, amely összeszorította a gyomrát. Általában hárman hajtottak végre egy ilyen műveletet, a többiek készenlétben várakozva, T androidokból álló serege pedig készen állva, hogy szükség esetén beugorjon. Még olyan is előfordult, hogy öten lopakodtak be egy hajóra, és csak egy maradt a Tangatán, hogy figyelemmel kísérje a haladásukat, és vészhelyzet esetén küldje az androidokat.

De ezúttal Kova magára lesz utalva, és csak T-4 lesz a segítségére, mert a Tangata a többieket elviszi a holdbázisra.

Kova kilépett a C-23-asból, és csatlakozott hozzájuk.

– Készen állunk.

Janwar bólintott. – A győzelemre!

– A győzelemre! – ismételte meg Kova.

Simone előrelépett, csinos arca józan volt.

– Túl sok barátomat vesztettem el, Kova! Nem veszíthetek el többet!

A barátja bólintott. – Értettem! Az életem árán is megvédek minden földit, akit találok!

Janwar gyakorlatilag hallotta, ahogy Srok’a a fogait csikorgatja.

– Nem a Földlakókról beszéltem– mondta halkan, elkapva a férfi tekintetét. – Rólad beszéltem!

Kova nagyon mozdulatlanná vált, ahogy láthatóan meglepődve a nőre meredt.

– Nem tudom, miért van szükséged arra, hogy ezt elmondjam, de ha mégis... Te nem vagy feláldozható! Te a barátom vagy! És szükségem van rád! – A többiekre pillantott. – Mindannyiunknak szükségünk van rád! Úgyhogy kérlek, légy óvatos, és térj vissza épségben!

Kova nagyot nyelve bólintott. – Úgy lesz!

Megszüntetve a köztük maradt távolságot, átölelte a férfit.

Egy pillanatig a zord harcos nem mozdult. Aztán átkarolta a nőt, és tétován viszonozta az ölelést.

Elengedve a férfit, Simone elfordult.

– Simone?– mondta Kova.

Megállt, és átnézett a válla fölött.

– Nincs sok barátom.

A fejét oldalra billentve szembefordult a férfival.

Átható tekintetével a rakessiai azt mondta: – Nem akarom elveszíteni azt a keveset, amim van! Te is légy óvatos!

– Úgy lesz! – A lány ajkai gonosz vigyorra húzódtak. – De szándékomban áll, hogy közben jó soksegget szétrúgjak!

A férfi kuncogott. – Alig várom, hogy halljak róla, amikor újra találkozunk!

Amikor a harcos elindult a C-23-as felé, Simone odalépett Janwar mellé.

A férfi engedve a késztetésnek, átölelte a lányt, és – aggodalma ellenére – elégedetten felsóhajtott, amikor a lány hozzá dőlt.

Kova szótlanul szállt fel a lopakodó hajóra.

– Köszönöm – mormogta Srok’a. Egy izom rángott az állkapcsában, amikor a fivére űrhajóját egy csattanással elengedték a helyén tartó bilincsek.

– Én köszönömneked! – Simone tekintete mindegyiküket megérintette. – Köszönöm mindannyiótoknak! Nem kellene ezt tennetek... nem kellene kockáztatnotok az életeteket egy olyan dolog miatt, ami alig több, mint egy megérzés, hogy ezek a fickók talán fogva tartják egy vagy több barátomat.

Soval felhorkant. – Ha a barátaid olyanok, mint te, akkor a végén valószínűleg ők fognak megmenteni minket!

Elmosolyodott.

A lopakodó hajó felemelkedett, és a kijárat felé fordult. A felszíne egy pillanatra megcsillant, mielőtt a hajó eltűnt a szemük elől.

– Hűha! – sóhajtotta Simone. – Ez egyike azoknak a menő dolgoknak, amit a saját szemeddel kell látnod, hogy elhidd. Tudtam, hogy az űrhajó álcázva van a radarok elől, de elfelejtettem, hogy vizuálisan is el van rejtve.

Janwar elmosolyodott a hangjában rejlő áhítaton.

– Minden űrhajónk a piacon kapható legkifinomultabb álcázási technológiával van ellátva.

Krigara felhorkant. – És olyanokkal is, amelyek nincsenek a piacon. Egy vagyonba került nekünk!

– És minden egyes kreditet megért – vallotta Janwar. – A legtöbb álcázó tömb csak a radarok elől rejti el a hajókat. De ahogy az imént láttad a C-23-as...

– És a Tangataaznap, amikor találkoztunk? – kérdezte, barna szemei jókedvűen csillogtak.

A férfi felnevetett, visszaemlékezve a lány reakciójára, amikor a Tangatacsodával határos módon megjelent mellette. – Igen. Az álcázó rendszerünk lehetővé teszi azt is, hogy a járművünk minden nézőpontból zökkenőmentesen beleolvadjon a környezetünkbe, elrejtve minket bárki elől, aki a régimódi módszerrel keresne minket.

– A kukkolóikkal? – kérdezte a lány.

A férfi bólintott, és mint mindig, most is szórakoztatta a földi kifejezés.

Most, hogy az űrhajó eltűnt a szemük elől, Srok’a megfordult, hogy elsétáljon.

Janwar kinyújtotta a kezét, és elkapta a karját.

– Várj!

Amikor Srok’adühösen pillantott rá, nem vette magára. Parancsnokként Janwar megtilthatta volna, hogy Kova részt vegyen ezen a küldetésen, és megkímélhette volna idősebb testvérét a féltésétől, amely jelenleg is mardosta a gyomrát.De ez volt a legjobb terv, amit az adott körülmények között ki tudtak találni. Mindannyian tudták, milyen borzalmaknak volt kitéve Ava, a segoniak által megmentett Földlakók egyike egy gathendi hajó fedélzetén, és nem akarták kikerülni a közelükben lévő hajót, kockáztatva, hogy más nőstények is ugyanerre a sorsra jutnak. Ezért mindegyikük beleegyezett ebbe.

Sajnos ez nem csökkentette a dühöt, amely mindig is felemésztette Srok’át, amikor a fivére ragaszkodott ahhoz, hogy ő legyen az, aki mindent kockáztat.

Janwar kifejezéstelenül fogadta pillantását.

– Várj! – ismételte meg; ez parancs volt, nem kérés.

A barátja nagy levegőt vett, majd lassan kiengedte, mielőtt bólintott volna.

Megveregette a vállát, majd Janwar elengedte.

A mögöttük lévő ajtó, amely a hajó többi részébe vezetett, felemelkedett, és belépett T-7.

Csak Janwar képzelődött, vagy T-7 léptei ma extra ruganyosságot is mutattak?

Tanulmányozta az androidot.

T vörös szemei látszólag fényesebben ragyogtak, mint eddig.

Simone és a többiek figyelték, ahogy az android közeledik feléjük.

– Készen állsz?– kérdezte Janwar.

– Igen, parancsnok.– T-7 nem megszakítva a lépteit,odament egy kicsi, de erősen felfegyverzett vadászgéphez.

Senki sem adott ki hangot, amikor a közeledésére kinyílt a zsilip. Amint a rámpa leereszkedett, T-7 felszaladt rajta, és eltűnt benne. Egy perccel később a rámpa bezárult. A vadászgépet a helyén tartó bilincsek csattogva engedték el. Aztán a hajtómű alig zümmögve beindult. T-7 aktiválta az álcázótömböt, miközben a hajó kirepült a hangárból.

Amikor mindenki értetlenül nézett Janwarra, ő megvonta a vállát.

– Egy kis extra erősítés Kova számára. Jobban érezném magam, ha több időm lett volna felmérni T kompetenciáját vadászpilótaként...

– Kivételes vadászpilóta vagyok! – jelentette ki T az egész hajóra kiterjedő hangszórókon keresztül.

– …de a valami is jobb, mint a semmi – fejezte be Janwar.

– Kova tudja?– kérdezte Simone.

– Nem! – Janwar általában csak akkor vonta be T-t a dolgokba, ha egy művelet képletesen – vagy szó szerint – az arcukba robbant, és a végén sarokba szorítva, dühödten küzdöttek az életükért. A férfi a hajó után biccentett. – Folytassátok a keresést!

Egy emberként fordították vissza figyelmüket az öböl hatalmas bejáratán túli kilátásra. Ha nem figyeltek volna, nem vették volna észre a csillagok halvány pislákolását a túloldalon.

– Mi volt ez?– kérdezte Simone összevonva a szemöldökét. – Úgy nézett ki, mintha...– Megrázta a fejét. – Nem tudom. Mintha láttam volna, hogy a csillagok egy kicsit megmozdulnak.

– Nem a csillagok mozdultak meg – mondta a férfi. – Tíz álcázott drón repült el mellettünk.

A lány arcán megkönnyebbülés és izgalom keveréke ragyogott fel. – Te drónokatis küldtél?

A férfi bólintott, és odafordult mindenkihez. – T működteti őket és...

– Kiválódrónkezelő vagyok – szakította félbe T önelégülten.

Janwar figyelmen kívül hagyta őt. – Ha Kova bajba kerül, a drónok megtámadják a hajót, és remélhetőleg elég elterelő hadműveletet hoznak létre ahhoz, hogy biztonságban kimenekítse a seggét – és bárkiét, akit talál – onnan!

A nagy öböl ajtaja eltakarva a csillagokat, záródni kezdett.

A feszültség egy része elhagyta Srok’a alakját, miközben kinyújtotta a kezét. – Köszönöm!

Janwar megragadta az alkarját, és durva ölelésbe vonta magához.

– Nincs szükség köszönetre, testvér! Mi vigyázunk a sajátjainkra! – Mosolyogva hátralépett. – És ha nem tudunk megbirkózni azzal, amit a gathendi létesítményben találunk, Simone-nal, a dothariaileigázójával, tíz androiddal és a többi drónnal a hátunk mögött, akkor kétlem, hogy az erősítés, amit Kovával küldtem, bármit is változtatna a helyzeten.

– Ó, ez tetszik – mondta Simone vigyorogva. – Nem az egész „akkor is meghalnánk, ha lenne a hiányzó erősítés”dolog, hanem a Simone, a dothariaileigázója.– Ez utóbbit drámai, mesterségesen elmélyített hangon mondta, majd visszatért a sajátjához. – Meg kell néznem, hogy a ruhareplikátor tud-e nekem egy pólót készíteni, amire ez van nyomtatva.

A többiek nevetve indultak az ajtó felé.

Janwar is. Vuan, szerette őt.

A szemei elkerekedtek. Várjunk csak! Szerette őt?

– Mi a baj?– kérdezte Simone.

Csak ekkor vette észre, hogy megállt.

A többiek kivonultak, és magukra hagyták őket, gondolataik már a holnapi küldetésen jártak.

Janwar elgondolkodott.

Még soha nem volt szerelmes. Nem volt rá ideje, igazából nem is volt rá lehetősége. Az élet, amit élt, nem éppen kedvezett a nőknek való udvarlásnak és a hosszú távú kapcsolatok kialakításának. Még kedvenc örömlánya sem volt, akit szívesen látogatott volna meg újra és újra, amikor kikötöttek a kikötőkben és az űrállomásokon.

Utoljára akkor volt valami, ami közel állt egy kapcsolathoz, amikor még éltek a szülei, és nem igazán nőtt még a szakálla. Fizikailag jobban vonzódott az akseli nőstényhez, mint bármi máshoz. Neska lélegzetelállítóan szép volt, és elég fiatal volt ahhoz, hogy tetszett neki, hogy a lány őt választotta a többi fiú helyett. Ő volt az első és egyetlen szeretője, mielőtt az élet elkezdte volna szétrúgni a seggét. És hátat fordított neki, amint elkezdődött a rágalomhadjárat, amelynek célja a kormány szerepének eltussolása volt a szülei meggyilkolásában, még akkor is, ha tudta, hogy az egész hazugság.

– Janwar?– kérdezte Simone halkan. Szép vonásai tele voltak aggodalommal, a férfi mellkasára tette a kezét, és felnézett rá.

A férfi beborította a sajátjával a lány kezét, közel tartva azt a száguldó szívéhez.

Évekig azt hitte, hogy amit Neska iránt érez, az a legtöbb kapcsolatra jellemző. Talán még az életpárokra is jellemző. De az az idő, amit Taelonnal és Lisával töltött, és ahogyan figyelte a kapcsolatukat, megkérdőjelezte ezt, és eszébe jutott a szülei szoros köteléke.

Lenézett a lenyűgöző földi nőre, aki az életébe lépett.

Milyen nagyot tévedett. Sokkal több volt abban, amit Simone iránt érzett, mint puszta vágy és fizikai vonzalom. A lány a barátja volt. Épp annyira a barátja, mint Krigara, és az unokatestvére mindenkinél jobban ismerte őt.

Janwar mégis jobban vágyott a lány társaságára. Simone megnevettette, kihívások elé állította, és olyan vuanszórakoztató volt vele, még a csendes pillanatokban is. Azokban az elgondolkodó pillanatokban, amikor a Kandovar túlélőiért aggódott. A szomorú pillanatokban, amelyekbe néha belecsúszott, amikor a Földön hátrahagyott barátaira és családjára gondolt. A hétköznapi pillanatokban, amikor együtt étkeztek, kocogtak és edzettek. Vagy amikor zuhanyzás után megfésülte a haját, és újra befonta, gondosan hozzáadva a gyöngyöket, pontosan abban a mintában, ahogyan ő is mindig tette.

Minden vele töltött pillanat más volt.

Boldogságot, kényelmet és elégedettséget hozott neki.

Békét hozott neki.

És ezt már évek óta nem érezte.

Úgy tűnt, Janwar sosem tudott elég időt tölteni vele. És az érintése...

Arra is vágyott, és több örömöt talált a karjaiban, mint azt valaha is hitte volna. Fogalma sem volt róla, hogy mekkora különbséget jelenthet egy szoros érzelmi kötelék egy nővel, hogy ez mennyire felnagyítja az egymás karjaiban átélt extázist, és még mindig kábult volt a felfedezéstől.

Még az utána következő nyugodt pillanatokat is imádta. Az ölelkezést, ahogy a nő nevezte. Korábban soha nem vágyott erre, mindig is alig várta, hogy távozhasson, amint kielégültek a szükségletei. De Simone-nal...

Simone-nal mindent akart. Mindent, amiről azt hitte, hogy soha nem kaphatja meg.

A lány szeme ragyogni kezdett, miközben elnyúlt a csend.

– Érzed ezt?– kérdezte Janwar, a hangja alig volt hangosabb a suttogásnál. Végül is a lány empatavolt. És nem próbálta elrejteni az érzéseit előle.

– Igen – suttogta vissza, ragyogó tekintete megbabonázó volt.

– Szerelmes vagyok beléd! – A szíve még mindig hevesen dobogott a vallomás miatt, miközben a lány válaszát várta.

A nő ajkai szétnyíltak. Pupillái kitágultak, miközben íriszeiborostyánszínben kezdtek ragyogni. A mellkasán lévő keze ökölbe szorult az inge szövetén.

– Én már beléd szerettem – vallotta be a lány.

Janwarnak elakadt a lélegzete.

Szinte úgy érezte, mintha ezek a halkan kimondott szavak ezer darabra törték volna szét, majd gyorsan újra össze is rakták, és úgy rakták volna össze, hogy erősebb lett, mint korábban volt. Ami többé tette őt, mint amilyen korábban volt. Ettől – a szülei meggyilkolása óta először – egésznek érezte magát. És ez örökre megváltoztatta őt.

Lehajolt, átkarolta a lány derekát, és olyan magasra emelte, hogy hátra kellett döntenie a fejét, hogy felnézhessen rá. Simone szerette őt. Janwar pulzusa a fülében dobogott, ahogy magához szorította a lányt, és arcát a nő mellkasához simította a gyönyörű mellek fölött, a füle elég közel volt a szívéhez, hogy érzékelje annak gyors dobbanásait.

Simone átölelte a férfit, és ujjait a hajába fúrta. A talpa valahol Janwar térdei közelében lógott, arcát a férfi fejéhez simította, és szorosan magához ölelte.

– Félsz? – kérdezte Janwar halkan.

Eltelt egy pillanat, mire a lány válaszolt.

– Attól félek, hogy holnap te vagy a többiek megsebesülnek – mondta halkan. – Attól félek, hogy nem találjuk meg a barátaimat azon a bázison, és hogy minden hiábavaló lesz. Attól félek, hogy néhány barátomat talán soha nem találjuk meg – hogy vagy meghaltak, vagy elvesztek egy számunkra olyan helyen, amit soha nem fogunk felfedezni. Félek, hogy a lasaraiak ki lesznek akadva, amikor megmondom nekik, hogy nem akarok a Lasarán élni. De szeretni téged? Azért, ahogyan tőled érzem magam?– Simone arca a férfi fonataihoz simult, miközben megrázta a fejét. – Ettől egyáltalán nem félek!

A férfi erősebbenmagához szorította a lányt.

– Te félsz? – kérdezte a lány.

A férfi felhorkant. – Be vagyok tojva!

A nő felnevetett. – Egy újabb földi kifejezés, amit látom, hogy megtanultál.

Hátrahajtotta a fejét, és rámosolygott a lányra.

– Még soha nem éreztem ilyet, Simone. És félek, hogy egy nap vége lesz, hogy elmész Lasarára, és soha többé nem látlak. De a félelem még soha nem akadályozott meg abban, hogy ráhajtsak arra, amit akarok. És én akarlak téged! Minden percet akarok, amit veled tölthetek, még akkor is, ha csak kézen fogva egymás mellett ülünk a hídon.

A szemei fényesebben villantak fel. Aztán a hajába túrt, lesüllyesztette az állát, és perzselő csókot nyomott a férfi ajkára. Szétnyitva az ajkát, behívta a férfit.

Janwar felnyögött, nyelvét befelé csúsztatva simogatta az övét, miközben az őt átjáró tűz megkeményítette a farkát. Megváltoztatva a kezei helyzetét, egyik kezét a csábító fenekére tette. Amikor a lány a dereka köré zárta a lábait, a férfi felnyögött, és elszakította a száját az övéről.

– Tényleg? – zihálta. – Ez az, ami felizgat? Kézen fogva a hídon?

A nő felnevetett. – A pokolba is, igen! Milyen gyorsan tudunk a kabinodba jutni?

– Gyorsan – jelentette ki, és futásnak eredt.

 

 

Simone el sem tudta hinni, de kuncogásban tört ki, miközben Janwar végigrohant a folyosókon, próbálta csókolni, tapogatni, és figyelni, merre megy, és mindezt egyszerre, vicces eredménnyel. Fiúsan boldognak és gondtalannak tűnt, ahogy vele együtt nevetett.

És szerette őt.

Janwar szerette őt.

Végre beértek a kabinjába.

– Visszavonult üzemmód, T! – kiáltotta Janwar, amikor becsukódott az ajtó mögöttük.

A mindenit! Erről Simone már el is feledkezett.

Megpördülve Janwar nekinyomta a lányt az ajtónak. Simone felzihált, a szemei fennakadtak, amikor a férfi hozzásimult, és kemény farkát a csiklójához dörzsölte. Az egyik nagy keze kirántotta Simone pólóját a nadrágjából, majd rábukkanva a meleg bőrre, feljebb csúszott, hogy megsimogassa a mellét. Meleg ajkai a nyakára tapadtak, miközben a hüvelykujja a melltartón keresztül csipkedte a mellbimbóját.

A lány felnyögött.

– Túl sok ruha! Túl sok ruha van rajtunk!

A férfi nekidöfte magát a nőnek. – Meg kell kerülnünk őket! Nem hiszem, hogy képes vagyok annyi időre elengedni ahhoz, hogy…

Természetfeletti gyorsasággal Simone hátrébb lökte a férfit, kibontakozott a karjaiból, és letépte a ruháikat.

Egy-két másodperccel később Janwar ott állt előtte, nagy teste minden ruhájától meg volt szabadítva, leszámítva a bakancsát, erekciója a nő felé meredezett. Janwar szemei elkerekedtek, miközben leesett az álla.

Simone is meztelen volt, kivéve a bakancsát.

A férfi olyan megrökönyödöttnek látszott, hogy Simone önkéntelenül is elnevette magát.

– Valami olyasmit mondtál, hogy dolgozzunk a ruháink körül?

A férfi vigyorogva megrázta a fejét.

– Csak azért, mert a bakancsot magamon tartom.– Aztán csökkentette a köztük lévő távolságot, és a karjaiba húzta a lányt. – Drek, szeretlek!

Csak úgy visszatért a sürgetés. Az ajkaik összeértek. A kezeik szenvedélyes simogatással kutattak.

– Mondd még egyszer! – mondta Simone a perzselő csókok között.

– Szeretlek! – Könnyedén felemelte a nőt, és a nagy ágy takarójára fektette. Aztán fölé magasodott, nagy, izmos testét a lány széttárt combjai közé helyezte, miközben megcsókolta a nő nyakát, közvetlenül a füle alatt. – Szeretlek!

Simone-t megborzongtatta a gyönyörremegése.

A férfi a tenyerébe fogta a nő mellét, gyúrta és csipkedte az érzékeny csúcsot anélkül, hogy akadályozta volna a ruha.

Simone megvonaglott a férfi alatt, a hajába túrt a kezével, és öklét a fonatok köré szorította.

– Szeretlek – mormolta ismét, csókokkal borítva a lány kulcscsontját, és haladva a másik melle felé. Forróság perzselte Simone ereit, miközben a férfi ajkaival, fogaival és nyelvével incselkedett a feszes csúccsal, nyaldosva és szopogatva azt.

– Janwar – nyögte.

Amikor a férfi kezdett lefelé ereszkedni, Simone közéjük csúsztatta a karját, és a hátára lökte Janwart. Egy szívdobbanásnyi idő múlva már rajta is ült. Simone a férfi szemébe nézve elkapta a tekintetét, miközben egyik kezét a férfi hosszú, kemény farka köré fonta. Annyi forróság lobogott a férfi tekintetében, miközben erős kezeivel megmarkolta Simone csípőjét.

A kemény farkat a bejáratához vezetve lassan leereszkedett rá, belső izmai megnyúltak, hogy alkalmazkodjanak hozzá.

– Szükségem volt rád magamban – mormolta –,és túl sokáig tartott!

A férfi ajkai gonosz mosolyra görbültek.

– Simone, a Hódító – mormolta, hangja érdes volt a vágytól, miközben a nő minden centiméterét magába fogadta.

Kezével megtámaszkodva a férfi izmos mellkasán, megrántotta az ott lévő szőrzetet. A férfi farka megrándult. A nő megforgatta a csípőjét, újabb nyögéseket váltva ki mindkettőjükből. – Most pedig meghódítalak!

A férfi feljebb csúsztatta a kezét, hogy megsimogassa a nő melleit, megszorította, ingerelte és fokozta a vágyát, miközben Simone lovagolni kezdett rajta. – Már meg is tetted!

Simone-nakelfogyott a levegője a további beszédhez, a szükség arra késztette, hogy keményebben és gyorsabban mozogjon a férfin. Olyan jó érzés volt a benne lévő férfi, olyan kemény, feszítette, simogatta. És ahogy megérintette, ahogy lefelé csúsztatta a kezét, hogy megsimogassa a csiklóját, sőt még akkor is, amikor a mellbimbóját csipkedte...

A mozdulataik egyre durvábbak és vadabbak lettek, Janwar szorítása szinte zúzódást okozott, ahogy a nyomás egyre nőtt és nőtt, míg a nő hátra nem vetette a fejét, és fel nem kiáltott az orgazmustól. Janwar a nő nevétnyögte, amikor annak belső izmai ritmikusan lüktettek körülötte, és követte őt az extázisban.

A férfi mellkasára borulva Simone küzdött, hogy levegőhöz jusson. Finom izzadság ütközött ki a bőrükön, miközben a szívük hevesen kalapált a mellkasukban. Az orgazmust követően további apró hullámok futották át rajta.

Amikor Janwar átkarolta és szorosan magához ölelte, a nő elmosolyodott. Melegség járta át. A férfi ölelgetős volt. Még egy dolog, amit szeretett benne.

– Ez még csak a kezdet – suttogta a férfi, és csókot nyomott a lány feje búbjára.

A nő bólintott, és tudta, hogy a férfi nem csak az éjszakai szeretkezésre célzott. – A kezdet.

Béke telepedett rájuk, ahogy ott feküdtek, és hosszú percekig egyikük sem akart megmozdulni.

Aztán kuncogás hallatszott a lány füle alatt lévő izmos mellkasban.

– Legközelebb azért vegyük le előbb a bakancsunkat. Azok a talpak durvábbak, mint vártam!

A nő felnevetett.

 

 

Janwar nem aludt. Nem bírt. Az agya folyton zakatolt, újra és újra visszatért a közelgő küldetésükhöz.

Általában örömmel fogadta az ilyen kihívásokat, sőt, alig várta, hogy a veszély okozta szívdobogtató adrenalinlöket megugorjon, hiszen kevés más izgatta.

Lenézett az oldalához gömbölyödő bájos nőstényre.

Vagyis kevés más izgatta, mielőtt Simone beverekedte magát az életébe.

Furcsa érzés volt tudni, hogy most már van mit veszítenie. Amint Krigara eléggé felnőtt és érett lett ahhoz, hogy gondoskodjon magáról, Janwarnak elhalványult az igénye, hogy túléljen mások kedvéért. A bosszúvágy – hogy végre elűzze a gyilkos, kapzsi fattyút, aki elrendelte a szülei halálát– vette át a helyét, és hajtotta őt akkoriban. De az évek során elfáradt. Kimerült. Egyre kevesebb elégedettséget okoztak neki azok a csapások, amelyeket sikerült Astennuh kancellárra mérnie.

Egyre kevésbé volt elégedett...mindennel, többet akarva.

Simone álmában felsóhajtott, és közelebb bújt hozzá, átvetve az egyik combját az övén.

Nem emlékezett, mikor volt utoljára, hogy egy közelgő csata olyan nagy aggodalommal töltötte el, ami megfosztotta az alvástól. Mégis ott volt, elképzelte a jövőt, amit Simone-nal együtt élhetnének meg, és minden apróságon bosszankodott, ami holnap elromolhat, és mindezt elszúrhatja.

Amikor egy újabb óra sem hozott álmot, óvatosan kikászálódott az ágyból.

Simone olyan mélyen aludt, hogy alig mozdult.

A férfi elmosolyodott. Talán végre sikerült kifárasztania.

A lehető legkevesebb zajt csapva felöltött egy pólót és egy laza edzőnadrágot, majd elhagyta a kabinját.

Nem, akettejük szállását. Janwar nem akart még egy éjszakát a lánytól távol tölteni.

A hajón csend volt, a Tangatahajtóműveszinte hangtalanul működött, miközben mezítláb lépkedett a folyosókon. A parkban keletkező éjszakai hangok a mennyezetbe épített rejtett hangszórók jóvoltából átszivárogtak a folyosókra. Az egész legénység egyhangúlag megszavazta ezt, hogy csökkentse a magányt, amelyen ronthat a teljes csend.

Belépve az irodájába, becsukta maga mögött az ajtót.

– T, lépj kapcsolatba a Ranasurával!Elianával és Dagon parancsnokkal szeretnék beszélni. Teljes titkosítás!

– Igen, parancsnok!

Az íróasztala mögötti székre ereszkedve végigsimított a feje tetején lévő fonatokon. Azok továbbra is feszesek és rendezettek maradtak. De a hátára lógó fonatok közé keveredett tincsek összekócolódtak. Megrándult az ajka, miközben ujjaival próbálta rendbe szedni, amíg várakozott.

Simone szerette összekócolni, amikor szeretkeztek.

Egy üveglap emelkedett ki az íróasztal felületéből, és úgy lebegett fölötte, mint egy konzol képernyője.

Janwar hátradőlt a székében.

Eltelt néhány perc.

– T? – érdeklődött.

T kissé ingerültnek hangzott, amikor válaszolt.

– Próbálkozom! De Dagon parancsnok és Eliana visszavonult éjszakára, és a legénység egyik tagja sem kívánja megzavarni őket.

Sóhajtott egyet. – Akkor adj nekik egy lökést!

– Igenis, parancsnok!

Röviddel ezután a képernyő felvillant, és egy, az övéhez hasonló irodát mutatott. Egy nagydarab alak takarta el a kilátást. Aztán Dagon parancsnok leült az egyetlen látható székre. Rövid haját mintha szanaszét fújta volna a szél, több irányba is felállt. Az arca pedig rosszkedvűséget sugárzott.

– Mi van? – morogta, miközben a tekintete Janwarra szegeződött.

– Hol van Eliana? – kérdezte nem zavartatva magát. – Mindkettőtöket kértem!

– A seggemet kérted! A kommunikációs tiszted azt mondta, hogy ez sürgős, és nem várhat reggelig!

– Az is, és nem is várhat. Hol van Eliana?

– Itt vagyok – mondta a nő. Eliana lépett a képbe, valami olyasmit viselt, amit Simone tapadós ujjatlan felsőnek és bő nadrágnak nevezett. Hosszú, sötét haja olyan kócos hullámokban omlott a válla köré, mint Dagoné. Az arca élénk pírban virított, ajkai pedig csókolózástól voltak duzzadtak.

Igen, határozottan félbeszakított valamit.

– Szia, Janwar! – Dagon ölébe ereszkedett, homlokára aggodalom vésett ráncokat. – Mi folyik itt? Simone jól van?

– Jól van – biztosította a férfi. – Azért kerestelek meg, mert szükségem van egy szívességre. Mindkettőtöktől.

Dagonnak felszaladt a szemöldöke. – Tényleg?

Az utolsó szívességet, amit Janwar kért, Hanontól kérte, a teherhajó kapitányától, aki felvette őt, amikor még kiéhezett ifjonc volt a Promeii 7-en. Janwar megkérte az idősebb akselit, hogy vegye fel Krigarát is – könyörgött neki –, hogy ne kelljen elválnia az unokatestvérétől. És a durva kapitány beleegyezett.

Egyikük sem bánta meg soha. De mióta saját szemével látta, hogy az a néhány szívesség, amit Hanon kért másoktól, hogyan végződött azzal, hogy a seggükbe harapott, amikor be akarta hajtani őket, azóta Janwar nem kért szívességet.

Eliana átölelte Dagon vállát. – Rendben! Mit tehetünk?

Janwar küzdött a késztetés ellen, hogy megrázza a fejét. Eliana még csak meg sem kérdezte, mi a szívesség, mielőtt beleegyezett volna, hogy segít neki. – Rábukkantunk egy másik gathendihajóra. Ez egy titkos kutatási létesítmény felé tart egy Holdon, nem messze a Promeii 7-től. – Gyorsan tájékoztatta őket mind a helyzetről, mind a terveikről.

– Kockázatos – mormolta Dagon. – Mit fogtok tenni, ha a kutatóintézet végül is az egyik elsődleges bázisuk lesz? Titokban tartják ezeket a helyeket, mióta kiűzték őket a Szövetség által elfoglalt térből.

Megvonta a vállát. – Mindent megteszünk, hogy bejussunk, megkeressük a foglyokat, és srulépségben kikeveredjünk.

– Mik a létesítmény koordinátái?

Janwar lediktálta őket.

Előrehajolva, miközben Eliana még mindig az ölében ült, Dagon egy konzolra koppintott, amit Janwar nem láthatott. A szemei mozogtak, ahogy a képernyőt tanulmányozta.

– Maximális sebességgel haladva három hét alatt odaérhetünk. Ha elhalasztod addig, akkor összehangolhatunk egy küldetést, és együtt végrehajthatjuk. Van egy teljes...

Janwar megrázta a fejét. – Holnap indulunk!

Dagon arckifejezése elsötétült. – Ha megvárod, amíg odaérünk, nagyobb esélyed lesz a sikerre!

– Ha megvárjuk, amíg ideérsz, a gathendieknek még három hetük lesz arra, hogy kínozzák azokat, akiket a cellájukban tartanak. Még három hét, hogy azt tegyék velük, amit Avával tettek. És még három hét arra, hogy megtalálják azt a vírust, amellyel talán végre sikerül kiirtani minden Földlakót, és ezt megosszák az uralkodójukkal.

Eliana az alsó ajkát rágcsálta.

– Van rá mód, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy Földlakókat tartanak fogva a létesítményükben, mielőtt megpróbálnátok betörni oda?

– Nincs. Sajnos a távolsági életforma-szkennerek csak azt tudják megmondani, hogy hány életforma van odabent, azt nem, hogy melyek gathendiek és melyek nem. Amint a bázis közelébe érünk, látni fogjuk, hogy van-e bent olyan, akinek nincs farka, de az életforma-szkenner nem fogja megmondani, hogy milyen fajhoz tartozik.

Eliana Dagonra nézett. – Én sem szeretnék várni, Dagon!

– Nem is kellene, mert egy hadseregnyi szárazföldi csapat és vadászgép állna a hátad mögött.

Mosolyogva átkarolta a férfi nyakát.

– Láttál engem akcióban, drágám! Én magam vagyok a hadsereg! És Simone is az!

– Igen, az – erősítette meg Janwar. – Egy egész hajónyi gathendit intézett el egyedül, csak kardokkal és tőrökkel felfegyverkezve.

De Dagon, tekintetét az életpárjára szegezve, megrázta a fejét.

– Ha Janwar arra számítana, hogy ez a küldetés simán fog menni, nem lépett volna kapcsolatba velünk.

– Remélem, hogy simán fog menni – mondta Janwar. – De ha mégsem...

Dagon felvonta a szemöldökét. – A szívesség?

– Igen.

– Nevezd meg!

– Nem fogsz időben odaérni, hogy csatlakozz a küldetéshez, de jobban érezném magam, ha mégis erre vennéd az irányt, amilyen gyorsan csak tudsz jönni, arra az esetre, ha a bura félresiklik, és végül szükségünk lesz egy kivonásra.

– Amint befejezzük a kommunikációt, irányba állunk – mondta.

Janwar egy gyors pillantást vetett az irodája ajtajára, hogy meggyőződjön róla, hogy az zárva van. Ha Simone keresné, nem akarta, hogy a többit hallja.

– Ha nem sikerül kijutnom – mondta Dagonnak –, azt akarom, hogy Krigara vegye át a Tangata parancsnokságát. A legénység tudja ezt anélkül, hogy én ezt elmondanám nekik, és nem fognak ellenkezni. Ha az unokatestvérem is,és én is elesünk, a legénység maga döntheti el, ki lesz a vezető. A szavadat akarom, hogy nem kobzod el a hajót, és nem adod fel őket a fejpénzért!

– Megkapod – felelte Dagon habozás nélkül.

Janwar meglepetten pislogott a gyors beleegyezésen.

A parancsnok megvonta a vállát.

– Nem vagyok hűséges Akselhez, vagy az azt uraló grunarkhoz. Nem véletlenül nem szövetkezett vele Segonia.

Janwar megkönnyebbülten Eliana felé fordította a tekintetét.

– Simone azt mondta, hogy rád bízná az életét, ezért arra kérlek, hogy biztosítsd, hogy az életpárod betartsa az ígéretét!

Amikor Dagon megmerevedett, Janwar legyintett egy mit is mondhatnék, kézmozdulattal. – Csak most ismerkedtünk meg, parancsnok! Nem ismerlek olyan jól, mint Taelon herceget.– Ha Taelon egy aRanasurához hasonló hajót irányított volna, Janwar inkább vele vette volna fel a kapcsolatot.

– Megteszem, amit kívánsz, Janwar – mondta Eliana komolyan –, de megbízhatszDagonban!

A férfi elmosolyodott. – Én jobban bízom benned! Éppen ezért szeretnék még egy szívességet kérni!

– Rendben!

– Mindannyiunk közül Simone a legkevésbé valószínű, hogy meghalna – jelentette ki nyíltan, majd felnevetett. – Ahogy ő is előszeretettel mondja, őt hihetetlenül nehéz megölni.

– Akárcsak engem – vágott közbe Eliana egy mosollyal, amely a körülményekhez képest kissé erőltetettnek tűnt.

Ő is összekapart egy mosolyt. Ez új volt számára. Soha nem érezte még szükségét annak, hogy ilyen kéréseket intézzen, vagy hogy ilyen nagyot ugorjon, és virtuális idegenekre támaszkodjon. Azóta a végzetes nap óta nem, amióta találkozott Hanonnal. – Ha mi mindannyian elesnének, és csak Simone élne még, mire ideérsz...

Eliana arca kijózanodott.

– Azt akarom, hogy övé legyen a hajóm, minden, ami rajta van, és az egész vagyonom.

Mindketten döbbenten bámultak rá.

– T – a Tangata mesterséges intelligenciája – meg tudja mondani, hol van elrejtve az összes kreditem. Van egy gathendi hajó is – az, amelyik megtámadta és elpusztította a Kandovart –, amit lezártunk, álcáztunk és megjelöltünk. T segíthet megtalálni. Az is Simone-é. Nem akarom, hogy bármit is elkobozzon belőle az akseligrunark, aki megölte a családomat, és vérdíjat tűzött ki a fejemre. Azt akarom, hogy az egészet ő kapja. És azt sem akarom, hogy az Aldebari Szövetség katonái átnézzék és lemásoljanak minden benne lévő technológiát, mielőtt átadnád neki. El tudod ezt intézni helyettem?

Eliana tágra nyílt szemmel, vizuálisan konzultáltDagonnal.

Az bólintott.

– Igen – mondta végül. – Megteszem!

– Bármilyen csábító is lesz ez a technika, tiszteletben tartjuk a kívánságodat– tette hozzá Dagon.

– Köszönöm! Amint belépünk a létesítménybe, szándékunkban áll feltörni a rendszerüket, és letölteni minden információfoszlányt, amit csak tudunk az adatbázisukból. Reméljük, hogy ez tartalmazni fogja minden olyan hajó azonosító jeleit és helyét, amelynek fedélzetén Földlakók lehetnek, és minden olyan előrelépést, amit a gathendiekelértek a víruskutatásukban. Utasítottam T-t, hogy küldjön nektek egy másolatot a küldetés befejezése vagy idő előtti befejezése után, jóhiszeműségünk jeléül. Adaos kétségtelenül sokkal jobban megérti majd a benne foglalt orvosi adatokat, mint én.

Dagon bólintott.

– Remélem, sikerrel jársz a küldetésedben, hogy leülhessünk, és együtt átnézzük!

Képzeld csak el, gondolta. Egy lasarai herceg és egy segoniai parancsnok – mindketten az Aldebari Szövetség egyenes jellemű, derék polgárai, akik idegenkednek a szabályok megszegésétől – barátságot kötnek velem.

Tíz napkörüli keringéssel ezelőtt Janwar még a belét is kiröhögte volna, ha valaki ilyesmit vetett volna fel.

– Ha a küldetés rosszul végződik – mondta, és a szavai lassabban bukkantak elő, miközben belenézett Eliana barna szemébe –, tegyél meg mindent, amit tudsz, hogy segíts Simone-nak. – Ezt a kérést legszívesebben Dagon jelenléte nélkül szerette volna megemlíteni. – És nem csak arról beszélek, hogy segíts neki elmenekülni a bázisról, ha mentőakcióra van szüksége. Arra kérlek, hogy utána is segíts neki, amikor...

Amikor gyászolja őket.

Amikor gyászolta őt.

A kapcsolatuk elég új volt ahhoz, hogy egy kis belső hang kigúnyolja, amiért azt gondolta, hogy a nő talán sírni fog miatta. De ő ismerte Simone-t. Még mindig gyászolt egy olyan Yona-katonát, akit alig ismert a Kandovaron, akitől még csak szimpátiát sem kapott soha. Attól tartani, hogy nehezen viseli majd Janwar halálát, nem volt arrogáns feltételezés. Ez egy jogos aggodalom volt.

Bár ők ketten kevesebb mint egy szövetségi hónapja ismerték egymást, egymásba szerettek, és olyan intimitásban osztoztak, amely – annak ellenére, hogy egyikük sem szűzként érkezett – egyszerre volt új és földrengető, ahogyan a lány egyszer leírta. Ha holnap meghalna, miközben próbálja felkutatni és kiszabadítani a barátait, tudta, hogy az nagy csapás lenne a nő számára.

De nem tudta rávenni magát, hogy ezt megmagyarázza ennek a kettőnek, ezért azzal fejezte be: – Csak azt akarom, hogy boldog legyen!

Eliana egy hosszú, komor pillanatig tanulmányozta a férfit. – Segíteni fogok neki! Ava is segíteni fog!

– Köszönöm!

A lány kissé oldalra döntötte a fejét. – Törődsz vele.

A férfi bólintott. – Nagyon is!

– És ő törődik veled?

– Igen. Nem tudom, miért. De túl önző vagyok ahhoz, hogy visszautasítsak egy ilyen ajándékot!

A lány arckifejezése megenyhült, majd hirtelen felderült, és vidáman nézett rá.

– Basszus! Simone beleszeretett Jack Sparrow-ba! Alig várom, hogy elmondjam a többieknek!

Janwar felnyögött az ismerős kalózos hasonlatra.

Aztán Eliana arca grimaszba torzult. – Nos, a francba! Most úgy érzem, meg kellene próbálnom rábeszélni, hogy várj, amíg csatlakozunk hozzátok. Nem akarom, hogy a barátaimat megkínozzák vagy meghaljanak a gathendiek keze által, ha abban a létesítményben vagy bázison vagy akárhol tartják őket fogva. De azt sem akarom, hogy te meghalj! Ez szívás!

Elnevette magát. – Te és Simone annyira hasonlítotok egymásra!

– Igen, így van – nyugtázta a lány, és a hangja és az arckifejezése egyértelművé tette, hogy ezt bóknak vette. – Ezért tudom, hogy a barátnőm mindent megtesz majd, hogy mindannyian életben maradjatok, miközben szétrúg egy csomógathendisegget.

– Azt hiszem, ő is így foglalta össze a tervet – ismerte el szárazon. – Ha Simone-nak igaza lenne, mi többiek csak hátradőlnénk, falatoznánk, és néznénk a káoszt, amit ő rendez.

A nő felnevetett. – Ez nem is rossz terv!

Dagon is elnevette magát, és a fejét ingatta.

– Bármilyen terved is legyen, tájékoztass minket a fejleményekről! Alig várjuk, hogy megerősítést kapjunk a sikeredről!

Eliana bólintott. – Vigyázzatok magatokra!

– Úgy lesz! – Janwar befejezte a kommunikációt.

Biztos volt benne, hogy srul remélte, hogy így lesz.

Az irodából kilépve a kabinja felé vette az irányt. Simone még mindig aludt, amikor visszatért.

Csendesen levetette magáról a ruháját, és bebújt az ágyba.

Alig volt ideje kinyújtózni, amikor Simone feléje gurult, a szeme még mindig csukva volt. – Minden rendben? – mormolta.

– Minden rendben! – Átölelte a lányt, és magához húzta. – Aludj tovább!

– Mm-oké! – Elégedett sóhaj hagyta el az ajkait, miközben közelebb bújt hozzá, és átvetette az egyik combját a férfi combján. – Szeretlek!

A férfi csókot nyomott Simone homlokára. – Én is szeretlek, Simone!

Átölelve a boldogságot, amit a lány jelenléte mindig is okozott, Janwar lehunyta a szemét, végre lecsendesítette az elméjét, és hagyta, hogy magával ragadja az álom.

 

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Fordította: Szilvi

 

Csend borította be hidat, amikor megjelent a kis Hold a távolban.

Kova kivételével mindenki jelen volt.

T rendszeres időközönként tájékoztatta őket az ő és Kova haladásáról. Eddigre hozzáerősítettéka C-23-ast a gathendi hajóalsó részéhez, és észrevétlenül átvágva a falat behatoltak. Most Kova és az android egy karbantartó aknábanrejtőzködve várta, hogy néhány gathendi szünetet tartson, hogy T hozzáférhessen a termináljukhoz, vírust juttasson a kommunikációs rendszerbe, és blokkoljon minden kimenő és bejövő üzenetet, anélkül, hogy a gathendiekfelfedeznék.

Mivel a múltban már részt vett hasonló küldetéseken, Kova a türelem megtestesítője volt.

T viszont mindannyiukat az őrületbe kergette. Folyamatosan panaszkodott a hosszú várakozás miatt, és még azon is eltűnődött hangosan, hogy Kova megölhetné-e a gathendieket, hogy gyorsabban befejezhessék a küldetésüket.

– Diszkréció, T – dörmögte Janwar. – Diszkréció. Ha levadászol egy csomó gathendit, az riasztja azt, aki megtalálja őket, hogy betolakodók vannak a hajón. Ha azt teszed, amit tenned kell – beosonsz, elintézed a kommunikációt, és kisurransz –, nem lesz egy hajónyi katona, aki rád vadászik, amíg Simone barátait keresed. Azt akarod, hogy Kova élve megússza ezt az egészet, ugye?

– Igen, parancsnok – felelte T óvatosan, mintha azt gondolná, hogy Janwar esetleg szóbeli csapdába vezeti őt.

– És azt is akarod, hogy mi is élve megússzuk?

– Igen, parancsnok.

– Akkor ne panaszkodj, hagyj minket koncentrálni, és csak akkor szakíts félbe, ha valamilyen előrelépésről akarsz beszámolni!

– Igen, parancsnok – egyezett belelehangoltan.

– És ne töltsd meg Kova adattábláját néma panaszokkal!

Szünet következett, majd egy mesterkélt sóhaj. – Igen, parancsnok.

Simone szórakozva ingatta a fejét. Nem volt száz százalékig biztos benne, hogy a mesterséges intelligencia képes lesz betartani ezt az ígéretet.

Szegény Kova. A dolog jó oldala, hogy talán, ha T eléggé felbosszantja, a harcos nem jelentkezik majd olyan gyorsan önként a következő küldetésre.

– Mi a következő? – kérdezte Janwartól.

– Amint T hozzáfér a központi számítógéphez, képes lesz távolról figyelni a fedélzeten lévő összes életforma helyzetét, és ők ketten megkezdhetik a foglyok felkutatását.

Ahogy egyre több perc telt el, Simone együtt tudott érezni T-vel. A várakozás idegőrlő volt, a feszültség a hídon pedig tapintható. De úgy gondolta, jól időzítették a dolgokat. Amilyen tempóban haladtak, Kova nagyjából akkor hajtaná végre a mentési kísérletét, amikor ő és a többiek besurrannak a kutatóintézetbe, így a két gathendi csoport nem tudna segítséget kérni egymástól.

Simone egy olyan székben ülve, amely most már állandóan a parancsnoki szék mellett állt, azzal terelte el a figyelmét a Kova miatti aggodalomról, hogy közeledő Holdra összpontosított.

Nagyon emlékeztetett a Jupiter Európa nevű kísérőjére.Az Európához hasonlóan egy hatalmasnak tűnő gázóriás körül keringett. De míg a Jupiter kavargó felhők és örvénylő ciklonok tömege volt azzal a hatalmas narancssárga szemmel, ez a bolygó hozzá képest szinte megnyugtatónak tűnt. A krémszíntől a zsályazöldig terjedő színű felhők vagy gázok sima, egyenes vonalú csíkokból álló rétegeket alkottak, amelyek olyan puhának tűntek, mint a vattacukor.

Elchan szerint harminchárom Hold keringett a bolygó körül. Az, amelyet kerestek, a legkisebb volt. Egyúttal az egyik legfényesebb is, amely a távoli nap fényének nagy részét visszaverte. Ellentétben azzal a Holddal, amelyet otthon az éjszakai égbolton csodált, ez a hold nem tűnt kráterekkel tarkítottnak, tehát biztosan van valamilyen légköre. A lány tanulmányozta a sima, fehér felszínt. Karcolásokhoz hasonló szürke csíkok húzódtak rajta, és ezzel olyan kinézete lett, mint egy fehér labdának, amellyel egy macska túl durván játszott. Az itt-ott felbukkanó, rücskös szélű rozsdaszínű foltok arra késztették, hogy elgondolkodjon azon, hogy talán vulkanikusan aktív égitest.

A Tangatateljesen álcázva közeledett a Hold felé. Ahogy egyre több részlet vált világossá, Simone meglepődve fedezte fel, hogy a Hold felszíne fölött olyan pufók felhők lebegnek, mint a Földön megszokottak.

Bizonyára igaza volt a légkörrel kapcsolatban.

– Ez jég vagy homok?– Simone látott már néhány gyönyörű fehér homokos tengerpartot és sivatagot a Földön, és ebből a távolságból nem tudta megmondani, hogy mi van alattuk.

– Jég – válaszolta Elchan. – A letapogatásaim szerint nagy része egy hatalmas sós vizű óceán tetején fekszik. A sötét csíkok törések, amelyeket valószínűleg a bolygó és a többi Hold egymással versengő gravitációs erői okoznak.

Mivel harminckét másik Hold volt, ennek az erőnek gyakran ingadoznia kellett.

– Mi a helyzet a narancssárga foltokkal?

– Gleccserek a vasban és kénben gazdag sziklás domborzati formák tetején. A Hold valószínűleg vulkanikusan is aktív.

Azok a narancssárga foltok ritkák voltak. Ez azt jelentette, hogy ennek a kis Holdnak nincs sok szárazföldje?

– Milyen a légkör?– kérdezte Janwar.

– Túl sok a nitrogén – válaszolt Elchan. – Nem szabad levennünk a sisakot!

Simone feltételezte, hogy ez azt jelenti, hogy fel kell vennie a terjedelmes lasarai űrruhát.

– És a gravitáció?– Az egyetlen alkalom, amikor egy-két percnél tovább tapasztalta a nulla gravitációt, az volt, amikor elrugaszkodott a gathendi hajóról, és kilőtt az űrbe, hogy utolérje a menekülő kompot, azon a napon, amikor Janwarral is találkozott. Minden hajó és mentőkapszula, amelyben utazott, mióta elhagyta a Földet, a nap huszonnégy órájában fenntartotta a mesterséges gravitációt.

Azt gondolta, hogy ez inkább kényelmi okokból történhet, mint bármi másért, amíg Taelon herceg el nem magyarázta, hogy a lasaraiak az űrkutatás első éveiben megtanulták, hogy hosszútávon a gravitáció nélküli állapotnak való kitettség gyengíti a legénység izmait és csontjait. A legnagyobb megdöbbenésére még azt is mondta, hogy a szívük is összezsugorodott, évente akár húsz százalékkal is.

Ez gyorsan tompította a csalódottságát, hogy nem úgy lebegnek a legtöbb idő alatt, mint a léggömbök.

– A mérések szerint a Hold sötét oldalán nagyobb a gravitáció, mint ezen az oldalon – mondta Elchan.

Simone a homlokát ráncolta. – Ez furcsa.

– Nem olyan szokatlan, mint gondolnád – mormogta Janwar– különösen, hogy ennyi más Hold rángatja.

– Ó! – A világűr továbbra is állandóan csodálkozásra késztette. Simone imádta ezt. – Mennyire különbözik a hajó gravitációjától?

Elchankonzultált a konzoljával. – A gravitáció a világos oldalon elég kicsi ahhoz, hogy egy kis ugrással elég magasra emelkedjünk.

– Király! – sóhajtotta a lány, és alig várta, hogy kipróbálhassa, ha talál egy olyan ruhát, ami megvédi a napfénytől.

Janwar ismét elmosolyodott. – Nem igazán! Bár megkönnyíti a nehéz felszerelés cipelését, de a járást és a futást is kényelmetlenebbé teszi.

– Ó!

ElchanJanwarra nézett.

– A sötét oldalnak körülbelül akkora a gravitációja, mint a Promeii 7-nek.

A Promeii 7 gravitációja valamivel erősebb volt, mint a Földé. Ha egy ember vagy egy tehetséges ott telepedne le, minden nap végén fáradtabbnak érezte magát, és gyorsabban izmosodna. De felfokozott erejének köszönhetően ez nem zavarta Simone-t.

– Melyik oldalra megyünk?– Bármennyire is szép volt a világos oldal a jégtakarójával, nem akarta, hogy a nap megégesse a bőrét. És az is biztos, hogy nem akart hátramaradni. Ha természetfeletti gyorsasággal kellene árnyékot keresni egyik jeges kitüremkedéstől a másikig szökdécselve, megtenné. Bár azt kívánta, bárcsak ne kellene. A Tangata elkényeztette őt a mesés mesterséges napfénnyel.

Hmm. Kíváncsi volt, vajon Adaos főorvos találna-e valami megoldást a Halhatatlan Őrzőket sújtó fényérzékenység megkerülésére. Már kutatta, hogyan tudnának biztonságosan gyermeket nemzeni és szülni anélkül, hogy megfertőznék a babákat a vámpírvírussal. Talán rá tudná beszélni, hogy mindkettőt kutassa?

– A létesítmény, ahová besurranunk, a sötét oldalon van – jelentette be Janwar.

– Igen! – kiáltotta vigyorogva.

Amikor mindenki meglepetten nézett rá, megvonta a vállát.

– Nem örültem, hogy a nap fel fogja égetni a bőrömet.

Janwar a kezébe fogta a lány kezét. – Nem fogja! T és én terveztünk neked egy új űrruhát. A sisakhoz tartozik egy speciális napellenző, ami a helyére csúsztatva megvéd téged.

Simone a férfira meredt, és összeszorult a szíve.

– Tényleg? Ez olyan édes.– Felnyúlt, és egy gyors csókot lopott. – Megmutatnád, hogyan kell aktiválni, hogy készen álljak, amikor felkel a nap?

– Igen.

– Nem lesz rá szükséged – vetette közbe Elchan. – A Hold forgási sebessége alapján a Nap huszonegy hajónapig nem kel fel újra azon az oldalon.

Simone elmosolyodott. – Nagyszerű! Akkor megnyugodhatok, és jól szórakozhatok!

– De ne túlságosan jól – figyelmeztette Janwar. – Emlékezz, mi történt legutóbb, amikor azokkal a grunarkokkal harcoltál. Nem akarok még egy olyan ijedelmet!

A lány szeme összeszűkült, ahogy felidézte, milyen közel járt a halálhoz a bosregi mérgezés következtében.

– Ó, bízz bennem! Emlékszem. De azok a rohadékok nem tudnak elkapni a faroktüskéikkel, ha előbb eltávolítom a farkukat!

Ez visszahozta Janwar mosolyát, bár nem tudta elrejteni az aggodalmat a szemében. – Csak légy óvatos, kicsi hódítóm!

– Te is légy óvatos! – Újra megcsókolta a csábító ajkakat, majd elhúzódott, és rámutatott a többiekre. – És ti is, mindannyian! Komolyan mondom! Bárki, akinek baja esik, komoly seggberúgást fog kapni, amint felépült!

Felnevettek.

Nem tartott sokáig, amíg elérték a Hold túloldalát. Ahogy az várható is volt, sötét volt. A testvérholdakról visszaverődő halvány fény megakadályozta, hogy koromsötét legyen, de a legtöbb embernek még mindig hunyorognia kellett, hogy kivegye az építményeket. Simone-nak viszont nem okozott nehézséget, hogy a felfokozott látásával észrevegye a domborzati különbségeket. Míg a hold másik oldala viszonylag sík és hasadékokkal tarkított volt, ezen az oldalon magas, jégbe zárt hegyek emelkedtek. Minden egyes csipkézett hegycsúcs összefüggéstelen darabokban nyúlt az ég felé, amit a lány lenyűgözőnek és gyönyörűnek talált.

Megpillantott valamit a hegylánc tövében, és előrehajolt.

– Ez az?

Hosszú perc telt el, talán azért, mert a többiek nem rendelkeztek az ő élesebb látásával.

– Különítsdel! – parancsolta Janwar.

Egy áttetsző képernyő ereszkedett le a mennyezetről, és ugyanazt a képet vetítette ki, amit a szélvédőn keresztül megpillantottak. Aztán a kamera vagy a szkenner ráközelített.

– Vizuális javítás – mormolta Janwar, amikor túl sötét maradt ahhoz, hogy tisztán lássanak.

Elchan parancsokat pötyögött a konzoljába.

A kép kivilágosodott, anélkül a szemcsésség nélkül, amit a legutóbbi, még a Földön lévő szekundánsa kifogásolt, valahányszor megpróbálta feljavítani a sötét fotókat.

Simone utálta beismerni, de a gathendiekfantasztikus munkát végeztek egy olyan létesítmény létrehozásában, amely tökéletesen beleolvad a jégbe. A hegyoldalában – talán még ki is vájták belőle – egy bonyolult építményhálózat húzódott, amelyhez egy barlang is társult, amelyről a sima, zsalugáteres bejárat miatt azt gyanította, hogy repülőgéphangár lehet.

Tanulmányozta az egymáshoz kapcsolódó épületeket.

Úgy nézett ki, mintha a gathendiek vagy jéggel vonták volna be az egész helyet, vagy hagyták, hogy a természet tegye ezt meg helyettük. Nem látszott sehol semmi fém, vagy a holdtól eltérő színű épület. Az épületek talán dobozszerű formáknak indultak, de mostanra ugyanazt a vaskos, egyenetlen felületet vették fel, mint a mögöttük lévő hegy, és zökkenőmentesen beleolvadtak a terepbe. Bárki, aki a Promeii 7 felé tartva elrepülne mellette, semmit sem venne észre, és azt feltételezné, hogy a Hold egy fagyos, kopár pusztaság.

De Simoneképes volt meglátni. És egy dolog azonnal feltűnt neki.

– Ez borzasztó nagy egy kutatási létesítménynek.– A tekintete végigjárta az egyes építményeket, minden jeges részletet szemügyre véve.

Janwar lassan megrázta a fejét.

– Ez nem egy átlagos kutatóintézet. Az a barlang egy olyan hangárt takar, amely elég nagy ahhoz, hogy több űrhajó is elférjen benne.

Elchan bólintott. – És rengeteg életformát észlelek.

– Hányat?– kérdezte Simone, és aggodalom kúszott belé. Nagyon szerette volna, ha ez egy gyors és könnyű küldetés lenne, amely nem jár súlyos sérülésekkel vagy életek elvesztésével. Ezek az emberek ezt érte tették. A barátaiért. Lehet, hogy azt állították, hogy a lasarai királyi család akármekkora pénzjutalmat fizet nekik, ha rábukkannak Földlakókra, lasaraiakra vagy Yonákra, de ez baromság volt.

Elchan a képernyőjére meredt.

– Több életforma, mint amennyit egy átlagos katonai bázison találnál.– Janwarra pillantott. – Legalább két harci kontingens.

Janwar elkáromkodta magát.

– Lehet, hogy épp most találtuk meg az egyik elsődleges kutatási és fejlesztési bázisukat.

Simone tekintete a férfiakat fürkészte, majd visszatért Janwarra.

– Nos, bármit is kutatnak és fejlesztenek itt, az átkozottul fontos lehet, ha ennyi katona őrzi.

A férfi bólintott. – A gathendi víruskutatási részleg tudósai gyakran versengenek egymással, és leginkább privát, elszigetelt laboratóriumokat létesítenek, ahol anélkül dolgozhatnak, hogy attól kellene tartaniuk, hogy más tudósok elcsenik az adataikat. Mindannyian az uralkodó kegyeire áhítoznak, így a lopás és a mások munkájának kihasználása gyakori jelenség. De ez...– Az alattuk lévő jeges szerkezetekre mutatott. – Ez messze túlmutat ezen. Elchan, vizsgáld át azt a hangárt, hátha meg tudod mondani, mi van benne!

Elchan munkához látott, pötyögött és tanulmányozta a képernyőjét.

– Harminc vadászgép, egy tucat nagyobb csapatszállító, és... húsz szárazföldi harci jármű.

– Merde! – suttogta Simone.

Janwar komor arccal bólintott.

– Ez minden bizonnyal a hadseregük egyik kutatási és fejlesztési bázisa.

– Ami azt jelenti...? – kérdezte a lány.

– Nem csak víruskutatásokat végeznek itt. Fegyvereket, lőszereket és harci eszközöket is finomítanak és fejlesztenek.

A lány a bázist tanulmányozta.

– Tehát amellett, hogy egy rakás katonájuk van, olyan fejlett fegyvereik is lehetnek, amelyekkel még sosem találkoztál?

– Lényegében igen.

Ez rosszabb volt, mint amire számítottak.

Nagyot nyelt. – Ha le akarod fújni a küldetést, és meg akarod várni a segoniai erősítést, megértem!

Janwar keze megfeszült az övé körül.

– Már megbeszéltük, hogy ez milyen kockázatokkal járna. A Ranasura és csapatszállítói csak a radarok elől tudnak elrejtőzni. Nekik nincs olyan vizuális álcázó képességük, mint nekünk. Mire megérkeznek, a Holdnak ezen az oldalán már nappali fény lesz, és a gathendieknek nem okozna gondot észrevenni az érkezésüket.

És ha a bázison fogvatartanak tehetségeseket vagy Halhatatlan Őrzőket, a várakozás heteket adna a gathendi kutatóknak arra, hogy találjanak egy új vírust, amellyel sikerülne megölni minden embert, tehetségeset és Halhatatlan Őrzőt a Földön, hogy a gyíkrohadékok lecsaphassanak és maguknak követelhessék a bolygót.

– Oké – mondta egy kicsit túlságosan is vidáman, miközben elárasztotta az aggodalom. – Új terv! Ti mindannyian itt maradtok fent a Tangatán, és elterelitek a drónokkal a figyelmet, amíg én egy T androiddal beosonok, és megnézem, kit találok.

– Drek nem! – vakkantotta Janwar, a szemöldöke mély V alakban húzódott össze.

– Nézd, ez több, mint amitbármelyikőtökis aláírt – mondta, és egyre jobban izgatottá vált. – Sokkal több. Ezt már látom, és nem akarom, hogy mindannyian kockáztassátok az életeteket!

A férfi dühös, gúnyos hangot adott ki.

– Szóval azt akarod, hogy itt üljünk, amíg te kockáztatod a tiédet?

– Mondtam már, engem nagyon nehéz megölni...

– De meg lehet ölni téged! – üvöltötte.

Csend lett.

– Téged... meg lehet ölni.

Simone nem tudta, mit válaszoljon, miközben Janwar rozsdabarna szemébe nézett. Az érzelmei átáramlottak a lányba az összeért kezükön keresztül, és lehetővé tették Simone-nak, hogy érezze a düh mögött rejtőző gyötrelmet.

Szerette őt, és nem akarta elveszíteni.

Akkor ők ketten olyanok voltak, mint két tojás. Őt is ugyanez az érzés vezette arra, hogy az új tervet javasoljon. Nem tudta elviselni a gondolatot, hogy a férfi meghalhat, miközben segít neki teljesíteni a küldetését, hogy megmentse a barátait. Az a tény, hogy még azt sem tudták, hogy a barátai közül tartanak-e valakit fogva azon a bázison, csak rontott a helyzeten.

T akkor szólalt meg, amikor mindenki más elhallgatott.

– Röviddel a legutóbbi beszélgetésünk után az egyik gathendi említette, hogy még egy hajóórán keresztül nem tartanak ebédszünetet. – És egek, a mesterséges intelligencia elégedetlennek hangzott. – Hogy enyhítsem Kova unalmát, hagytam, hogy hallgassa a hídon történteket.

Kovavagy Tunalmának az enyhítésére?

– Simone – folytatta T –, Kova megkért, hogy adjam át a következő üzenetet: Nem tudom, miért van szükséged erre, de ha mégis... Nem vagy feláldozható! A barátom vagy! És szükségem van rád! Mindannyiunknak!

A fenébe is, ha nem lábadt ettől könnybe a szeme.

Szégyenkezve szipogott, és visszapislogta a könnyeket.

– Szörnyűek vagytok, srácok! – motyogta.

Férfias nevetés töltötte be a hidat, enyhítve a feszültséget.

Simone azt kívánta, bárcsak egyszerűen használhatná a telepátiáját, hogy átfésülje az összes elmét odalent a bázison, és megnézze, gondolkodik-e valaki angolul, de ekkora távolságból ez nem működne.

Még ha működne is, a „földi” gondolatok hiánya nem feltétlenül jelentené azt, hogy egyik barátja sincs odalent. Ha a gathendiekelkábították és eszméletlenekké tették őket, akkor nem hallott volna gondolatokat vagy álmokat.

A bázis átkutatása volt az egyetlen módja, hogy biztosra menjen.

– Szóval mi a terv? – kérdezte végül. – Hogyan lopakodunk be?– Ennyi katonával a bázison nem ronthattak be csak úgy, fegyverrel a kezükben. Ahogy Janwar hevesen rámutatott, Halhatatlan Őrzőként az ő képességeinek is megvoltak a határai.

Janwar Elchanra nézett. – Térképezd fel a bázist!

Simone szemöldöke felszaladt, ahogy a segoniaira pillantott. – Képes vagy rá?

– Bizonyos mértékig igen.– A tekintete a képernyőn maradt, miközben ujjai repkedtek a konzol felett. – Megtaláltam a módját, hogy kombináljam a talajradart a szeizmikus hullámokkal és a mikrogravitáció finom változásainak letapogatásával, amivel valamennyire pontos térképet kaphatunk. De a trükk az, hogy mindezt úgy csináljuk, hogy a bázis ne vegye észre.

Mindezt képesmegcsinálni anélkül, hogy a bázis észrevenné?

– Nagyon jó abban, amit csinál – mondta Janwar. – Ha annak a helynek van hátsó kijárata, vagy menekülőalagútja – és a legtöbb gathendi létesítménynek van –, Elchan meg fogja találni őket.

Simone csak remélni merte, hogy közben nem vált ki riasztást. Ha ez csak egy kis magán víruskutató laboratórium lenne, ahol tudósok dolgoznak, nem aggódna. De Janwar elismerte, hogy ez a bázis olyan fegyvereket és védelmi mechanizmusokat tartalmazhat, amelyekkel még sosem találkozott.

Lehetséges, hogy ezek közül néhány észreveszi Elchan erőfeszítéseit?

Telt-múlt az idő. Simone mocorogni kezdett, ahogy fogyatkozott a türelme.

– Ez a legtöbb, amit tehetek anélkül, hogy gyanút keltenék – jelentette ki Elchan. Egy térkép jelent meg a képernyőn, a bázis jeges külseje fölé helyezve. Nem volt egészen teljes, mintha Elchant megzavarták volna a generálása közben. De többet mutatott, mint remélte.

Janwar felállt.

– Küldd át a hadműveleti helyiségbe! – Megvárta, amíg Simone feláll, aztán egy ajtó felé sétált, amelyet a lány eddig észre sem vett. A Tangatatöbbi ajtajától eltérően ezt semmi sem különböztette meg a faltól, így tökéletesen beleolvadt, amíg ki nem nyílt.

Körülnézett, amikor beléptek. A hadműveleti helyiség azokra a konferenciatermekre emlékeztette, amelyeket a földi Hálózat központjaiban látott. Egy hosszú asztal uralta a közepét. Csillogó fából készült, és olyan színes pontocskák díszítették, hogy szinte festettnek tűnt. A felületébe több konzol volt beágyazva – melyek aktiválásig átlátszóak voltak, mint az üveg –, a falakat pedig festményként díszítették a képernyők. Ez utóbbiakon a Hold képei jelentek meg, miközben a többiek is csatlakoztak hozzájuk.

Bár a Tangata legénységét mindössze hat ember alkotta, a lány nyolc széket számolt meg.

Vajon Janwar az itt tartózkodásuk alatt tettbe még kettőtTaelon és Lisa számára?

Egyik férfi sem ült le. Ehelyett az asztal köré gyűltek. Krigara csatlakozott hozzá és Janwarhoz az egyik oldalon. Srok’a, Elchan és Soval a másik oldalon álltak. Amikor Elchanbeütött néhány parancsot egy konzolba, az asztal közepén lévő legnagyobb konzolon felvillant az általa készített térkép.

Simone tanulmányozta.

Egy sor doboz alakú szoba és folyosó világosodott ki, ahogy rájuk mutatott. – Első ránézésre a bázisnak csak egy bejárata van: ez itt elöl. Némi időjárási zavarba ütközöm, és nem lesz tisztább életforma letapogatásom, amíg a komppal meg nem közelítjük, de biztos vagyok benne, hogy erősen őrzik. Ezek a helyiségek itt nagyok, de alacsony a mennyezetük. Hosszúak és keskenyek is, tehát valószínűleg itt alszanak a katonák. A méretei alapján ez a szoba valószínűleg étkezde, ezt pedig kiképzésre használják, mert a mennyezetük kicsit magasabb. Ennek a kettőnek viszont lényegesen magasabb a mennyezete.

Janwar előrehajolt. – Itt végezhetik a fegyverek fejlesztését és tesztelését.

– Egyetértek – mondta Elchan. – Javaslom, hogy vigyük magunkkal T-2-t, hátha ő be tud hatolni a rendszerükbe, és meg tudja mondani, min dolgoznak odabent.

– Nagyon hatékony hacker vagyok – jelentette ki T büszkén. – Ha a gathendiek, akiket megfigyelünk, nem ragaszkodtak volna ahhoz, hogy végig a helyükön maradjanak a teljes műszakjuk alatt, már rég feltörtem volna a hajó rendszerét!

Simone elmosolyodott. – Kitartás, T!

Elchan megcsóválta a fejét, majd folytatta.

– A hangár nyilvánvaló. Ott tárolják a járműveiket, ott rakodják ki a teherszállítmányokat, és ott építik az új járműveket. Az ebből a kettőből sugárzó energiából ítélve, ők a műszakiak. Ezek a szobák itt a hátsó rész közelében csoportosulva, úgy néznek ki, mint a katonai tisztek számára fenntartott magánlakosztályok. Ezek hasonlóak, de kisebbek.

– Valószínűleg a tudósok szállásai – mormolta Janwar.

– Én is erre gondoltam. Ezek a szobák vannak a legtávolabb a többitől, egészen hátul. Nehezen tudtam feltérképezni őket, ami néha utalhat vastagabb falakra, vagy plusz védelmi rétegekre.

Janwar felmordult. – Például olyasmi, amilyeneket arra használnak, hogy megakadályozzák, hogy a potenciálisan halálos biotechnológiával előállított vírusok kiszabaduljanak és beszivárogjanak a bázis többi részébe.

– Pontosan!Valószínűleg ez az elsődleges labor. Van egy hosszú, függőleges csatorna, ami a mennyezetről egy tetőn lévő nyílásig tart, amit gondolom, csak akkor nyitnak ki, ha ki kell szellőztetniük, bármilyen biofegyvert is engednek ki véletlenül azok az idióták. Észleltem egy második bejáratot is a bázisra – sokkal kisebbet, mint az elülső –, ami elég közel van ahhoz, hogy a tudósoknak vészkijáratot biztosítson. Ez a helyiség egy kisebb, másodlagos labornak tűnik, egy másik mennyezeti nyílással. Van itt is valami a tisztek szállásánál, ami szerintem egy másik vészkijárat lehet.

Simone elkomorult.

– Tehát egy támadás, vagy egy biológiai katasztrófa esetén a tisztek elmenekülhetnek, és a többiekre hagyhatják, hogy foglalkozzanak vele?

Elchan bólintott. – Én erre tippelnék. Valamiféle átjárónak tűnik, de sokkal keskenyebb, mint a többi, és a mennyezete olyan alacsony, hogy Sovalnak le kellene buknia. Ebbe a térbe vezet. Nem tudtam tisztán leolvasni. De talán elég nagy lehet ahhoz, hogy egyetlen komp elférjen benne, amely képes lenne elszállítani a tiszteket a bolygóról.

A lány a homályos pacát tanulmányozta.

– Van valamilyen kapcsolata a hangárral?– Ha nincs, akkor bármilyen jármű is várakozott benne, biztosan a bázis építése során rejtették ott el, mert nem látott semmi garázsajtóra emlékeztető dolgot.

– Nincs. És bár közel van a külső jégfalhoz, úgy tűnik, nincs hangárkapu.

– Akkor hogyan hozhatják ki?

– Ha fel van a komp fegyverezve, akkor ki kellene tudniuk robbantani magukat.

– Vagy beolvaszthatnánk magunkat – tűnődött Janwar, és a többiekre pillantott. – Úgy tűnik, van választékunk a bejáratok között.

Elchan rámutatott. – Szerintem az utolsó az, amelyik a legkevésbé valószínű, hogy őrökkel védett.

– Az, amelyik a tisztek szállására vezet? – kérdezte a lány.

A férfi bólintott. – Kétlem, hogy a bázis többi része tudna róla. Az elsődleges laboratórium melletti kijáratot valószínűleg erősen őrzik, különösen, ha vannak olyan kísérleti alanyok, akiktől tartanak, hogy esetleg megpróbálnak megszökni.

– És mi a helyzet az elsődleges labor mennyezeti szellőzőnyílásával?– kérdezte Simone.

– Nem tudom. Nem számítanának arra, hogy bárki is azt használná szökésre, mert egyenesen felfelé vezet, de lehet, hogy a tetőn vannak megfigyelő kamerák.

Vagy a jégen, ami tetőnek számított.

– Vajon a tisztek menekülési útvonalán kívül lévő jeges falon is lennének kamerák? – kérdezte.

Janwar megrázta a fejét. – Ha lennének, bárki, aki figyeli a biztonsági felvételeket, tudná, hogy van ott valami. És kétlem, hogy a tisztek azt akarnák, hogy az alsóbb rangúak lássák, amint vészhelyzetben elosonnak. Krigara, ha már bent vagy, rá tudsz csatlakozni a biztonsági adataikra, és megakadályozni, hogy lássák a tetőt?

A férfi bólintott. – Csak terminálhozzáférésre van szükségem. Amint felülbírálom a protokolljaikat, a tetőn készült felvételeket hurokba tudom kapcsolni. T segíthet nekem, ha megakadnék benne.

Janwar kiemelt egy folyosót.

– A tiszti szárnyban kell lennie egy terminálnak.

– Többnek is, azt hiszem – tette hozzá Elchan.

Janwar a térképre mutatott.

– Krigara, azt akarom, hogy te, Soval, Elchan és T-2 a tiszti menekülőalagúton keresztül menjetek be a bázisra. Elchan, ha működik az álcád, állj őrségbe ott, ahonnan a legjobb rálátásod van, és figyelmeztesd a többieket, ha valaki feléjük tart! Ha nem, akkor helyezkedj el a legközelebbi saroknál, és ölj meg mindenkit, aki erre jön – gyorsan és tisztán –, mielőtt kiadhatná a riasztást! Soval, helyezkedj el a folyosó közepén, és tedd ugyanezt mindenkivel, aki kilép azokból a tiszti szállásokból! Maradjatok csendben, és dobjátok a holttesteket a menekülőalagútba!

Janwar előrehajolva megérintette Elchan konzolját, majd megérintett egy pontot a térképen. Egy piros pont jelent meg a hegy jeges oldalán, messze az alja fölött. – Simone és én itt fogunk készenlétben állni, amíg a tetőn lévő biztonsági felvételeket adatátviteli hurokba nem tudjátok kötni. Ha a laborok közelében lévő folyosóról is tudtok hurkot csinálni, tegyétek meg. Amint megadjátok a jelzést, Simone és én bemegyünk az elsődleges labor tetőablakán, és megkezdjük a keresést. Amíg mi ezt tesszük, szeretném, ha T és Krigara mindent megtudnátok a gathendiekáltal a bázison végzett kutatásról, mind a vírusokkal, mind a fegyverekkel kapcsolatban. Amint ez megtörtént, mindannyian vonuljatok vissza a menekülőalagútba, és álljatok készenlétben arra az esetre, ha Simone-nak és nekem szükségünk lenne rátok!

Kiegyenesedett. – Srok’a, azt akarom, hogy innen fentről figyelj mindent. Ha Kova bajba kerül a gathendi hajón, és a drónok, amiket utána küldtem, nem elégségesek, küldd el T-3-at és T-9-et, bármi mással, amire szüksége lehet, hogy biztonságban kihúzza onnan a saját seggét és bárkit, akit talál. Ha bajba kerülünk a bolygón, akkor T támadja meg a bázis elejét a K-6-osokkal. Mi hátul leszünk, így mivel az erőik nagy részét az elejére kell összpontosítaniuk, az ki kell, hogy segítsen minket bármilyen helyzetből, amibe kerülünk.

Simone várta, hogy T bejelentkezve emlékeztesse őket, hogy ő egy rendkívüli drónkezelő, de úgy tűnt, megértette a helyzet súlyosságát, és hallgatott.

Janwar körbepillantott. – Mindenki jól van ezzel?

Míg a többiek bólintottak, Simone felemelte a mutatóujját, hogy felhívja a figyelmüket. – Lenne egy kérdésem.

Mindenki kíváncsi pillantásokat vetett rá.

– Ha T és Krigara minden információt kiderítettek, amit csak tudtak – mondta –, és mi mindannyian visszatértünk a Tangatára, van rá esély, hogy atomot küldve eltüntessük a helyet a pályájáról?

Janwar pislogott. – A tolmácsom az atomot úgy definiálja, mint a Földön használt tömegpusztító fegyvert, amely a bevetése után akár húsz kelnyi területet is lakhatatlanná tesz hosszú évekre. Az atom alatt, gondolom, bombát értesz?

– Igen! – Mindenkinek a szemébe nézett, majd megvonta a vállát. – Az a fajta lány vagyok, aki azt-aratja-amit-vet, és hiszek a szemet-szemért igazságszolgáltatásban! A gathendiek népirtást akartak elkövetni Lasara ellen. Amikor kudarcot vallottak, és a lasaraiak valamint az Aldebari Szövetség többi tagja szétrúgta a seggüket, akkor kellett volna a gathendieknek átgondolniuk a tetteiket, és elhatározni, hogy megváltoztatják a szokásaikat. De nem tették. Még mindig népirtást akarnak elkövetni a Földön, és most már Purvelen is. Amennyire tudjuk, lehet, hogy még mindig vannak terveik Lasarával kapcsolatban. És ezek csak azok a civilizációk és bolygók, amelyekről tudunk. Ami engem illet, aki ennyire tele van kapzsisággal és fösvénységgel, és ennyire kevéssé tiszteli az életet, az megérdemli azt a sorsot, amit másoknak akar szánni!

– Népirtás – mondta Janwar.

Ismét megvonta a vállát. – Vagy ebben az esetben egy hatalmas seggberúgás. Ha ez az egyik elsődleges kutatási és fejlesztési bázisuk, akkor a kiiktatása jelentős csapás lenne.

Janwar a többiekre nézett. – Nekem megfelel.

A többiek is egyetértésüknek adtak hangot.

Amikor visszafordult hozzá, Janwar elmosolyodott.

– De olyan fegyvereket fogunk használni, amelyek nem teszik lakhatatlanná a területet. Lehet, hogy valaki később meg akarja majd piszkálni a légkört, és terraformálni a Holdat.

Elvigyorodott. – A terraformálás annyira menő! Ilyet csak a szórakoztató videókban tudnak csinálni a Földön.

A férfi átkarolta a lány vállát.

– Nos, a Sectaés a lasaraiak tökéletesítették a folyamatot. Ha itt végeztünk, megmutatom neked a gyorsított felvételeket az utolsó Holdról, amit a lasaraiak terraformáltak.

Lábujjhegyre emelkedve megcsókolta a férfi állát.

– Ez egy randi!